„Obama elnök azt akarja, hogy mindenki főiskolára járjon Amerikában. Micsoda sznob… Á, értem már, miért akarja, hogy mindannyian főiskolára menjetek. Hogy emlékezzetek rá” – mondta nemrég nagy közönség előtt Rick Santorum, az amerikai Republikánus Párt egyik elnökjelölt-aspiránsa.

 
Santorum és Romney: egymást koptatják

Santorum kilencgyermekes családapa, aki a példás életével és ultrakonzervatív nézetei­vel a párt jobbszárnyával, a Tea Partyval szimpatizálókat akarja megnyerni, ezért az 53 éves politikust korábban nem tartották igazán esélyesnek. Viszont februárban három – ha nem is túl mértékadó – államban sikerült legyőznie az eddig biztos befutónak tartott Mitt Romneyt, és az e heti michigani választásokon is csak 3 százalékponttal maradt le ellenfele mögött, akinél pedig sokat nyomott a latban, hogy apja az állam kormányzója volt.

Santorum 2003-ban, még pennsylvaniai képviselőként vált széles körben ismertté, vagy inkább hírhedté, mikor egy interjúban azt mondta: „Ahogy én tudom, egyetlen társadalomban sem értették bele a házasság fogalmába a homoszexuális kapcsolatokat. Itt nem arról van szó, hogy kipécézzük a homoszexuálisokat. Nem is arról, tudja, hogy gyerekkel, kutyával vagy bármi mással csinálnák.” A megdöbbent újságíró erre csak annyit tudott mondani, hogy „Sajnálom, nem gondoltam, hogy az Egyesült Államok egyik szenátorával arról fogok beszélni, hogy valaki kutyával csinálja. Ez egy kissé zavarba hoz.”

A véleménye azóta sem változott: egyik legfőbb kampányígérete, hogy alkotmányba foglalná a melegházasságok tilalmát.

Santorum másik vesszőparipája az abortusz, amelyet szintén eltörölne. „A társadalombiztosítási rendszer azért van nagy bajban, mert nincs elég munkavállaló, hogy eltartsa a nyugdíjasokat. Azért, mert a fiatal amerikaiak harmada nincs Amerikában az abortusz miatt” – véli Santorum, aki a tilalmak mellett azt ígéri, ha megválasztják, elnöksége első száz napjában elfogadtatja család- és növekedésbarát Gazdasági Szabadság Napi­rendjét a kongresszussal.

A populizmusba hajló tervet elemzők a szócséplés egy kevésbé szofisztikált szinonimájával illették, míg vetélytársa, Mitt Romney csak annyit mondott, hogy Santorum „pehelysúlyú versenyző a gazdaságban”. Ezt egyébként el is lehet hinni neki, mert a Romney által alapított Bain Capital Amerika legsikeresebb pénzügyi tanácsadó cége. Romney pedig politikai előnyt kovácsolhat ebből, ugyanis az amerikaiak csaknem fele számára a gazdaság a legfontosabb kampánytéma. De alapos közgazdaságtani ismeretei ellenére el kell róla ismerni, hogy meghökkentő és időnként kínos kijelentései neki is vannak.

Hogy csak egyet idézzünk: „Az egyik módja, ahogy a fiaim a hazát támogatják az, hogy segítenek nekem a kampányban, mert úgy gondolják, jó elnök leszek.”

Romney esélyeit azonban több dolog is rontja: mormon vallása sokak szemében gyanús, egyesek szerint nem elég konzervatív, míg mások szerint nem elég következetes, túl gyakran változtatja a nézeteit, de abban a legtöbben megegyeznek, hogy nem kellőképpen karizmatikus személyiség ahhoz, hogy nagy tömegeket állítson maga mögé.

Retorikája pedig, amellyel a középosztályt akarja megszólítani, sokak szemében visszás lehet. Nemrég azt nyilatkozta, hogy „nem foglalkozom a nagyon szegényekkel”, amellyel széles felzúdulást keltett annak ellenére, hogy úgy folytatta: „Őket megvédi a biztonsági háló. Ha meg kell javítani, majd megteszem. Nem foglalkozom a nagyon gazdagokkal sem, mert ők jól megvannak. Csak Amerika szíve, az amerikaiak 90-95 százaléka érdekel, akik ma küszködnek.” Ugyanis Romney szerint Obama tönkretette a középosztályt, és az ő feladata lenne elnökként azt helyreállítani, de ez azért nem valami hiteles egy milliomostól.

A másik két republikánus elnökjelölt-aspiráns, Ron Paul és Newt Gingrich szélsőséges nézeteik vagy magánéleti botrányaik miatt szintén nem rúghatnak labdába. Így nem csoda, hogy nehéz dolga van most az amerikai konzervatívoknak, ha méltó ellenfelet akarnak keresni Obama elnöknek. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Romney és Santorum támogatottsága majdnem megegyezik, az amerikaiak 29, illetve 28 százaléka szavazna rájuk. Így a szuperkeddek történetében első alkalommal fordulhat elő a jövő héten, hogy nagy valószínűséggel az egyszerre tíz helyen tartott előválasztás után sem fog eldőlni, ki lesz az elnökjelölt. Bár egyre inkább úgy tűnik, mindegy is. Ha ma tartanák a választásokat, akár Romney, akár Santorum mérkőzne meg a hivatalban lévő elnökkel, 9 százalékponttal kevesebbet kapna Obamánál.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!