– Elég lenne csak újra és újra kimondani, hogy nem tetszik a rendszer? Változott ettől valami?

Juhász Péter: A kezdetektől nem sok változott. Ma már a választók hatvan százaléka nem tud pártot választani. Nekem nagyon nem tetszik, hogy nincs olyan párt, amelyikre nyugodt szívvel tudnám a szavazatomat adni. Az is furcsa, hogy mindenki tőlünk várja, hogy megcsináljunk egy ilyen pártot. Pedig megmondtuk az elején, hogy a Millából soha nem lesz párt

– Mégis kinek kellene?

Juhász: Például azoknak, akik pártban szeretnek vagy tudnak csak gondolkodni. Akinek az az elvárása, hogy pártok jelenjenek meg a színtéren, azoknak komolyan kellene venni saját állításukat és el kezdeni szervezni azt a pártot. A mi tömegbázisunk annak tudatában nőtt ilyen nagyra, hogy a kezdetektől fogva világos volt, mi egy, a pártpolitikán kívülálló, civil erő vagyunk. Talán épp azért is lettünk ilyen sokan. Nekünk se ambíciónk, se tudásunk nincs pártot csinálni.

– A tüntetésekkel azt az érzést keltik az emberekben, hogy tesznek valamit a nekik nem tetsző rendszer ellen, pedig az él és virul. Úgy tűnik, a civil világ fojtja le a rendszer- és kormányváltó közéleti energiákat.

Juhász: Arra kérem a lefojtva érzett civileket, jöjjenek oda hozzánk. A Milla egy platform: nálunk olyan civilek hallathatják a hangjukat, akik csinálnak valamit. Ha kevésnek tűnik az aktív civilek száma, az szerintünk nem azért van, mert mi ne tennénk meg mindent azért, hogy közönséghez jussanak, hanem mert talán még nem vagyunk elegen, akik ráéreztek a cselekvés ízére. A hátradőlés, a kritizálás az megy, de nem látom a tenni akarást. Az a fő üzenetünk: tedd meg te, te képviselj másokat, nem elvárni kell, hogy mások megoldják helyetted a problémáid. Kezdjék el otthon, ültessenek, mondjuk, a társasházban virágokat. Ha mást nem érünk el, legalább lesz egy virágos városunk, és nem azért, mert a politikusok elrendelték.

Bodó Balázs: Elkezdtük szervezni a Minimum Plusz programot, hogy kiderüljön, mi az az új nemzeti minimum, ami nélkül nincs kilábalásra lehetőség. Ezen más civil szervezetekkel, szakértőkkel, állampolgárokkal együtt közösen, konszenzussal, demokratikusan dolgozunk.

Juhász: Százezren voltunk kint csütörtökön. Létre­hoztuk a magyar történelem legnagyobb civil mozgalmát. Erőben vagyunk, ez biztos, de nem a csúcson. Az akkor lesz, amikor az emberek többsége megérti, hogy nekik kell tenni a mindennapokban, és nem tőlünk kell várni, hogy tegyünk valamit. Mi arra vállalkoztunk, hogy katalizáljuk azt a folyamatot, amely során kitermelődnek azok, akik képviselni akarnak fontos ügyeket. Bárki odaállhat bármelyik párt mellé, amely tudja képviselni, amiket mi civilként, politikai ideológia nélkül, pártoktól függetlenül vállalunk.

– Az önök által megfogalmazott programot bármelyik demokratikus párt boldogan vállalja, az MSZP-től a DK-n át az LMP-ig. De ők meg önöknek nem elég jók.

Bodó: A Minimum Plusszal a célunk az, hogy ne csak a szlogenek szintjén folyjék a politikai diskurzus.

– Amit eddig ismerünk, az azért elég szlogenszagú.

Bodó: Arra nagyon ügyelünk, hogy egyik párt se mondhassa azt, hogy itt van tizenkét jó szlogen és majd úgy teszünk, mintha mi is meg akarnánk valósítani, de persze erre soha nem kerül majd sor. Az a célunk, hogy előkerüljenek azok a fiókban maradt vagy a pártalkuk során kiherélt konkrét törvényjavaslatok, amelyek képesek újraszabályozni például a pártfinanszírozást.

– Ha ezeket a konkrét javaslatokat az említett pártok bármelyike vállalja, akkor támogathatóvá válnak?

Bodó: Azt reméljük, hogy azok a pártok, akik hitelesen tudják azt mondani magukról, hogy teljesítik a Minimum Plusz feltételeit, előnnyel indulnak a választásokon. És innentől az a kérdés, hogy az MSZP vagy a DK el fogja-e tudni hitetni a választókkal, hogy bár ők három cikluson keresztül nem voltak képesek jó pártfinanszírozási törvényt írni, majd most minden más lesz. Pedig még csak törvény sem kell az átláthatósághoz: az LMP 2010-ben önként tette transzparenssé a kampányfinanszírozását. Azt szeretnénk, ha ilyen „apróságok” döntenék el a választást, nem az, hogy ki ígér tizennegyedik havi nyugdíjat.

Juhász: Ha tudnak garanciát adni, akkor rendben. De nem a Milla áll majd be valamelyik párt mögé. Ha mindhárom vállalja, akkor majd a választók eldöntik, melyiknek hisznek. Mi azt tudjuk mondani a támogatóinknak, hogy kierőszakoltuk ezt. Remélem, nem értik félre: úgy gondolom, mi pici diktátorok vagyunk, és a sok kicsi diktátorból kell egy demokratikus valamit összerakni; a pártok feladata a sok kis egyéni akaratot egy irányba vinni, hogy mindenkinek kielégítő legyen.

Bodó: A Milla szerepe kettős: akkor végezzük jól a dolgunkat, ha lesz egy, vagy akár több olyan párt, amely komolyan vehető, de fontos az is, hogy legyen legalább egymillió olyan ember, akit nem lehet átvágni üres ígéretekkel. De ha csak ötszázezer szavazó kéri majd kőkeményen számon a választási programokat, akkor is beljebb vagyunk, mert így idővel felnő egy olyan társadalom, amely a politikusokra naponta ellenőrizendő közszolgaként tekint.

– Szóval nem csak a kormány leváltása a cél?

Juhász: Az csak egy politikai folyamatot indít el. A pártfinanszírozás, az ügynöktörvény és a korrupció az egésznek az alapja. Ha ezek nem változnak, akkor semmi nem változik, jön Orbán helyett egy Gyurcsány vagy más. Ugyanaz a logika működteti a hatalmat.

– Nincs is különbség Gyurcsány és Orbán között?

Bodó: Dehogynem, de minket a hasonlóságok most jobban érdekelnek. Január 2-án, amikor a Szolidaritás Mozgalom megpróbálta megszervezni az Ellenzéki Kerekasztalt, feltettük a kérdést: jól járunk-e, ha az ellenzéki összefogással restauráljuk a 2010 előtti állapotot? A válasz az volt, hogy nem, mert azzal csak újratermeljük azokat a problémákat, amelyek elvezettek a kétharmadig. A politikai rendszer szisztematikus torzulásaira kell gyógyírt találni.

– Most, hogy van már program, időszerűvé vált az ellenzéki kerekasztal?

Juhász: Szerintem 2013 végéig egyébként sem esedékes az ellenzéki pártok összefogása, hiszen addig még sokat változhat, ki hány százalékon áll. Ez azt is jelenti, hogy van másfél évünk, és ez nagyon jó.

Bodó: Addig közösen más civil erőkkel, össze kell állítanunk a Minimum Plusz tartalmát: azokat a kérdéseket, amikben változást kell elérnünk, ha orvosolni akarjuk a magyar politika szisztematikus torzulásait. A terv szerint ezután létrejöhetnek munkacsoportok, amelyek egy-egy kérdést részletesen végig tudnának gondolni. Majd összeállhatnak a csomagok: így képzeljük a pártfinanszírozást, úgy az igazságszolgáltatást, amúgy a médiarendszer szabályozását. Ha ez megvan, akkor lehet ezt az elvárásrendszert kommunikálni a pártok felé.

– Milyen most a viszonyuk a Szolidaritással?

Juhász: Mikor eljött hozzánk Kónya Péter, megkérdeztük, hogy mitől demokratikus a Szolidaritás: volt tíz alapítója, most már csak nyolc van, volt négy társelnöke, amiből már csak három van. Visszakérdezett, hogy miért ne lenne demokratikus. Számunkra viszont nem egyértelmű, kik fölött gyakorol hatalmat az elnökség, amelyet nem választottak, hanem kijelöltek, akárcsak a területi koordinátorokat. Egy évig próbálkoztunk, de kiderült, hogy egy nem demokratikusan működő szervezettel nem tudunk együtt dolgozni a demokráciáért. Egyelőre feladtuk, hogy megváltoztassuk egy szervezet „hozzánk állását”. Jelenleg arra várok, hogy Kónya Péterrel beszélni tudjak. Akartuk a Szolidaritást a színpadunkra hívni, de a Kónya-Árok vitában nem akartunk állást foglalni, így végül nem kértük fel őket.

– Ha már itt tartunk: két sikeres tüntetés között legalábbis ellentmondásosan megítélt ügyeik voltak, köztük az alternatív államfő-választás. Sokan ezt válságtünetnek látják.

Juhász: Sok vita és feszültség volt a Millán belül, de nem vagyunk válságban. Az elmúlt hónapokban párhuzamosan futottak a programjaink, nagy volt a leterheltség, kevés az erőforrás, de mindegyiken sikeresen túl vagyunk. A március 2-i Lebontott demokrácia, kormányozhatatlan ország címet viselő konferenciánkról csak nagyon kevesen számoltak be, pedig legalább olyan fontos esemény volt, mint az Alternatív Köztársasági Elnök megválasztása. Mégis Dopemant kapta fel a média. A választásnál követtünk el hibákat, amikért elnézést kértünk, de ez a hibáival együtt is egy sikertörténet. A döntős emberek majd mindegyike megjelent 15-én a színpadon. Dopeman pedig segíthet eljutni egy új tömeghez. Ránk azt mondják, hogy a budapesti, liberális értelmiségi, bezárkózott kör. Ő egy olyan csávó, aki ki meri mondani, hogy mi van és ezt azok is megértik, akik tesznek a politikára. Adjuk meg az esélyt, hogy elkezdjen működni.

Bodó: Dopeman azzal az utcai hitelességével, ami neki van, odaállhat olyan ügyek mellé, amelyeket mindenki más csak ezoterikus nyelven tud megfogalmazni.

– Sokakat épp a bazdmegolás riaszt.

Juhász: Tüntetésen eddig még nem hallottam ilyet Dopeman szájából, de amikor használja, akkor annak helye van.

Bodó: Ami a hátterünket illeti, nem tudunk Dopemannel messzebb lenni egymástól, mint amilyen messze vagyunk. Mégis, amikor ő azt mondja, hogy magyar vagyok, zsidó vagyok, cigány vagyok, kevert vérű árja vagyok, akkor azt érzem, hogy ezt akár mondhatnám én is.

– Visszatérve a programjukra: mintha hiányozna belőle a gazdasági helyzethez való viszonyulás. Például a tandíjról egy szó sincs.

Bodó: Számtalan jó lehetőség van a felsőoktatás átalakítására, de a szakembereknek kell megállapítaniuk, hogy a sok jó válasz közül melyik a legjobb. Ugyanígy van a gazdasággal, az oktatással, a szociálpolitikával, az egészségüggyel. Ezek olyan területek, ahol a pártok programjai versenyezhetnek egymással. Emellett ott vannak viszont a nemzeti minimum kérdései, amelyekben nincsenek, mert nem lehetnek eltérő álláspontok. El kell határolni a szakpolitikai kérdéseket a demokratikus rendszer működését érintő problémáktól. Mi az utóbbira koncentrálunk, és azt szeretnénk, hogy a szakpolitikai kérdésekben verseny legyen. A választók meg eldöntik, mi nekik a szimpatikusabb.

– A választási törvény viszont egységes fellépésre kényszeríti az ellenzéki pártokat.

Juhász: Mi azt mondjuk, hogy az a párt, amelyik nem áll be a civil összefogás mögé, az elbukott. Az már tényleg nem érdekel minket, hogy Gyurcsány hajlandó-e Mesterházyval együttműködni.

Bodó: Ha az ellenzéki pártok nem teljesítik azokat az elvárásokat, amiknek most épp mi adunk a legartikuláltabban hangot, akkor aligha lesz, mint ahogy most sincs, aki rájuk szavazna.

– Értjük. Akkor mégiscsak kívülről kiabálnak be a pályára?

Juhász: Nem, a demokráciának ez a lényege. Az emberek választják meg a politikusokat, az van, amit ők akarnak, nem amit a politika. Nálunk nulla a hagyománya a társadalmi szervezkedésnek, a civil munkának. Ezért tudják sokakkal elhitetni, hogy a pártok után kell menni. Ennek az eredménye, hogy csupán negyven százalék hajlandó szavazni, de ők is csak azért, hogy ne a másik nyerjen. Tőlünk, a Millától sokan azt várják, hogy mi menjünk elöl, és számon kérik, hogy a Millának nincs programja, vezetője, hogy nem alakulunk párttá. De mondom, mi nem erre szerződtünk.

Bodó: Mi a politikai piacon a vevők, azaz a szavazók szövetsége vagyunk. El lehet várni persze az elégedetlen vásárlótól, hogy ha nem tetszik neki az autópiaci kínálat, gyártson magának autót, de mi ehhez nem értünk, és nem is szeretnénk csak azért átmenni az eladói oldalra, a pártok közé, mert még nincs elég rendes párt. Azzal, hogy megpróbáljuk koordinálni a vevőket, a politikai képviseletet szolgáltatásként megrendelők közösségét, megpróbáljuk arra szoktatni a pártokat, az eladókat, hogy bizony miként a vevőnek, a választónak is mindig igaza van. De legalábbis pórul jár az, aki átveri, lehülyézi és semmibe veszi a kuncsaftjait.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!