Saul egy egész magyar generációt tart a karjában - Legalább ne feledkezzünk meg róluk

– Nem dokumentumfilm a Saul fia, de nagyon aprólékosan és az alkotók akarata szerint pontosan ábrázolja a sonderkommandósok életét. Mennyire hitelesek a képek, a hangok, maga a történet?

– A Saul fia egyfajta fikciós realizmus. Saul személye és története fiktív. Az őt körülvevő helyszín, a körülmények és a filmben ábrázolt események zöme azonban nagyon is valóságos volt. Dr. Mengele magyar boncolóorvosától, Nyiszli Miklóstól, más túlélőktől és SS-ektől tudjuk, hogy néhány esetben családtagjaik holtteste alá szorulva, zsidó gyerekek tényleg túlélték a gázosítást. A sonderesek azonban hiába próbálták őket megmenteni, az SS végzett velük, mert tanúk nem maradhattak. A holttesteket valóban a szinte kizárólag zsidókból álló Sonderkommando – magyarul: különleges osztag – égette el. A Sonderkommandóban ekkoriban valóban több száz magyar zsidó, ha tetszik, Saul dolgozott. Tudjuk, hogy a vallásos zsidók gyakran még ebben a lehetetlen helyzetben is megkísérelték a zsidó vallási előírások tiszteletben tartását. A lengyel Lajb (vagy Leib) Langfuss például azért dolgozott túl lassan, mert Kaddist, halotti imát mormolt a halottakért. Azt is tudjuk, hogy hosszas előkészületek után 1944. október 7-én a birkenaui Sonderkommando fellázadt. Az akció megszervezésében valóban fontos szerepe volt mintegy 20, a különleges osztagban dolgozó szovjet hadifogolynak. A felkelés persze elbukott. Egy SS-dokumentum alapján tudjuk, hogy a nácik 451 zsidót lelőttek, de a foglyok az egyik kápót kemencébe lökték, három német SS-t megöltek, és sokat megsebesítettek. És napestig sorolhatnám. Amit Nemes Jeles László rendező Erdély Mátyás operatőr kameráján keresztül megmutat a nézőnek, az a hangokból, zajokból álló univerzum, amit Zányi Tamás hangmérnök hozott létre, nagyon is közel áll az 1944-es Birkenau dermesztő valóságához. A történtek a sonderesek elásott visszaemlékezései, a túlélő zsidók és az egykori SS-ek beszámolói, az eredeti német dokumentumok és a későbbi peranyagok alapján jelentős részben rekonstruálhatók. A tömeggyilkosságról persze nem készült hang- vagy filmfelvétel. Az SS azonban 1944-ben mintegy 200 fotót készített a magyar zsidók érkezéséről és gázkamrába tereléséről. A sonderesek pedig titokban négy fényképet készítettek a vetkőző áldozatokról és a meztelen hullák elégetéséről. Amikor kimentem a forgatásra, libabőrös lettem. Úgy éreztem, hogy megelevenedtek a fényképek.

– Mi volt a szerepe történész szakértőként a forgatókönyv írása előtt, közben, illetve a forgatáson vagy az utómunkálatok során?

– A rendező több mint egy évvel a forgatás előtt keresett meg. Arra kért, hogy történészszemmel olvassam el a forgatókönyvet és kíméletlenül mondjam el a véleményemet. Volt már néhány forgatókönyv a kezemben. Pontosan tudtam, hogy egy filmes szakember nem történész. Ezért őszintén szólva nagyon meglepődtem, hogy László olyan rendező, aki már a forgatókönyv megírása előtt alaposan elmélyedt filmje témájában. Érezhető volt, hogy mielőtt szerzőtársával, Clara Royerrel leültek írni, rengeteget olvastak. Tudták, hogy miről és hogyan akarnak filmet csinálni. Egyszerre volt rajtuk érezhető a nyitottság, a kíváncsiság és az alázat. Lászlóval már az elején megállapodtunk valamiben, amit ő és a stáb minden tagja végig betartott: mivel nem dokumentum-, hanem játékfilmet csinálunk, a rendezőnek joga és sokszor, például a látvány vagy a néző számára érthető történetvezetés érdekében, kötelessége eltérni a „valóságtól”. Ehhez azonban amennyire lehet, meg kell próbálnunk aprólékosan rekonstruálni azt, ami Birkenauban volt, ami ott történt. Másképpen szólva: ha hiteles filmet akarunk, akkor először tudnunk kell, hogy min változtatunk és min nem. Az én feladatom az volt, hogy a legkisebb részleteket is megpróbáljam tisztázni. Milyen feliratok voltak a krematórium vetkőzőjében? Milyen nyelven és hol? Hogy nézett ki belülről egy gázkamra? Pontosan milyen mozdulatokkal égették a halottakat? Milyen ruhát viseltek a sonderesek? Milyen fegyvereket hordtak az SS-ek? Mikor milyen parancsszavakat kiabáltak? Ilyen és hasonló kérdéseket kellett naponta megválaszolnom.

– És sikerült mindenre válaszolni?

– Mondok néhány példát. Az SS-teherautók rendszámát 1944-es német fotók alapján azonosítottuk. A krematóriumi boncterem megépítése, berendezése során az ott dolgozó Nyiszli Miklós feljegyzéseire támaszkodtunk. Nem lemásoltuk, de a díszlet megépítésekor több részletét felhasználtuk. A krematórium felépítésekor az auschwitzi SS Központi Építésvezetőségének 1943-ban készült eredeti fotói, tervrajzai alapján dolgoztunk. Rajk László és csapata nem egy bizonyos krematóriumot, mondjuk a kettes vagy a négyes számút rekonstruált pontosan, hiszen nem szórhattuk a pénzt. Csak az épült fel, ami a forgatáshoz, a szereplők mozgatásához szükséges volt. Az viszont lehetőség szerint pontosan. Vagy egy másik példa: Auschwitzban a foglyok rabszámokat viseltek. Beletetoválták a karjukba és rávarrták a ruhájukra. A szám pedig olyan volt, mint egy személyi igazolvány. Elárulta, hogy az adott személy körülbelül mikor érkezett a táborba. Elárulta, hogy miért került oda. Azt, hogy zsidó, hadifogoly, ellenálló vagy éppen meleg volt. Tudtuk, hogy a nézők közül majd kevesen figyelnek arra, hogy milyen fogolyszámokat viselnek a filmben Saulék, mégsem akartunk sem az eredetiekkel pontosan megegyező, sem teljesen hibás, „hamis személyiket” mutatni. Ezért összeállítottam egy listát a Sonderkommando ismert foglyainak tetoválási számairól és tudatosan, ezek módosított verzióját varrták a jelmezekre. Ezzel is megteremtve, hangsúlyozva a távolságot a valóság és a film között. Először tehát igyekeztünk kideríteni a pontos részleteket, és ha a film úgy kívánta, tudatosan tértünk el tőlük.

– Mit tudni a magyar Sonderkommandósokról? Hányan voltak, honnan érkeztek, hogy teltek a napjaik, hányan élték túl a haláltábort? Él-e még közülük valaki? Beszélt-e, találkozott-e sonderes túlélővel?

– Mielőtt 1944 tavaszán megérkeztek a magyar zsidók, a Sonderkommandóban átlagosan 200 fogoly dolgozott. A magyar transzportok érkezésével Auschwitzban is példátlan méretű gyilkolás kezdődött. Így a létszámukat 900 főre emelték. Közülük több százan magyar állampolgárságú zsidók voltak. Túlnyomó többségüket az ismétlődő szelekciók, majd a felkelés során és azt követően megölte az SS. A Sonderkommando mintegy 80-100 túlélője közül mindössze néhány magyar volt. A leghíresebb közülük Mengele boncolóorvosa, dr. Nyiszli Miklós, de megemlíthetem a háború után szintén tanúskodó Dov Paisicovicot is. Nem beszéltem velük, de a peranyagokban olvastam a történetüket. Ma már egy sincs közülük életben.

– Mit gondol, miért ennyire megosztó a sonderkommandósok megítélése? Hannah Arendt az Eichmann Jeruzsálemben című művében gyilkosoknak nevezi őket, Primo Levi olasz kémikus, író, holokauszt-túlélő pedig kollaboránsnak gondolta a sondereseket, mert látta némelyiküket együtt focizni a nácikkal Auschwitzban.

– A válasz egyszerű és mégis bonyolult. Azért ellentmondásos a megítélésük, mert a legborzalmasabb dologra kényszerítették őket: családtagjaik elégetésére. De mit tehettek volna? Akik nemet mondtak, azokat azonnal lelőtték. Mint egy csoport görög zsidót 1944 nyarán. Sokan már az első napon öngyilkosok lettek. A többség nem. Igen, volt bennük életösztön, de ez nem bűn. Persze voltak közöttük is, akik kollaboráltak, akik kegyetlenkedtek az elgázosításra váró gyanútlan hitsorsosaikkal. A többség azonban robotként végezte a feladatát és igyekezett életben maradni. Egyébként kerülném a leegyszerűsítő magyarázatokat. Az amerikai hadifoglyok is gyakran fociztak a német őrökkel. Gondoljunk csak a Menekülés a győzelembe című, nálunk forgatott filmre Pelével, Stallonéval a főszerepben. Ők is kollaboránsok lettek volna? Alig hiszem. Ráadásul a Sonderkommando nemcsak Birkenauban, de a sobibori, a treblinkai és a chelmnói haláltáborban, valamint a lvovi Janowska lágerben is fellázadt. Ha nem tették volna, ma szinte semmit nem tudnánk az ezekben a táborokban megölt több mint egymillió ember sorsáról. Ehhez képest alig tudunk beszámolni olyan esetekről, amikor a náci fogságba esett majd kétmillió francia, több mint ötmillió orosz és több százezer olasz, brit vagy amerikai hadifogoly csoportosan a német őrökre támadt volna.

– Milyen a sonderesekhez hasonló feltárandó, kevésbé ismert történet/esemény/rész van Auschwitzcal kapcsolatban?

– 1944-ben a magyar hatóságok Európa-rekordot felállítva 8 hét alatt 430 ezer magyar zsidót deportáltak Auschwitz–Birkenauba. Közülük 300-350 ezer embert munkaképtelenként a megérkezés után néhány órával az SS megölt a gázkamrában. Legalább 100 ezren kiskorúak, gyerekek voltak, amikor megölték őket. A rengeteg visszaemlékezés ellenére meglepően keveset tudunk auschwitzi sorsukról, halálukról. Éppúgy, ahogy a Sonderkommandóban dolgozó magyarokéról. Pedig valamilyen formában ők is részesei voltak a varsói gettó 1943-as felkelése mellett a holokauszt egyik legnagyobb hatású ellenállási mozgalmának. Úgy is fogalmazhatok, hogy a filmben Saul nem egy fiú holttestét, hanem egy egész magyar generációt tart a karjában. Egy elfelejtett generációt. Elégették őket, ezért szó szerinti értelemben nem tudjuk már őket eltemetni. Legalább ne feledkezzünk meg róluk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!