Amikor egy évvel ezelőtt ellátogattunk a Nógrád megyei Rimócra, arra voltunk kíváncsiak, mit kezdenek az emberek a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány adományaival. Csibék és kacsák rohangáltak a földúton, gyerekek és kutyák között, épülő ólak árnyékában. Nagy tervek voltak születőben, egy jobb élet felé kacsintgattak a helyiek. Tetszett nekik a program, aminek keretében ingyen jutottak hozzá a háztájihoz, táppal és néhány jó tanáccsal körítve, de már akkor látszott, hogy nem lesz gördülékeny ez a kezdeményezés. Bár alig néhány nappal érkeztünk később, mint a kis jószágok, több portán már csak hűlt helyükkel találkoztunk. Volt, akinél megdöglöttek az állatok, volt, aki túladott rajtuk, mert nem tudott mit kezdeni velük. A többség azonban tervezett és örült annak, ami a semmiből került a kertjébe

Kíváncsiak voltunk, mi maradt ebből a lendületből, ami egy évvel ezelőtt mosolyt csalt a helyiek arcára. Az volt a terv, hogy visszalátogatunk ugyanazokra a portákra, és megnézzük, elkészültek-e az ólak, virágzik-e a háztáji gazdálkodás.

A falu legutolsó utcájában, a domb tetején állunk meg, a környék egyetlen kútja mellett. Nagy itt a tolongás, mivel az épphogy csepegő víz létszükséglet, főleg a kegyetlen hőségben. Az első ház mellé parkolunk, és máris feltűnik valami. Illetve valaminek a hiánya. Amikor legutóbb itt jártunk, a ház oldalába egy ketrec volt biggyesztve, benne tucatnyi csirke gomolygott. Most nemhogy csirkét, de ketrecet sem látunk. A ház gazdája elénk jön, emlékszik ránk, így nem kell sokat kérdezősködnünk. Nincs már csirke, mert megették. Viszont idén nem kaptak újabbat, ami szemmel láthatóan fáj nekik. Amikor az okát kérdezzük, csak megvonják a vállukat. Hibáztatják a polgármestert, a szomszédot, aki nem jól tartotta a tyúkokat, az alapítványt. Hova lett a tavalyi csirke? Az ok prózai: éhesek voltak. Meg sokba is került, egy hónapban akár 10 ezer forintnyi tápot kellett eléjük szórni, erre nekik nincs pénzük.

Tovább megyünk, hogy felmérjük, máshol mi a helyzet. Két házzal lejjebb tavaly egy gyerekkádban laktak a naposcsibék, bent a szobában, hogy ne pusztuljanak el a tűző napon. De itt sincs már semmi, amit szemügyre vehetnénk, hasonló indokokkal találkozunk. A csirkék lábosban, tepsiben fejezték be földi pályafutásukat. De a tyúkok tojtak? Tojtak hát, de a tojás az nem hús, abból nem lehet jól lakni, még egy gyereknek se, így inkább felélték, amit kaptak, és várták az idei szállítmányt. Ami nem jött, pedig számítottak rá.

Egy házzal odébb is kopár kert fogad. Erzsi, a fotogén malac sincs már meg. Pedig tavaly majd kidöntötte az ólat, annyira igyekezett megmutatni magát. De nyoma sincs már az akkor még csak épülő ketrecnek sem. Holott jó, vaskos rönkökből ké - szült, akár ugrálni is lehetett volna rajta. Honnan volt a fa? Akkor így fogalmaztak: került. „Eltüzeltük télen, mert nagy volt a hideg. De ha jön még csibe, akkor pár nap alatt építek ugyanolyat, még jobbat is!” – mondja az apa. Megértjük, hogy kellett a fa, a házon se ajtó, se ablak. Fűteni kellett. Viszont nem ez az egyetlen hely, ahol nyoma sincs már a tavaly még épp csak készülő ólaknak, ketreceknek. Ahol elfogyott a jószág, ott többnyire a házilag barkácsolt lakhely is eltűnt. De van, ahol nyúl került a rács mögé. Nem adomány, pénzért vették. Most megpróbálják szaporítani, mert a nyúl gyorsan és sokat ellik. Egy kislány próbálja a tapsifülest kicsalogatni a ketrecből, megkérdezem, szereti- e a nyuszit. „Igen, finom” – mondja, majd megpróbál egy kis füvet tuszkolni a szájába.

Amikor már azt hisszük, hogy sehol sem találunk tyúkot, kiderül, hogy azért mégis vannak olyan porták, ahol akad még szárnyas. Lelkesen indulunk a düledező ház felé, és csodát látunk: tyúkok tipegnek elő az ólból. Amikor viszont azt kezdjük firtatni, hogy ezek tényleg azok az állatok (vagy éppen leszármazottjaik), amelyeket tavaly az alapítvány hozott Rimócra, kiderül: boltban vásárolt tyúkokat látunk, darabja 250 forint. A tavalyi adomány itt is a kondérban végezte. Viszont az asszony, aki körbevezet minket, büszkén mutatja a veteményest. Van itt minden: paradicsom, kukorica, tök, bab, sőt, egy apró dinnye is megbújik a gaz között. Csodálkozva kérdezzük: ez mind a tavalyi vetőmagból nőtt, amit az alapítvány adott? „Csak a bab. Az a tavalyiból maradt, a többit mi vettük” – derül ki.

Nem jó év ez Rimócon, az még hagyján, hogy tavaly derült égből érkeztek a jószágok, volt más is, amivel ki lehetett egészíteni a szűkös havi keretet. Például gombászással. A környéken rengeteg vargánya termett, alig győzték összeszedni. Idén nem volt eső, így gomba sincs. Hogy lehet így megélni?

A poros úton egy különös csapat halad a rekkenő hőségben. Elöl egy idősebb asszony, kezében vödörrel és fűrészszel. Mellette fiatal lány biciklit tol, a sor végét egy apró fiú zárja, aki egy fekete szemeteskukát vonszol maga után. Hamar kiderül: bodzázni voltak. A szemetes félig tele a bogyós gyümölccsel, kilóját 100 forintért veszi majd meg, aki érte jön. Ez most a munka, amivel a családok fenn tudják tartani magukat. Ám hamar világossá válik számunkra, hogy nem sokáig. Az asszony ugyanis megengedi, hogy elkísérjük őket a következő körútra. Isznak egy kávét, szívnak egy cigarettát, aztán indulnak tovább. Mi is velük. Kisétálunk a faluból, úttalan utakon törjük magunk előtt a térdig érő gazt. Mire észbe kapunk, már a parlagfűtenger kellős közepén állunk, egy csenevész bodzabokor előtt. Kísérőink szakértő szemmel méregetik, majd nekiesnek a munkának. Előkerül a fűrész, a fiú bemászik vele a bokor tövébe, és alig néhány perc alatt az egészet kivágja, nem győzünk elugrani előle. Ezután azt a néhány tucat bogyót, ami már nem zöld, hanem mélybordó, gyorsan begyűjtik a vödörbe. Körülbelül negyed óra alatt végeznek az egésszel, nagyjából egykilónyi termést gyűjtöttek össze. Ez száz forint. A bokron viszont többé nem terem már semmi. Keresnénk a következőt, de hamar kiderül, hogy a környéken nincs már több bodza, mert a helyiek az összeset betakarították. Messzebb kellene menni. Mivel azonban mára a délelőtti mennyiséggel együtt eleget szedtek, inkább hazamennek. „Nem könnyű munka, de most csak ez van. Noha nekem nem is lenne szabad csinálnom, allergiás vagyok szinte mindenre. Hatféle gyógyszert szedek, valamiből azt is fizetni kell. De mi nem panaszkodunk addig, amíg van bármilyen munka” – szalad mosolyba az 56 éves asszony ezerráncú arca. Arra a kérdésre, mi lesz velük, ha tényleg az összes bodza elfogy a környéken, nem nagyon tud mit mondani. Néha gyűjtenek gyógynövényeket is, ha van, aki megveszi. Amúgy nem nagyon tudnak mihez kezdeni. „Látja, ezért volt jó az a program a csirkékkel. Mert a családoknak volt mit enniük. Csak az a baj, hogy idén is várták, de most nem adtak senkinek” – foglalja össze sommásan a rimóciak problémáját, aztán a hátára kapja a fűrészt, összeszedi a két gyereket és elindul haza.

A falu tetején szerzett tapasztalatainkat Beszkid Artúr, Rimóc polgármestere is megerősíti. Nincs már senkinek meg a tavaly osztott csibe és kacsa. Tapasztalataik szerint a nehéz körülmények közt élő családok inkább a biztos vacsorát választották, mint hogy kivárják, szaporodik-e a tyúk. „Minden program jó, ami a rászorulókat segíti. De egy állat gondoskodást, odafigyelést igényel, méghozzá minden nap. Ezeknek az embereknek sem a tudásuk, sem a lehetőségük nincs meg arra, hogy felneveljék a kisállataikat. Talán egy kicsit nagyobb előkészítéssel a program hatékonyabb lett volna. Ha elmondják nekik, hogy mit is kell csinálniuk, és mit érhetnek el azzal, hogy felnevelik a tyúkokat, kacsákat ahelyett, hogy megeszik őket, talán többen belátták volna, hogy ez a jó irány. Így viszont csak annyit értettek belőle, hogy van tyúk és meg lehet enni. A későbbiekre nem gondoltak” – magyarázza a polgármester. Beszámolót küldtek az alapítványnak arról, hogyan gazdálkodtak a családok. Idén nem is lesz már náluk osztás, ennek okát viszont már az alapítványtól kell megkérdeznünk.

Ahol a következő választ kapjuk: csak azok a családok kapnak idén is naposcsibét, kacsát, akik a tavalyi jószágokkal el tudnak számolni. Az önkormányzatoknak kellett beszámolniuk arról, hogy a falubeli családok mit végeztek, s aki 80 százalék felett teljesített, az idén is kap háztájit, igaz, nem annyit, amennyit tavaly – nekik 10 darab előnevelt csirke jár. A 80 százalékos teljesítés azt jelenti, hogy a tavalyi „adagból” ennyi megmaradt. Ez Rimócon, ahol valójában egy kacsa vagy csirke sem élt meg egy évet, nyilvánvalóan nem teljesült. Az utolsó tyúkok nagyjából áprilisban fogytak el, addig tartott az adományok felélése. Az alapítvány honlapján található fórum tanúsága szerint nem Rimóc az egyetlen hely, ahol hasonló okok miatt nem került idén csirke az ólakba. Aki nem teljesítette az éves penzumot, az kimarad a kisállat osztásból. Kapnak helyette mások. Hogy hasonló „sikerrel” gazdálkodnak-e, mint például a rimóciak, az viszont csak egy év múlva derül ki. Addig viszont még jó néhány gyerek jóllakhat az idén kiosztott adományokból – már amíg ki tartanak.

Cikkünk előzményeiről itt olvashat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!