A hasmenés is rájön, ha a munkaügyi központba kell mennie, annyira fél a hivataloktól – mondja egy dél-borsodi kisközség polgármestere egy helyi munkanélküli férfiról. – Hiába mondom neki, be kell mennie, lejárt a közmunkaszerződése, és ha nem jelentkezik be, nem vehetem fel idén közmunkára, segélyt se kaphat.

Jövőre sem.

A dél-borsodi településvezető nem tudja, mi lesz a férfival, akinek állástalan, végzettség nélküli felesége, iskolás gyereke van. Azt viszont mondja: mint mindenhol, a közmunkán is érződik a megszorítás.

Tavaly 120 milliárd jutott közfoglalkoztatásra az államkasszából, idén 64 milliárd, ebből 42 milliárdot kapnak az önkormányzatok, a többit vállalkozások. Az is újdonság, hogy a korábbinál jelentősen kevesebb embert vehetnek fel 6 vagy 8 órás munkaviszonyba, a mostani kormányzat a négyórás közfoglalkoztatást szorgalmazza, de tavalyhoz képest ezt is limitálja. Az a munkanélküli, aki bekerülhetne, de nem lép be a rendszerbe, és az idén nem dolgozik legalább 30 napot, jövőre nem szerez jogot se újabb közmunkára, se bérpótló támogatásra.

Északabbra megyünk Borsod megyében, Abaújba. Ináncson egy férfi, mikor megtudja, miért jöttünk, máris zúgolódik.

– Nem érdekli őket semmi – utal a kormányra. – Nem igaz, hogy nem volna munka. Ha egyszer felemelnék a hátsó felüket és lejönnének vidékre, meglátnák, hogyan élnek itt az emberek.

Errefelé beszélik, akik sokáig munkanélküliek voltak, a közmunkától kiegyenesedtek, kinyíltak, visszajött az önbizalmuk. Most megint sírnak, éheznek, nem tudják fizetni a közüzemi számlákat, a törlesztőrészleteket.

– Karácsonykor itt mindenki sírva ünnepelt, tudták, lejár a szerződésük, de azt nem, idén mi lesz velük – mondja egy asszony, akivel a mikrokistérségi szociális alapszolgáltatású központban találkozunk.

Ináncs Miskolctól autóval félórára, a Hernád-völgyében fekszik, 1300-an lakják. Hajdan állattenyésztésből, lótartásból és mezőgazdaságból éltek az itteniek. Később ingáztak, a miskolci kohászatban, gépgyárakban dolgoztak sokan, mások a termelőszövetkezetben. Mindjárt a rendszerváltozás után szakadt Ináncsra a munkanélküliség, mikor a nehézipar fellegvárában bezártak a gyárak, tönkrement a környéken a mezőgazdaság. Néhány éve a közeli Szerencsen a cukorgyár is leállt.

– A statisztikát vagy a valóságot mondjam? – kérdez vissza Kiss Péter településvezető, miután arról érdeklődöm, mekkora a munkanélküliek aránya. – Mert a mostani hivatalos statisztika a lélekszámhoz viszonyítva húszszázalékos arányt mutat. De ha leveszem a 18 év alattiakat, a nyugdíjasokat és a rokkantakat, akkor itt 540 aktív van. Csaknem felük, 220 fő regisztrált munkanélküli.

Eddig Ináncson nem volt túl nagy a gond, amióta bevezették a közfoglalkoztatást, a legtöbb rászoruló kapott közmunkát.

– Baj volt, hogy senki se ellenőrizte, mert nem igaz, hogy nem teremtettek értéket, és az sem, hogy seprűt sétáltattak, vizet gereblyéztek – cáfolja a közmunkáról kialakult közvélekedést. Bizonyságul fotókat mutat. A képeken palántákat ültetnek, gyümölcsöt szednek, árvíz ellen védekeznek…

Mivel feketemunka is csak Miskolcon van, errefelé nemigen akadt, akinek derogált volna a közmunka. Ugyanis miután sokasodtak a munkanélküliek, Ináncs új életet kezdett és önellátó lett. Ahogy a polgármester mondja, ők nem adták el a tojást tojó tyúkot, mint sok községben, Ináncson ezért maradtak meg a földek. Biogazdaságot hoztak létre, hathektáros gyümölcsöst, 12 hektáros szántó is van, ezekben termelték meg a közmunkások, amit a közkonyhán megfőztek. Többféle zöldséget, gyümölcsöt. A tészta is helyben készült közmunkában, eperlevél, csigatészta, spagetti, mikor mi kellett a négyszáz főt étkeztető konyhára.

– Igaz – árulja el később egy férfi –, közbeszerzést kellett volna kiírni, de úgy voltunk vele, legalább tudjuk, mit esznek a gyerekeink, és az étkezési díjakat se kellett emelni.

Most azonban Ináncs égen-földön kilenc embert tud az idén nyolcórásban foglalkoztatni nyolc hónapig, ennyire kapott keretet.

– Orbán Viktor hiába hangoztatja, le kell szoktatni az embereket a segélyről, mert most visszataszítja őket a lejtőn, hogy jövőre is segélyesek legyenek. Az ináncsiak hozzászoktak a rendszerességhez, hogy dolgozni kell, a gyerekeik azt látták, a szüleik reggel felkelnek, mennek munkába, mindez most tönkremegy. Aztán hogy hozzuk őket vissza a való világba, hogy dolgozni kell?!

Az is nehezíti a helyzetet, hogy az önkormányzat normatívája is kevesebb lett.

– De többletköltség van. Mert nem elég, hogy közfoglalkoztatásra kevesebb jut, még büntetnek is minket, mert a bérpótló 20 százalékát, 5600 forintot nekünk kell kifizetni. Erre nekem 120 fő fog bejönni márciusra, akkor tessék kiszámolni – hívja fel a figyelmet a polgármester –, mennyi pénzbe kerül, és ez évközben 180 főre fel fog menni, mert nem tudom őket foglalkoztatni. Ha meg foglalkoztatnám őket, nekem is kevesebbe kerülne. Vagyis mi fizetjük a semmittevést. Ha már ilyen döntést hozott a kormány, akkor állja ő a bérpótló juttatást és ne az önkormányzatok nyakába varrja.

A szomszédos Forrón is hasonló a helyzet.

– 2600-an vagyunk, a lakosság 40 százaléka roma, 300-350 bérpótlóra jogosultunk van – kezdi Rakaczki Zoltán, a polgármester. – Tavaly az Út a munkához programban egyszerre 170 főt is tudtunk foglalkoztatni, nem kellett halászni az embereket, hogy dolgozni kell, jöttek maguktól, hiszen a segély helyett minimálbért kaptak.

Azt is figyelembe tudták venni, kinek milyen végzettsége van. A nők a hivatalban portaszolgálatot vállaltak, a közkonyhán kisegítettek, a közmunkások adminisztrációját látták el, a férfiak inkább külsőben dolgoztak, tereket köveztek, és itt is védekeztek az árvíz ellen. Aztán tavaly december végén lejárt a szerződésük.

– Előbb minket szidtak, hogy nem teszünk meg mindent azért, legyen munkájuk. Most újra elmagyaráztam nekik, mi az új rend, és elkeseredtek. Nehezen értik meg a változást, a magas közüzemi díjak miatt már most nagyon alacsony az életszínvonal – vázolja a helyzetet a település vezetője.

Pedig nem is olyan rég Forró Közép-Európa legnagyobb szederültetvényével büszkélkedhetett.

– Stabil mellékkeresetet biztosított a családoknak, volt barack- és málnaültetvény is, de ma jó, ha tíz család foglalkozik még velük. A csökkenő felvásárlói árak rég kedvét szegték az embereknek.

Mindkét településen azt mondják: hiába vonhatnak be vállalkozások közmunkást, nincs vállalkozás. A forrói tejüzemet a válság is sújtotta, az a pár magánvállalkozó, aki még a földeken gazdálkodik, évek óta nem látta a termést, az árvíz elöntötte a földjét.

A lakosok száma Ináncson, Forrón is állandósult, van még iskola, óvoda, közösségi ház, nyugdíjas­otthon, és az önkormányzatok feladatai nem csökkentek, az intézményi normatívák viszont jelentősen. Ezért az üres intézményi státushelyeket közmunkásokkal töltették be. Így kerültek munkanélküli, de végzettséggel rendelkező asszonyok az ináncsi szociális intézménybe. Most az új szabályok szerint ezt sem lehet. Pedig szükség volna rájuk.

– Sok az idős, beteg ember, akik napi gondozásra szorulnak – mondják az asszonyok az ináncsi otthonban. – A pénzügyeiket kell intézni, meg minden mást, mert a gyerekeik a jobb megélhetés miatt elköltöztek.

– Nemcsak az a baj, hogy nem mennénk a munka után – teszi hozzá az intézményvezető –, hogy röghöz kötöttek vagyunk, de el se tudjuk adni, amink itt van, mert elértéktelenedtek az ingatlanok. A felsőfokú végzettségűeknek is ez a baja. A húgomnak több képesítése is van, mégse jut vele semmire. Most biztassunk mindenkit arra, menjenek el?! Akkor még nagyobb lesz a baj.

Már így is elég tetemes.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!