Sikerélmény nélkül - Van, ahol egy orvos három helyen helyettesít, és van, ahova egy sem jut

Fiatal pár ücsörög türelmesen a sátoraljaújhelyi orvosi ügyelet várójában. Mellettük három kislány – a legidősebb se lehet több kilenc évesnél. „Taknyos a gyerek, már két napja. Délelőtt a láza is felment, hát elhoztuk az orvoshoz” – magyarázza a szemre alig huszonöt éves családfő. Kérdezem, miért nem a szakrendelőbe vagy a kórházba vitték, főleg, ha már napok óta beteg. „Oda? – int a szemben lévő épület felé az édesapa. – Inkább megvárom a doktor urat. Reggel a másik gyereket kellett szemészhez vinni, de mivel szakrendelés csak napi két-három órában van, döntenünk kellett, hogy melyiket visszük. Az ügyeletes orvos egyébként is nagyon lelkiismeretes szokott lenni. Szóval ez a biztos” – teszi hozzá.


Se szabadság, se betegség

Az ügyelet négykor kezdődik, de még csak Zsuzsa nővér van itt, a doktor úr 40 kilométerről jön. A nővér addig előkészíti a rendelőt, elintéz néhány telefont, feltölti a készleteket és bekapcsolja a számítógépet. „Ennek egy fél óra kell, amíg magához tér, addig úgysem tudunk csinálni semmit. Első az adminisztráció” – mondja némi malíciával a hangjában. Zsuzsa nővér egy évvel van a nyugdíj előtt, a fizetése 125 ezer forint, heti hat napot dolgozik, egyik ügyeletből megy a másikba, hogy megéljenek. Ide is a szomszéd rendelőből jött, kis kitérővel, tudniillik hazament átöltözni. Mégiscsak reggel 8-ig itt lesz.

Aztán befut Salamon doktor is. Dr. Salamon Sándor eredetileg a bodrogközi Lázacséke háziorvosa, emellett néhány napot ügyel Cigándon és helyettesít két körzetben – az egyik évek óta betöltetlen praxis, és már remény sincs arra, hogy valaha találjanak oda orvost. Aztán kocsiba ül, és irány Sátoraljaújhely. Na, nem mindennap, van, hogy az utolsó kör kimarad. „Még bírom – mondja az idén hatvanöt éves háziorvos, aki magát tinédzsernek tartja az alapellátásban. – Nálunk a megyében 60 felett van az átlagéletkor. Én egy komoly szívműtét után vagyok, négy eret cseréltek ki bennem, de egyelőre nem gondolkodom abban, hogy befejezem.” Salamon doktor az ország legszegényebb régiójában dolgozik, de azt nem lehet mondani, hogy zokszó nélkül.

Egyike azoknak az orvosoknak, akik rendszeresen és hangosan tiltakoznak a lehetetlen állapotok ellen. „Már annyiszor, annyi mindent elmondtunk, hogy gyakorlatilag minden közhelynek számít. Nézzen körül a megyében: az emberek elcsigázottak, reményvesztettek, teljesen amortizálódtak. Mit várjunk attól az orvostól, aki közöttük él és dolgozik? Egy perspektíva nélküli embert nehéz motiválni az egészségével, igen kevés a sikerélmény, márpedig, ha az orvosnak nincs sikerélménye, előbb-utóbb ő is belefásul.”

A politika – mint általában – későn kapott észbe. A tartósan betöltetlen praxisokért kínált 10 (helyenként 20) millió forint ma már csak első látásra kecsegtető. „Ezért a pénzért, mondjuk, minimum öt évet kell vállalnia egy orvosnak. Ez évi 2 millió, vagyis havi alig 167 ezer forint, az egyébként nem túl magas alapfizetésen felül. Ha ezzel szembeállítja, hogy a gyereke kénytelen a helyi iskolába járni vagy kilométereket utazni egy jobb iskoláért, a felesége nem kap rendes munkát, este nem tud elmenni egy moziba vagy színházba, már nem is olyan vonzó – magyarázza Salamon doktor. – Ráadásul, ahogy nő az elvándorlás, úgy ürülnek ki a praxisok. Miért fektessen ma valaki egy ilyen kilátástalan praxisba?”

Salamon Sándor felesége is háziorvos. Ő egy másik faluban rendel, a pár alig találkozik. Van egy lakásuk Lázacsékén és bérelnek egyet Kisvárdán. Néha félúton találkoznak. A közös szabadság szinte megoldhatatlan.

Egy orvosnak is nehéz helyettest találni, nemhogy kettőnek.

Egy súlyos cukorbeteg kollégájuknak nemrég le kellett vágni az egyik lábát. Azóta csak kerekes székben tud közlekedni, ami legfeljebb arra elég, hogy napközben ellássa a hozzá betérő betegeket. „Hiába is kérné, nincs, aki helyettesítse. Annyi pénzért pedig, amen?- nyi a hivatalos helyettesítési tarifa, biztosan nem találna senkit. Néha besegítek neki, de az nem megoldás.”

(A helyettesítési díj egyébként 2700 forint óránként, ezért a pénzért viszont ide is kell utaznia az orvosnak. És ha ezt kevesellnénk, gondoljunk bele, hogy egy szakképzett nővér óradíja bruttó 600 forint, és akárki nem is láthat el sürgősségi ügyeleti feladatot. Ahhoz különleges szakképzettségre és nagy tapasztalatra van szükség. Hatszázért.)

Újabb betegek érkeznek, az egyiknek hörghurutja van, a másiknak magas a vérnyomása. Egyikük sem akart a szakrendelőbe menni: a rendelési időben dolgoznak, inkább este jönnek, ha itt van az ügyeletes orvos. „Most szerencsém van, a múlt héten nem kaptam itt az ügyeletest – mondja a magas vérnyomásos –, éppen betegnél volt. De hallottam olyan esetről, hogy valaki felhívta az ügyeletet, de csak a nővér volt bent. Mondta, haldoklik az édesapja, jöjjön ki az orvos. A nővér próbált egy másik orvost keríteni, összevissza telefonált, de senkit nem ért el. Az ismerősöm egy óra múlva telefonált, hogy meghalt a papa. A központból egy sofőrt akartak küldeni, hogy az állapítsa meg a halált.” Kérdezem Zsuzsa nővért, hallott-e ilyen esetről, mosolyog: őt ne kérdezzük ilyesmiről, neki már csak egy éve van a nyugdíjig.


Kész terv, beígért pénz

Alig 250 kilométerre Sátoraljaújhelytől, a salgótarjáni városházán ülünk Dániel Zoltán alpolgármesterrel. Eredetileg a Szent Lázár Kórházba készültünk (egyike azoknak az intézményeknek, ahol a rezidensszövetség adatai szerint aggasztó a szakorvoshiány), de a kórház igazgatója nem kívánt nyilatkozni. Nemrég egy internetes portál – a betegek véleményei alapján – alaposan leminősítette a kórházat, elsősorban a hosszú várakozási idő és a kedvetlen orvosok miatt. Miközben a hatalmas épületkomplexum egyike az ország legjobban felszerelt intézményeinek.

A homlokzaton egymás mellé erősített táblák jelzik, hogy mely uniós programból hány milliárd forint támogatást kapott. A végösszeg 11 jegyű. „Most újabb nagy beruházásra pályázik a kórház és ehhez a város is minden támogatást megad – mondja Dániel Zoltán, Salgótarján DK-s alpolgármestere. – Szeretnénk, ha itt létesülne egy regionális onkológiai központ.” Egy ilyen centrum nemcsak a betegeknek jó, hanem a szakorvosok számára is vonzó lehetőség volna, nem véletlen, hogy a baloldali városvezetés is teljes mellszélességgel kiáll a fejlesztés mellett. Miközben Tarjánnak a kormány korábban szinte megígérte a beruházást, tudható, hogy több kelet-magyarországi település is pályázik ugyanerre. A kérdés, hogy erősebben akar-e segíteni a kormány egy kereszténydemokrata kórházigazgatónak, mint amennyire utálja a balos várost.

„Márciusban itt járt a miniszterelnök, és a Modern Városok Programban ígért nekünk 100 milliárd forintot. Mondtuk, hogy nekünk kész terveink vannak, de a kidolgozásra nincs elég pénzünk. Azt mondta, végre egy város, amelyik nemcsak kér, hanem tudja is, mit akar, és hogy két héten belül kapunk egymilliárd forintot. Azóta is várjuk. Elvesztegettünk újabb nyolc hónapot, pedig ha nekilátnánk, 2020-ra érezhető változásokat tudnánk felmutatni.”

Amire óriási szüksége is volna Salgótarjánnak. A városban nemcsak orvoshiány van, hanem szinte minden felsőfokú végzettséget igénylő szakma hiányszakma. Az önkormányzat minden tőle telhetőt megtesz. Ösztöndíjprogramot indított, amelyben havi 50 ezer forinttal támogatja azokat a hallgatókat, akik vállalják, hogy az egyetem elvégzése után visszajönnek a városba dolgozni. A szerződés szerint legalább annyi évet kell vállalniuk, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták. „Idén néhány orvos is van a rendszerben, reméljük, tényleg visszajönnek” – mondja Dániel Zoltán. Ezenkívül havi 60 ezer forint plusztámogatást tudnak fizetni azoknak az orvosoknak, akik az alapellátásban dolgoznak. Ismerve a körülményeket, ez nem valami bőkezű ajánlat.

„Salgótarjánban semmivel sem egyszerűbb a megélhetés, mint Debrecenben vagy Győrben. Az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ugyanannyiba kerülnek, és bár az albérlet olcsóbb, de ha valaki tartani akarja a máshol megszokott életszínvonalat, az itt sem kerül kevesebbe – mondja az alpolgármester. – Nem sok mindent tudunk felkínálni, ami vonzó lehet egy pályakezdőnek. Tudjuk, hogy ha valaki az egyetem elvégzése után helyben vállal munkát, sokkal kevesebb az esélye, hogy egyszer visszajöjjön ide. Miközben higgye el, a város híre sokkal rosszabb, mint amilyen valójában.”

Salgótarjánban a rendszerváltáskor omlott össze az amúgy virágzó ipar és vele együtt a város. Évekig alig volt munka, és most is inkább az alacsony bérek vonzzák a beruházókat. Van már ipari park, ahol elsősorban szakképzetlen összeszerelőket keresnek. „Akkor lesz csak változás, ha az itt megtelepülő cégek belátják, hogy minőségi munkáért minőségi béreket kell fizetniük – mondja Dániel Zoltán. – Amíg nem zárkóztatják fel a béreket, addig az emberek elmennek máshová, és egy olyan városba, ahonnan mindenki menekül, nem is jön senki. Se tanár, se mérnök, se orvos.”

Salgótarján népessége rohamosan csökken. Ennek elsősorban az elvándorlás az oka. Az elmúlt években átlagosan 500-zal lettek kevesebben a 30 ezres városban. A 19 háziorvosi praxisból most csak 3 betöltetlen, de az orvosok átlagéletkora 65 év. Jelenleg is öten nyugdíjasként dolgoznak. A következő öt évben 11 orvos mehet nyugdíjba, 10 éven belül további nyolc. Ha ez marad a tendencia, 10 éven belül az alapellátásban dolgozó orvosok kétharmada esik ki a rendszerből. Ez még az egyébként aggasztó országos átlagnál is rosszabb. Ennek ellenére még mindig van pénz a fejlesztésre. Ebben az uniós ciklusban több mint 9 milliárd forintot fordíthatnak rendelők felújítására. És reménykednek, hogy majd orvos is akad benne.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!