Kapod a tanácsokat: Simogass babát! - A 'Sovány angyalok' szerzőjével beszélgettünk

– „Hát, ez tényleg egy lányregény, bassza meg!” – hangzik el a regény végén egy szereplő szájából. Szófordulat vagy valóban törekedett a műfaj kifordítására a női sors bemutatása kapcsán?

– Ezt a mondatot persze hogy ironikusan kell érteni – ma nem lehet érvényes lányregényt írni, nincsenek kapaszkodók, rögzített minták egy kamaszlány nevelődésében. És nem is lenne feltétlen jó a vége. Hiszen nincs meg a férjhez menési kényszer szorító ereje, ahogy az életcélok sem világosak iskolás korban – véletlenek, sodródás és sok változás elé néz ma egy tanult kamasz, aki feltehetőleg ráadásul nem is ebben az országban éli majd le a hátralévő életét. A házasság korántsem mérföldkő a fiatal nők életében, inkább jogi procedúra, szerződés – a lányregények pedig férjhez menéssel végződtek. Talán semmi sem változott akkorát a személyes világunkban, mint a házasság mítosza – a szüleink életének még lényegi eleme volt. Az elmúlt huszonöt év radikálisan felborította a családmodellt, és nem csak azt, hanem a gyereknevelést, sőt a gyermektelen nők elfogadását is. Én már nem tudok lányregényt írni – ez a helyes mondat. Csak ezt nem mondhatja a szereplőm, hátmást mond.

– Milyen érzéssel olvasta annak idején a lányregényeket?

– Azonosulás, vágy, érzékiség – ezt meg lehet tanulni a női nevelődéskönyvekből. Női barátságok, saját test, férfi vonzerő. És most tényleg nem a púderkönyvek fekete-fehér világáról beszélek. Szerintem a kamasz lányoknak nagy szükségük van útmutatóra. Nemcsak felvilágosításra, hanem a szerelem iskolájára. Ezek a könyvek erről sokat tudtak nekem mondani. Az Abigél nagyon fontos volt, ahogy A két Lotti, a csíkos és a pöttyös könyvek, csakhogy ma más világban élünk.

– A Sovány angyalok elbeszélője nem hagyományos női alak, Lívia megöli a férjét, az ok pedig az „üres has”-ra, azaz a meddőségre vezethető vissza…

– A meddőség egészen a lombikprogramok elindulásáig többnyire a nőkre szállt vissza. Századokon át, ha terméketlen volt egy kapcsolat, a nőt hibáztatták – és ez duplán megterheli a lelket. Az önvád nyilván nem segít a gyereknemzésben, a szexuális élet megromlik, és ez mindkét nem számára komoly probléma. De nem a meddőségről szól a könyvem, hanem a meddőséget kísérő érzésekről, az arról való beszéd lehetőségéről. Mivel ezt a nőknek titkolniuk kell. Legalábbis abban a kispolgári, értelmiségi közegben, ahol játszódik a történet, mindenképpen.

– Ma is ekkora stigma még a terméketlenség?

– Talán már némileg változott valamit a gyermektelenség megítélése – de a meddőség és a gyermektelenség a mai kutatások szerint is kiugróan magas Közép-Európában – míg az elvárás, a társadalmi, konzervatív és patriarchális presszió európai átlagon fölüli. Ráadásul a gyerektámogatási rendszerünk épp konzervatív fordulatot vett.

– Mik a legtipikusabb férfi reakciók a női meddőségre?

– A regényben a bezárkózás, a vágytalanság és az elhidegülés. A férj a társát hibáztatja, gorombává, bántalmazóvá válik, és egy másik nőtől lesz gyereke. A szerelem szenvedélyéből gyűlölet és gyilkosság lesz.

– A gyermekáldás elmaradása, még ha csak ideiglenesen is, önnek is megélt történet. Milyen etapok követték egymást a feldolgozásában?

– Igen, személyesen is megéltük. Szerencsére pozitív vége lett. Amikor az orvos az első rendelésen azt mondta, meglátjuk, sikerülni fog, akkor éreztem először, hogy megnyugodtam. De odáig hosszú volt az út. Mintha egy mély, feneketlen kút volna, nem is beszéltünk róla – háttal feküdtünk a szobánkban, csak halkan sírtam néha, és minden reggel egy nagy téglával a mellkasomon ébredtem. Kapod a tanácsokat: simogass babát, szedj vitamint, utazzatok el! Szurkálnak tűvel, masszíroznak, hipnotizálnak, és semmi eredménye. Eddig védekezned kellett, hogy ne legyen gyereked – és aztán tényleg nem lesz. Van ebben valami önbeteljesítő. Modern, technikai meddőség ez már… Aztán megszülettek az ikrek.

– A gyermektelenség mellett a családon belüli erőszak mindennapi gyakorlata is sokat hozzátett Lívia és férje elhidegüléséhez. Miért nem válnak el a szereplői?

– A Sovány angyalok alakjai a hetvenes-nyolcvanas években szocializálódnak, amikor a válás tabunak számított. A bántalmazó uralta kapcsolatát – ami megkönnyítette számára, hogy így erősítse meg pozícióját. Ma már „párkapcsolatokban” születnek a gyerekek, vagy egyedülálló nők szülnek gyereket. Például az óvodában sosem mondom egy másik anyukának, hogy a férjed, hanem azt: a párod. Hiszen a gyerekes kapcsolatok sem házasságok. Innen visszanézve volt érdekes nekem a Kádár-rendszerben köttetett „optimista  házasságról” írni. Ami persze majd kudarcba fullad, de ezt a felek nem ismerik fel.

– Mik lennének a férfi-női (boldog) együttélés kritériumai?

– Csak három szó: függetlenség, szabadság, kötelék. Semmi kényszer, bántás és félelem. Tudom, hogy ez csak illúzió. Ha egy kapcsolatban uralom van, vagy anyagi kiszolgáltatottság, ott gyűlik a fájdalom. Nemegyszer elmesélik fejlett országbeli nők (Svájc ebben elég elöl van), hogy a házasságukban a testi szerelmet nemi erőszakként élik át.

– Nosztalgia, emlékmentés miatt választotta a regény színhelyéül a Pest melletti települést?

– Gödöllőn születtem, szerettem volna a városról írni. Erős, meghatározó gyerekkori emlékeim vannak. Nagymamám tanítónő volt, nagypapám körzeti orvos, sok családról hallgattam a történeteket, nem is volt olyan, akiket ne ismertek volna. Sok szegény sorsú család is élt a szomszédunkban az Isaszegi úton. Megkapó, ugyanakkor néha reménytelen volt, amikor felnőttként újra elmentem ezekbe az utcákba és házakba. Jellegzetes szagok, szél, trágyaillat. Ugyanakkor egy sarokkal odébb a kastély, Sissi-kultusz. Provinciális, elmaradott és idilli egyszerre. Kicsit erőszakos is, hogy olyan nehezen lehet elfelejteni, elhagyni, elválni tőle.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!