Sokat nevetünk Zrínyin - A Piarista Gimnázium magyartanárának diákjai elővehetik a mobilt

– Hogyan lehet könyvet írni olyan diákoknak, akik nem szeretik a könyveket?

– Ez a könyv nem csak azoknak szól, akik nem szeretik a könyveket. De azoknak is! Szerintem a diákok alapvetően érdeklődőek, és ha nem szeretik a könyveket, az azért van, mert valamiért rossz élményeik vannak velük kapcsolatban. Ha jó élményeik vannak, akkor olyan műveket is képesek szeretni, amikről az ember nem is gondolná. Lehet velük akár barokk irodalmat is olvasni! A tanáron tényleg sok múlik. Minden jó irodalmi mű fontos és aktuális emberi problémákat fogalmaz meg. Például az Antigoné, amit sokan untak, unnak vagy utálnak az iskolában, pont a serdülők problémáiról is szól. Történelmi kortól függetlenül.

– És ez miért nem „jön át” az irodalomórákon?

– Nehéz dolog az irodalomtanítás. Egy matematikatanár talán még megteheti, hogy függetleníti önmagától a tárgyát, de az irodalomtanítás a tanár teljes személyiségét igényli. Anélkül nem megy. És ehhez nagy bátorság kell. És ha a tanár nem viszi bele a személyiségét a tanításba, akkor a diák sem fogja, és unalmassá válik a dolog, úgy pedig – megkockáztatom – fölösleges irodalommal foglalkozni. Legutóbb néhány diákkal még Zrínyi olvasása közben is jól elnevetgéltünk, pedig ő az igazi állatorvosi ló: rajta pontosan végig lehet követni, hogyan sikerült az elmúlt 200 évben a saját korának egyik legnépszerűbb figuráját az egyik legunalmasabb és legrosszabb költőnkké változtatni. Miközben ő tényleg csodálatos költő; de ha valakiről csak azt tanuljuk, hogy mit mikor írt, ki hatott rá, milyen barokk inverziók jellemzők rá – mintha semmi emberi nem lenne a műveiben! –, akkor törvényszerű, hogy egy idő után már senkit sem érdekel.

– Sok olyan diák van, aki mire bekerül a gimnáziumba, már utálja az irodalmat?

– Vannak olyanok is. De azt nem mondom, hogy az irodalmat utálják, inkább a tantárgyat. Mert a kettő nem ugyanaz. Az a fajta tudományoskodó beszédmód, amivel mostanában az irodalomról beszélünk, nem segít abban, hogy egy bizonytalankodó fiatal közel kerüljön az irodalomhoz. Egy irodalomtudományos szakzsargont nem használó olvasó képtelen átverekedni magát ezeken a blikkfangos mondatokon – amik közül sajnos sok van a tankönyvekben is. A másik probléma, hogy a társadalomban sincs nagy respektje a bölcsészetnek, a „magyarnak”; eszerint a bölcsészettudományok fölöslegesek, és aki bölcsész, abból McDonald’s-eladó lesz. Tehát a magyartanárnak többszörösen is szembeszélben kell haladnia, erre utal a cím is: Az irodalom visszavág. Elkezdték sokan ütni az irodalmat, hogy mellékes, nem fontos, fölösleges. Ez a könyv erre a támadásra akar válaszolni. Ha megkérdezem a diákokat, hogy szerintük miért kell irodalmat tanulni, azt szokták válaszolni: mert fontos az általános műveltség. Ez borzasztó! Mi az az általános műveltség? Irodalommal azért kell foglalkozni, mert a legfontosabb, legemberibb dolog. A műveltség nem a cél, az csak a járulékos haszon.

– Mostanában sokszor felmerül, hogy milyen jó lenne néhány régi szöveg helyett kortárs műveket tanítani.

– Én nem látok régi irodalom-kortárs irodalom szembenállást. Amelyik irodalom valamiért nem aktuális, az rossz. De ez nem jelenti azt, hogy minden, ami új, az jó is. Az Odüsszeia hiába majdnem 3000 éves, általános emberi problémákról szól, vagyis aktuális, ilyen értelemben modern mű. Tény, hogy a szöveg bonyolult, de kulcsot kell adni hozzá a diákoknak, meg kell mutatni, hogyan kell hozzányúlni. Ezeket a szövegeket meg kell tanulni olvasni, csakúgy, mint a kortárs műveket, ahogy minden írónak is más egy kicsit a „kódrendszere”, és éppen ez az olvasásban az izgalmas. Nekem például a Tarantino-nézés megy nehezen. Nem értem az utalásait.

– Azért az Odüsszeia tényleg nagyon nehéz szöveg.

– Nem is kell kötelezően kézbe adni; talán még az sem kell, hogy elolvassák az egészet. Egyedül hagyni egy diákot az Odüsszeiával, és aztán számon kérni rajta, hogy olvasta-e, nem túl szép tanári gesztus. Szoktam csinálni, hogy bizonyos műveket csak az órán veszünk elő. Az Antigonét például felolvassuk együtt, és így sorról sorra meg lehet beszélni, hogy a szereplők mit és miért mondanak. És azt is, hogy mi, mai olvasók mit mondanánk és mit tennénk az adott drámai helyzetben. Az Odüsszeiát egy gimnáziumban – sajnos – képtelenség végigtanítani, ahhoz egy év kellene, ezért inkább ki szoktam választani belőle kb. 120 sort, és azt tényleg elolvassuk.

– A tanárok rendszerint az időhiányra panaszkodnak.

– Ha az ember csak az érettségi követelményeket nézi, akkor megnyugszik, mert az egyáltalán nem teljesíthetetlen, sőt. De tudom, hogy a tantervek sokszor jobban megkötik a kollégák kezét.

– Önnek nagyobb szabadsága van ma egy egyházi iskolában, mint egy államiban lenne?

– Nem tanítottam még állami iskolában, de úgy sejtem, igen. Van egyfajta sztereotípia, miszerint az egyházi iskolák konzervatív, szigorú, a múltban megkövült helyek, miközben a Piarista Gimnázium ma az egyik legszabadabb szellemű iskola. Néha egyenesen úgy érzem, hogy a tanári kar szabadabban is gondolkodik, mint a diákság. A diákok gyakran olyan hagyományos tanítási módszereket várnak el a tanároktól, amit mi már nem feltétlenül szeretnénk megadni nekik. Persze, mert mire ide kerülnek, kialakult képük van arról, hogy milyennek kell lennie egy iskolának.

– Mégis részt vett egy állami fenntartású iskolákban használatos kísérleti tankönyv fejlesztésében.

– Valóban, amikor kikerültek az első mintaoldalak, nagy felhördülés is volt ezzel kapcsolatban. Amikor egy irodalmi esten bevallottam, hogy részt vettem egy kísérleti tankönyv fejlesztésében, sokan teljesen lefagytak. Szerintem sokkal jobban viselték volna, ha azt mondom: homoszexuális vagyok. Tudom, hogy a támadásoknak leginkább politikai oka volt, mint szakmai. Nem volt egyszerű ügy, ahogy ezek a könyvek születtek. Egyébként a most megjelenő könyv éppen abból a frusztrációból született, hogy amit én bele szerettem volna írni a tankönyvbe, abból egy csomó minden nem fért bele.

– Ön használ tankönyvet?

– Volt már rá példa, kényszerűségből, de az órákon általában csak az irodalmi műveket olvassuk. Épp ezért még azt is meg szoktam engedni, hogy a diákok horribile dictu, órán használják a mobiltelefonjukat, ha egy szöveg nincs meg mindenkinél nyomtatásban. Költők, írók életéről csak akkor beszélünk, ha van jelentősége a mű értelmezésének szempontjából.

– Feszegeti csak, vagy le is dönti a korlátokat?

– Én azt viszem be a tanterembe, ami nekem személyes ügy, személyes probléma. Ha egy író vagy költő munkássága nem érdekel, nincs személyes közöm hozzá, nem tanítom. Szerencsére az igazán kötelező szerzők mind csodálatosak. De ha rajtam múlna, talán tovább lazítanám a tantárgy kereteit. Például a filmes párhuzamokat nagyon értik a diákok. Gyakran jobban is, mint én. El tudnám képzelni, hogy órán például sorozatokkal foglalkozzunk, hiszen lassan ez válik korunk vezető műfajává. Mert egy igazán jó sorozat olyan, mint egy nagyregény. Ugyanúgy lehetne elemezni is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!