Egy fiúról
Január 25-én hajnalban meghalt a 21 éves Kurkó Etele, aki ötéves korától a gödi fogyatékosotthonban élt. Előző nap az intézet riasztotta a mentőket, Eti bélelzáródással került kórházba. A bélelzáródás azért következett be, mert a fiú lenyelte azokat a szivacs-, illetve vászonfoszlányokat, amiket a matracából és ágyneműjéből tépett ki.


Etit annak idején a gyámügy vitette intézetbe, mert édesapja bántalmazta. A férfi ezután eltűnt az életükből, az anya – L. Katalin – hetente többször látogatta fiát. Az édesanyát lassan felőrölte a tehetetlenség, súlyosan depressziós lett, kétszer öngyilkosságot kísérelt meg. Másfél éve eladta érdi lakását, és önként bevonult egy szintén Pest megyei otthonba.

„Etike sérülten született, ebben szerepet játszhatott a fogós szülés miatt fellépő agyi oxigénhiány. Korai fejlesztést kapott, már járni, beszélni is tudott. Középsúlyos értelmi fogyatékos volt, amikor elkerült tőlem, később, az intézetben lett halmozottan fogyatékos” – meséli Kati. Majd azzal folytatja, hogy belebetegedett ebbe a történetbe, ráment az élete. Nem keres felelősöket, nem hibáztat senkit Etike haláláért, mert úgy érzi, a gyereknek megváltás volt a vég.

Kecskésné Erzsi főállású háziasszony tömérdek teendővel. Nagyhangú, fürge, nevetős, és a régi kisdobosok elve szerint „ahol tud, segít”.

Régóta ismeri Eti édesanyját, s mióta Kati az otthonba költözött, Erzsi viszi őt fogorvoshoz, fodrászhoz, hivatalos ügyeket intézni. Havonta egyszer-kétszer elautóztak Etiért Gödre és hármasban töltötték a napot. Ettől kezdve a gödi Topház Erzsivel tartotta a kapcsolatot, neki szóltak, ha Etinek új pizsama kellett, őt hívták akkor is, amikor a fiút januárban kórházba szállították.

„Etike egy hároméves gyerek szintjén volt. Imádott hintázni, imádta a mozgólépcsőt, a cukrászdát, a Duna-parti sétákat. Néha kerestünk neki fűnyírós embert valamelyik parkban, és a szakik általában fölengedték a kistraktorra – idézi fel Erzsi. – Nem beszélt, de hangokkal, jelekkel mindent ki tudott fejezni. Ha a visszapillantó tükörben rákacsintottam, viszonozta, de nem szemmel, hanem az egész arcával. Sokszor eszembe jut, hogy talán hibáztunk, mert nem egyszer úgy hoztuk el Etikét, hogy mi szedegettük ki a szájában lévő szivacs- és rongydarabokat. Nem gondoltuk, hogy ebből baj lehet.”

A gyerekre mindig várni kellett. Erzsi nyitott és kíváncsi nő, így hát gyakran beszélgetett a Topház dolgozóival a folyosón vagy a kapu előtt, ahová cigizni jártak. Azt mondták, kevesen vannak, negyven ápoltra két gondozó jut, hosszú ideje nincs már szakképzett ápoló, aki idejönne dolgozni.

Takarítót, konyhást is lasszóval fognak, mert az otthon messze van Gödtől, biciklivel vagy gyalog lehet csak kijutni, és ezt senki sem vállalja havi 60-70 ezerért. Erzsi szerint, akikkel beszélgetett, egytől egyig elkötelezett, lelkiismeretes emberek, kifejezetten irritálta őket, hogy nem tudnak megfelelni a feladatnak, mert fizikailag képtelenség egyszerre több helyen lenni, márpedig Gödön erre lenne szükség.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!