Már megint kaptunk egy papírt a pesszimizmusunkról. Pont annyira vagyunk boldogtalanok, mint a nálunk jóval szegényebb, természeti csapásoktól sújtott országok – ezt mutatja a nemzetközi felmérés. A magyar pedig azt, még csak szegénynek sem kell lenni ahhoz, hogy belebetegedjünk a jövedelmi helyzetünkbe.
Mibe betegszünk bele?
A Hungarostudy elnevezésű vizsgálatok 1988 óta adnak számot a magyar népesség egészségi állapotának alakulásáról. A kétezer fő megkérdezésével idén tavasszal készült kutatást a héten mutatták be. A tanulmányok egy része a teljes felnőtt lakosság jellemzőit vizsgálja, másik része a fiatal felnőttek helyzetét és a családdal, gyermekvállalással kapcsolatos véleményét tükrözi. A magyarok egészségi állapotát Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének néhai alapítója és Skrabski Árpád szociológus kezdte el feltérképezni mintegy két évtizede: az idei adatok megerősítik, hogy a státuszváltás, vagyis az egyik jövedelmi- társadalmi csoportból való kikerülés nagyobb nehézséget okoz, mintha eleve rosszabb körülmények közt él valaki. Ugrásszerűen nőtt a munkahelyi stresszről panaszkodók száma, ettől pedig most már az iskolai végzettségünk sem véd meg. Vagyis ugyanúgy küzd ma már a munkaerőpiacon elvileg kelendő diplomás a létbizonytalansággal, az elismerés hiányával és az állandó teljesítménykényszerrel, mint az alacsonyabb végzettségű munkavállaló. A depresszió pedig továbbra is stabilan tartja magát: a mostani jelentés szerint a lakosság 16,7 százaléka kezelésre szorulna (a Magyar Pszichiátriai Társaság korábbi vizsgálatai szerint Magyarországon a lakosság egyharmada érintett a depresszió valamilyen formájával).
Egyértelműen kirajzolódik, hogy a munka az egyik legfontosabb szempont az életünket befolyásoló döntéseinkben, értékrendünkben pedig a külső megjelenés és a pénzügyi siker, az előbbre jutás fontossága növekedett. Meghatározó a fogyasztói szemlélet, ez pedig minden nagy lelki terhet és állandó frusztrációt okoz: közérzetünk lényegesen rosszabb, mint az anyagi szempontból indokolt lenne.
Mindinkább látszik, hogy a munka is megbetegít. „A magyar munkavállaló kiszolgáltatottsága, bizonytalan helyzete ma minden társadalmi és jövedelmi csoportban érezhető” – mondja Székely András, a vizsgálat és a tanulmány egyik készítője. Korábban az iskolai végzettség komoly védelmi faktort jelentett, ma már ez nem igaz. A munkahelyi stressz egyre általánosabb, aminek összetevői a frusztráció, hogy erőfeszítéseinket mennyire értékelik, illetve a kiszolgáltatottság, hogy tudjuk, bizonyos életkor felett már nem kapunk új munkát. „Minden és mindenki azt sugallja, arra késztet, hogy fogyasszunk. Tegyük ezt minél többet és minél drágábban. Nyugat-európai szintű termékskálát kínálnak, miközben a jövedelmi viszonyaink messze vannak az ottaniaktól. Olyan életmintákat, követendő példákat mutatnak, amik elérhetetlenek a számunkra” – sorolja Székely András, hozzátéve, az általánosan nehéz helyzetnek is van egyfajta előnye is: könnyebben éljük meg, dolgozzuk fel a státuszvesztést, elbocsátást, romló anyagi helyzetet, ha az nem csak velünk történik.
Miben hiszünk?
Váratlan megállapítása a friss kutatásnak, hogy mind kevesebben vallják magukat vallásosnak. Míg a legutóbb, 2006-ban készült vizsgálatban még a megkérdezettek negyede vallotta magát ateistának, ma már harmaduk nyilatkozott így. Ez is csak alátámasztja a KSH népszámlálási eredményeit, amely szerint folyamatosan veszítik el bizalmukat az emberek a „klasszikus” egyházi intézményekkel szemben, miközben mind többen fordulnak saját maguk „barkácsolt” hitvilág felé. A katolikus egyházhoz tartozóként nyilatkozók száma közel 1,7 millióval, a reformátusoké 470 ezerrel, az evangélikusoké 90 ezerrel apadt. A csökkenés mértéke mindhárom felekezet esetében 30 százalék körül mozog. Vallásszociológusok vizsgálatai többé-kevésbé hasonló, ugyanakkor jóval árnyaltabb képet mutatnak. Kamarás István, akadémiai doktor szerint egyértelműen érzékelhető: a társadalom individualizálódik, mind nagyobb hangsúlyt kap a személyes szabadság, miközben csökken a bizalom általában az intézményi rendszerekkel, így az egyházakkal szemben is. Közben egyre többen vallanak arról, hogy ugyan hívők, de nem vallásosak: hisznek a maguk módján.
„Az elmúlt 50 év tendenciáit nézve látható, hogy a hetvenes évek közepén megállt hazánkban az „elvallástalanodási” folyamat, először a legmagasabb végzettségűek körében. De nem feltétlenül a vallásosság, hanem a klasszikus egyházi keretek közötti hitgyakorlás veszített és veszít népszerűségéből” – mondja a vallásszociológus. A népszámlálás legfőbb tanulsága az volt, hogy az egyházak valamit rosszul csinálnak: úgy csökken a vallásosok száma, hogy közben az utóbbi 10-15 évben kétszeresére nőtt az istenben, túlvilágban, vagy valamilyen transzcendens dologban hívők aránya, vagyis azoké, akik nem a klasszikus értelemben vett vallásgyakorlók.
Ennek viszont közvetlen lelki következményei vannak. A pszichológus szerint is a mélyen vallásos népeket segíti a hitrendszerük abban, hogy pozitívabb keretbe helyezzék a velük történteket. Vidámabbak lennének a mindennapjaink, ha bosszúság helyett azt keresnénk, mit tanulhatunk az egyes szituációkból. A magatartástudomány intézet kutatói szerint a kérdést és az összefüggést óvatosan kell kezelni, az azonban tény: a vallás értékrendet ad, a közösséghez tartozás pedig védelmet jelent. „Általában azok, akik rendszeresen gyakorolják is a vallásukat, templomba járnak, jobb fizikai és mentális állapotban vannak. Ez azonban leginkább a közösséghez tartozással, a közösségi beállítottsággal függ össze. Vagyis, hogy nem vagyunk egyedül, s emellé stabil értékrendet is kapunk, ami szintén kapaszkodót jelent” – mondja Székely András, aki szerint ilyen szempontból azok számítanak a legkockázatosabb csoportnak, akik a „maguk módján” vallásosak. Náluk még az ateisták is jobb helyzetben vannak a lelki egészség szempontjából: egy bizonyos értékrend határozott elutasítása önmagában is egy stabil értékrendet jelent.
Miben bízunk?
Ezek a megállapítások csak alátámasztják azt a friss Gallup-vizsgálatot, amely lesújtó képet fest a magyar lakosságról. A 2012-es felmérésben a világ 143 országában azt vizsgálták, hogy a lakosság hány százaléka érzi magát boldogtalannak. A listát harmadik éve Bulgária vezeti, ott a lakosság közel 40 százaléka vallotta boldogtalannak magát. A Magyarországon élők 32 százaléka érzi rosszul magát, épp annyian, mint a 2010-ben 170 ezer halálos áldozattal járó földrengés sújtotta Haitin. Pedig a nyolc legboldogtalanabb ország közül mi vagyunk a leggazdagabbak, nálunk a legmagasabb az egy főre jutó GDP.
A Gallup azokat sorolta a „pesszimista” kategóriába, akik egy 10-es skálán 4-re, vagy annál kevesebbre értékelték a saját életükkel való elégedettségüket és a következő öt évre vonatkozó életkilátásaikat. A felmérés tehát nem a múltra vonatkozott, hanem a jelenre és a jövőre. Sokkal gazdagabbak vagyunk, mint Madagaszkár, természeti katasztrófáink gyakorisága és mértéke meg sem közelítik Haitiét, és olyan népirtásemlékkel sem kell szembenéznünk, mint Kambodzsa lakosainak. A kutatás készítői a magatartás-tudományi elemzések mellett ezért arra a következtetésre jutottak: kulturális, vallási, történelmi és egészségügyi okai is lehetnek annak, hogy hazánk a negyedik helyen végzett a 143 ország pesszimizmusát vizsgáló felmérésben.
A jövőt a fiatalok is meglehetősen pesszimistán látják. Bizonytalanok, nem igazán tudják, mihez kezdjenek az életükkel: nehezen határozzák el magukat a házasságra, a gyerekvállalásra, de még egy párkapcsolatra is. Kimutathatóan nem csak a házasok (10 százalék), hanem a kapcsolatban élők aránya is csökkent, viszont többen lettek (a korosztály 10 százalékára) azok a fiatalok, akik soha nem akarnak gyereket. A Magyar Ifjúság című tanulmánykötet elemzései szerint a bizonytalanságot magyarázza, hogy a gazdasági válságnak nagyon is a tudatában vannak a felnövekvő generációk, annak végét azonban egyelőre nem látják (utoljára 1994-ben látták a magyar fiatalok ennyire sötétnek a gazdasági helyzetet). A céltalanság érzése erősödött 2008-hoz képest: 58 százalékuk szerint a gazdaság teljesítménye még romlani fog, alig 7 százalék az optimista fiatalok aránya. Nem csoda tehát, hogy rendkívül alacsony a társadalmi intézményekbe vetett bizalmuk is. Nemcsak a kormányban, az Országgyűlésben és a bankokban nem bíznak, hanem – újdonságként – a köztársasági elnökben és az Alkotmánybíróságban sem, pedig ez utóbbi a legnépszerűbb intézmények között volt a rendszerváltás óta.
„A lelki helyzetünkön nem igen segít, hogy folyamatosan halljuk, látjuk, olvassuk mindenütt, hogy mennyire rossz és csak rosszabb lesz, ez már önmagában rendkívül nyomasztó” – mondja minderre a kutató. Tényleg nyomasztó, amiként a tények is azok.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
