Sz. Bíró Zoltán: Moszkvára várva

Moszkva fokozott figyelme persze érthető, hiszen a 68 milliárd euró nagyságú ciprusi betétállomány jelentős része orosz magánszemélyek és vállalkozások tulajdonában van. A Moody’s becslése szerint 10 milliárd dollár lehet a Cipruson tartott orosz magánvagyon, míg az oroszországi cégek 19 milliárd dollárt tarthatnak a szigetországban. Ezzel szemben a moszkvai gazdasági szaksajtó még ennél is nagyobb tételeket valószínűsít. Úgy tartja ugyanis, hogy a ciprusi betétállomány legkevesebb 40 százaléka, azaz mintegy 27 milliárd euró lehet orosz tulajdonban. Ráadásul nemcsak magánvállalkozások érintettek a történetben, de különböző módon az orosz állam is. Az eddig is közismert volt, hogy Oroszország második legnagyobb kereskedelmi bankja, a Vnyestorgbank (VTB) – amelynek 75,5 százalékban az orosz állam a tulajdonosa – a szigetország legnagyobb leánybankját működteti. Ám Dmitrij Medvegyev minapi, a soros EU–orosz csúcstalálkozót megelőzően a vezető európai lapoknak adott interjújában már arról beszélt – alig leplezett ingerültséggel –, hogy Cipruson számos orosz kötődésű „nyilvános szervezet” működik. Olyan vállalkozások, amelyek működése átlátható, pénzügyi forrásaik eredete pedig „nyilvánvaló”, miközben e „szervezetek” közül jó néhány orosz állami tulajdonban van. Medvegyev ezzel indokolta, hogy Moszkva miért is kénytelen oly „meglehetősen kemény pozíciót elfoglalni a Ciprus körül kialakult helyzet ügyé ben”. Az orosz ingerültség azonban valószínűleg nemcsak ezzel függ össze, de legalább ennyire azzal is, hogy Moszkvában úgy látják: az EU által kezdeményezett – jelentős ciprusi önrészt elváró – „segélycsomaggal” kész tények elé állították. Olyan helyzetet teremtettek, amelynek kialakításába semmilyen formába sem vonták be őket. Hiába mondta a hét második felében a Moszkvában tárgyaló Barroso, hogy a tájékoztatás elmaradása a múlt szombati döntés későesti megszületésével függött össze, ám ezzel orosz partnereit aligha győzte meg. Moszkva azonban nemcsak a szigetországban tartott betétei révén érintett a ciprusi krízisben, de az állam által folyósított hitelei révén is. Ciprus még 2011-ben négy és fél éves futamidőre 2,5 milliárd dollár hitelt kapott Oroszországtól, ám Nicosia már a következő évben újabb kölcsönért folyamodott Moszkvához. Ezúttal 5 milliárd dollárhoz szeretett volna jutni, de az erről folyó tárgyalások 2012 novemberében eredmény nélkül befejeződtek. A szigetország azonban nem adta fel és idei év elején megpróbálta felújítani a tárgyalásokat, mindenekelőtt azért, hogy elérje a korábban felvett orosz hitel visszafizetésének átütemezését. Moszkva azonban mindeddig erre sem volt hajlandó. Mindez magyar szempontból is figyelmet érdemlő, hiszen rávilágít arra, hogy mennyire kétes hitelű az a HVG által még február elején megszellőztetett hír, amely az orosz kormány magyar állampapír-vásárlási szándékáról számolt be. Ennek feltételezése már akkor felettébb képzeletgazdagnak tűnt, többek között, épp Moszkva Ciprus kapcsán követett magatartása miatt. Merthogy nem kell ahhoz különösebb elmeél, hogy belássuk, ha az orosz kormány annak a Ciprusnak nem hajlandó újabb hiteleket folyósítani és korábbi hitelének törlesztési feltételein enyhíteni, amelynek pénzügyi stabilitásában az orosz elit jelentős része olyannyira érdekelt, akkor miért vásárolna Moszkva épp magyar állampapírokat 2,25 százalékos hozam mellett. Oroszország azonban – minden jel szerint – nem az „orosz betétek” esetleges megadóztatása miatt nyugtalan elsősorban – bár nyilván ennek sem örül –, hanem amiatt, hogy számos orosz érdekeltségű cég és vállalkozás nem tud a korábbi módon működni, az eddig több tekintetben is kedvező feltételeket biztosító ciprusi joghatóság alatt újabb pénzügyi tranzakciókat végrehajtani. És ez nemcsak rövid távon nyugtalanítja Moszkvát, merthogy az orosz politikai és pénzügyi elit mindenekelőtt attól tart, hogy bárhogy is alakuljon a következő hetekben Ciprus pénzügyi helyzete, a szigetország többé már nem lesz olyan, mint volt a rá lesújtó pénzügyi válság előtt. Az orosz üzleti világ ugyanis nem véletlenül talált rá Ciprusra még a ’90-es években. A szigetország nem egyszerűen vonzó adóparadicsomnak tűnt az orosz kliensek szemében, de sokkal inkább egy olyan helynek, ahol jótékonyan találkozik egymással a brit joghagyomány a keleti kereszténység, az ortodoxia kultúrájával. E kettő kombinációja tette felettébb otthonossá az oroszok számára Ciprust. Ez a fajta kényelmet biztosító „otthonosság” tűnhet most el. És ezt sem Svájc, sem Luxemburg nem pótolhatja majd. Azok a ciprusi ajánlatok pedig, amelyek újabb részesedést kínálnak fel a szigetország bankszektorából, épp a jelenlegi átláthatatlan pénzügyi helyzetben, aligha tűnhetnek vonzónak. Hasonló a helyzet a Nicosia által felajánlott energetikai koncessziós jogokkal is. A gáz ugyanis nem mindenütt és nem mindenáron érdekli Moszkvát. Kiváltképp akkor nem, ha a koncessziós jogokat olyan területeken nyerné el, amelyekre Törökország is igényt tart. Az orosz vezetés ezerszer is meggondolja, hogy érdemes-e Ciprus megmentéséért kockára tenni egyre sikeresebb együttműködését Ankarával. Moszkva ezért kivár. És persze azért is, mert úgy gondolja, hogy így tud nyomást gyakorolni az EU-ra. Figyelmet érdemlő helyzet. Olyan, amelyben az aduk mindenekelőtt Moszkva és Berlin kezében vannak…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!