Sok kritika éri manapság a szakképzés minőségét Magyarországon, mind az oktatási szakemberek, mind a munkáltatók oldaláról. A jelenlegi szabályozás szerint a 4 éves szakmunkásképzést felváltotta a 3 éves oktatás, így a közismereti óraszám jelentősen lecsökkent ebben a képzési formában. Juhász Ágnes szakértő, a Hálózat a Tanszabadságért csoport tagja szerint a mostani rendszer több szempontból is elhibázott, és így nem alkalmas arra, hogy a munka világában helytállni képes, jó szakembereket képezzen.

A középfokú szakiskolákban – főleg fizikai szakmunkát – tanulók ugyanis három év alatt az alacsony közismereti óraszám következtében nem képesek elsajátítani azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók elvárnak, ráadásul az érettségi későbbi lerakásának lehetősége is szinte ellehetetlenül. Juhász Ágnes szerint nem lehet elvárni a szakképzéstől, hogy olyan tudást adjon, ami akár 20 év múlva is használható lesz, fontos lenne, hogy az emberek elsajátítsák a tanulás képességét, és hajlandóak legyenek továbbképezni magukat akár életük során többször is, mert szinte biztosan sokszor kell majd szakmát váltaniuk. Ilyen szempontból a szakmunkásképzők rossz útra állítják a fiatal diákokat, akik gyakran nem képesek helytállni a munka világában.

A munkaerőpiac sokkal inkább értékeli azokat a munkavállalókat, akiknek az érettségi mellett van valamilyen szakképesítésük, nekik ugyanis sokkal jobbak az alapkészségeik, mint a csak szakiskolát végzett társaiknak. A szakközépiskolai képzés folytatásaként végzett egyéves szakképzések általában értékesnek számítanak. Ugyanakkor az érettségire épülő képzések „piacán” a kép nagyon vegyes, vannak színvonalas, korszerű tudást nyújtó és kifejezetten haszontalan képzések is. Utóbbiakra példa jó néhány irodai adminisztrátori képzés, az informatikai képzések azonban gyakran akár egy felsőfokú képzéssel is felérhetnek, a vendéglátó-ipari szakképző iskolák is jól használható tudást nyújtanak.

A színvonalat sok esetben azonban az is lefelé húzta, hogy eddig nem volt megszabva a különböző tanfolyamok, képzések minimális időtartama, így ezek sokszor csak haszontalan gyorstalpalóként működtek.

Mostantól meghatározzák a képzések minimális óraszámát, ez várhatóan megdrágítja majd a tanfolyamokat. További probléma, hogy a rendszer nem veszi figyelembe a tanulók előéletét, így függetlenül az előzetes tudástól és tapasztalatoktól, mindenkinek ugyan azt az óraszámot kell végigjárnia.

A helyzetet azonban tovább bonyolítja, hogy a megyei fejlesztési és képzési tanácsok javaslatai alapján a kormány határozza meg a finanszírozható szakmák körét és a tanulók számát megyénként.

A szakértő szerint ez azért is hibás elgondolás, mert korlátozza az országon belüli mobilitást, ráadásul olyan szakmák felé tereli a tanulókat, amelyekhez nincs feltétlenül kedvük vagy tehetségük, ezért végül nem válnak jó szakemberré. Arról nem is beszélve, hogy lehetetlennek tűnik megmondani, néhány éven belül éppen milyen szakemberekre lesz szükség a piacon. A fodrászok képzését például már jelentősen korlátozták, több megyében egyáltalán nem lehet ezt a szakmát tanulni, mondván: nincs rájuk szükség. A tapasztalat azonban azt mutatja, a fodrász-szakképesítésűek például jobban el tudnak helyezkedni, mint néhány úgynevezett hiányszakma képviselői, például eladóként, mert megtanulták, hogyan kell bánni és jól kommunikálni az emberekkel.

Juhász Ágnes azt mondja, hiába terelik a fiatalokat például az építőipari szakmák felé, nagyon nagy a pályaelhagyók száma – ez is azt mutatja, nem lehet ráerőltetni olyasmit a diákokra, amihez valójában nincs kedvük és affinitásuk.

A szakképzések munkaerő-piaci presztízsének csökkenése nemzetközi tendenciának tekinthető, de Juhász Ágnes szerint abban egyértelműen szembe megyünk a világgal, hogy míg mindenhol arra törekszenek, a fiatalokat minél tovább bent tartsák az iskolákban, nálunk 16 évre csökkentették a tankötelezettség határát. A szakmaválasztás kényszerét minél későbbre igyekszenek halasztani, míg a szakmát tanulni kívánó magyar fiataloknak már 14 évesen kell meghozniuk ezt az egész életre kiható döntést.

Címkék: Fókusz

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!