Ne próbáljuk ki, de egy koponyatörés következményeként akár átlag fölötti matematikai képességekre is szert tehetünk! Feltéve, hogy az agyi regeneráció során olyan idegsejthálózatok aktivizálódnak, melyek lehetővé teszik a teljesítménynövekedést bizonyos készségterületeken. Ilyen esetekben már csak el kell fogadtatni a jelenség létezését a tudományos közegben.
Tudományos paradigmaváltás zajlik az agykutatásban – írtuk nem is olyan régen (VH, „Jó agy holtig tanul”, 2017. január 28. 30. o.), beszámolva a közelmúlt orvosi és viselkedéstudományi, pszichológiai kutatásainak irányairól, melyek leszámolnak az agy korábban állandónak gondolt anatómiájának elképzelésével és a neuroplaszticitást, azaz az idegrendszer folyamatos regenerálódási, strukturális átrendeződési képességét helyezik előtérbe. Aminek figyelembevételével megelőzhetők, kiküszöbölhetők és gyógyíthatók különféle betegségek, agyi traumák (autizmus, Alzheimer-kór, stroke stb.). Adott esetekben – mivel az egyes agyterületek átveszik egymástól az irányítási funkciókat – visszaszerezhető a látás, a hallás vagy a mozgás képessége.
Ám ahogy a szemléletváltozások esetében megszokhattuk, nem megy minden egyik napról a másikra, különösen érvényes ez a tudomány, azon belül a gyógyászat területére – számos kísérletnek kell bizonyítania és megerősítenie egy-egy hipotézis igazságtartalmát.
Kiváltképpen nehéz ez olyankor, amikor különleges betegségek, jelenségek vizsgálatáról van szó, melyek a népesség igen kis hányadánál fordulnak elő, ráadásul kivételes mivoltuk vagy az éppen elfogadott tudományos szemléletek miatt gyakran rejtve is maradnak. Például ha valaki koponyatörést szenved, majd a kómából ébredve csodálatos matematikai képességek birtokába kerül.
Elszenvedett képesség
Hágen András általános iskolai földrajz–történelem tanár és dr. Gyarmathy Éva klinikai szakpszichológus közös tanulmányt készül megjelentetni az angol International Journal of Developmental Neuroscience című lapban egy olyan agyi elváltozás következtében létrejött képességről, melyet ma még nem ismer el a tudományos közvélemény – és amelynek András van a birtokában. S amelynek megszerzéséért nem keveset kellett elszenvednie. Mindenekelőtt egy lyukat a koponyájába.
Nem sokkal 19. születésnapja után, 2002 áprilisában egy elvesztett futballmeccs miatti bánatát alkohollal is jócskán megerősítve András egy nyitott pótkocsis teherautó platójáról zuhant alá – az egyensúlyvesztést több mint négyhetes eszméletvesztés követte. A kiérkező bajai mentősök, látva a koponyáján keletkezett sérülést, tíz százalékra taksálták esélyét a túlélésre. A bajai kórházban nem tudták kezelni a feltételezett agykárosodást, így a pécsi klinikára szállították a fiút, ahol megfúrták a koponyáját, és stabilizálták az agyműködését. András már Baján tért magához hetekkel később, és döbbenten szemlélte környezetét, mást nem is nagyon tehetett, mert sem mozogni, sem beszélni nem tudott. A mozgásért és a beszédért felelős bal oldali halántéklebenye sérült meg, testének jobb oldala teljesen lebénult. Rehabilitációs központ helyett haza került, a szülei vállalták magukra, hogy újra megtanítják járni, a beszéd ismételt elsajátítása érdekében pedig logopédus járt hozzá. A bajai mentősök jócskán túlbecsülték a sérülést és alábecsülték Andrást. Egy év múlva már visszatérhetett megkezdett tanulmányaihoz Szegedre, a pedagógiai főiskolára, ahol később földrajz szakon végzett. Ám már a főiskolán rádöbbent: valami nem stimmel vele, a regenerálódás ellenére az agysérülése mégiscsak maradandó változásokat eredményezett.
Elkezdte izgatni a matematika, ráadásul a legfelsőbb szintű, és nemcsak hogy érdeklődéssel viseltetett az addig kínosan érthetetlen – a bizonyítványában elégtelenekkel és elégségesekkel díjazott – tantárgy/ tudomány iránt, de elképesztő módon rátalált az összefüggéseire, legyen szó mátrixelméletről vagy a Neumann-féle valószínűségszámításról. „Bevillannak az összefüggések és a megoldások – mondja András, aki korábban már a földrajz szak leadására készült éppen a matematikai alapok iránt tanúsított teljes érdektelensége miatt. – És nemcsak önmagában értem a matematikai elméleteket, de össze is tudom házasítani őket a geológiával vagy a történelmi eseménysorokkal.” A megváltozott motiváció és a képessége eredményeit pedig olyan szaklapok közlik, mint a Fizikai Szemle, Valóság, Természet Világa, Élet és Tudomány, Biomechanica Hungarica.
Persze ha ilyen egyszerű lenne a zseniképzés, mindenkinek kiosztanának pár frászt – mondhatnánk.
El nem ismert változatosság
Nem ilyen egyszerű. Hágen András újonnan felfedezett énjét, kimagasló matematikai érdeklődését és képességét nem tudta mivel magyarázni, bár okát ismerte – egy évtizedig nem volt mibe kapaszkodnia, mígnem kezébe került a világhírű elméleti fizikus (a húrelmélet egyik megalkotója), Michio Kaku Az elme jövője című könyve, melyben az ő esetéhez hasonló jelenségről olvashatott: a savantszindrómáról.
Ekkor kereste meg az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársát, Gyarmathy Évát. „A szerzett, vagyis valamilyen egyértelmű agyi traumára visszavezethető savantszindróma nagyon ritka. Úgy húsz körülire tehető az eddig ismert esetek száma – mondja a szakpszichológus. – András esetében nagyon fontos momentum, hogy nem a matematikai képességei növekedtek először, hanem a matematika iránti érdeklődése.
Vagyis a megjelenő átlag feletti képességek mellé a motiváció is megjelent, ami a fejlődését pozitívan befolyásolta. Már régóta tudjuk, csak a köztudatba nem megy át, hogy a képességek a tevékenység következményei, a tevékenység pedig az érdeklődésé. Ezért a kiemelkedő értelmi képesség mögött az erre való motiváltság azonosítható” – ad magyarázatot egyben arra is, miért nem olyan könnyű elfogadnia a tudományos világnak a savantszindróma létezését, hát még azon belüli differenciálódását, hiszen a jelenség a képességek fejlődésével kapcsolatos ismereteinket erősen megkérdőjelezi. (Lásd a fizikai behatás agyi teljesítménynövelő szerepét, illetve agya válogatja, hogy a beavatkozás pozitív változást idéz-e elő.)
Hágen Andrásék cikkét magyar orvostudományi lap nem közölte, túlságosan új az a szemlélet, amit képvisel, és több mint furcsa, hogy a szerzők között van a leírás alanya is. Ezért az angol publikációban még alaposan körüljárják a savantjelenséget, annak válfajait. „Bizonyítani igyekszünk, hogy a savantszindróma önálló jelenség, amely ráadásul kapcsolódhat bármely intelligenciaszinthez, valamint nemcsak az autizmushoz. Ha azonban egy normál vagy átlagon felüli intelligenciához társul egy körülírt kiemelkedő terület, mint mondjuk a matematikai képesség, akkor ez nem tűnik különlegesnek, és nem tartják savantképességnek. Pedig az idegfiziológiai háttere ugyanaz, akármilyen egyéb kognitív működéssel is társul” – magyarázza a finomhangolás okát Gyarmathy Éva.
András pedig abban bízik, a cikk és a majdani disputák nemcsak a tudomány haladását szolgálják majd, hanem hasznára lesznek a hozzá hasonló képességek birtokába jutott embertársainak is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!