Kilenc évet kapott az a férfi, aki meg akart erőszakolni egy nőt Győrben. Az elkövető többszörös visszaeső, mégis feltételes szabadlábon volt a bűncselekmény elkövetésekor. Nagy-Britanniában a szexuális bűnözők gyógyszeres és pszichiátriai kezelése már a börtönben elkezdődik, s szabadulásuk után is folytatódik. Ennek köszönhetően kevesebb a visszaeső.

 

Gyorsított eljárásban másfél év szabadságvesztésre ítélte első fokon a bíróság azt a férfit, aki február végén elkapott egy nőt, s nemi szervét mutogatta neki Zalaegerszegen. A nőnek sikerült kibújnia a szorításból, ellökte magától a férfit, aki elfutott. A személyleírás alapján később elfogták a szatírt.  A lexikonok szerint a szatír „betegesen túltengő nemiségű, nőkkel erőszakoskodó férfi” – az elnevezés a görög mitológia buja, emberfejű-állattestű, nimfákat és valódi lányokat zaklató erdei félistenekre vezethető vissza. A bűnügyi krónikák közt mostanában megsokasodni látszanak az ef­­fé­­le hírek. Pécsett egy fiatalembert fogtak el járó­kelők: aerobikozó nőket bámult egy fitneszterem ablakán át, trágár szavakat kiabálva. Róla azt hitték: azonos azzal, aki a pécsi Uránváros lakótelepi liftjeiben kislányokat molesztál. De kiderült, az egy másik, középkorú, sebhelyes arcú férfi.

Ők a mutogatósak, az exhibicionisták, a cukros bácsik, a leskelődők. Nem veszélytelenek, de vannak tőlük veszélyesebbek: erőszakos közösülés bűntettének kísérlete miatt kilenc év fegyházbüntetésre ítélt a Szombathelyi Városi Bíróság – szintén példás gyorsasággal – egy 50 éves férfit, aki január végén ittasan ütlegelt, s meg akart erőszakolni egy lett nőt egy utcai garázssoron, de egy arra járó megzavarta. Büntetőjogi szempontból erőszakos többszörös visszaesőnek minősül, már sokadszorra állt bíróság előtt nemi erkölcs ellen irányuló bűncselekmények okán, cirka 17-18 évet töltött eddig börtönben. Legutóbb 2005-ben ítélték nyolc év fegyházra, tavaly augusztusban szabadult feltételesen – most annak a maradékát is le kell töltenie. Tavaly Kaposvárott erőszakos közösülési kísérletért két és fél évet kapott az a fiatalember, aki a teniszpályánál kiskutyát sétáltatóra támadt. A leszaggatott ruhájú nő elmenekült, s feljelentette „Janit”-t – aki miután letolta gatyáját, még be is mutatkozott a saját nevén. Pécsett meg férfiúi csődöt mondott tette közben egy erőszakoskodó, a diáklánynak akkor sikerült elmenekülnie.

Kerezsi Klára jogász, az Országos Kri­minológiai Intézet igazgatóhelyettese szerint a szexuális bűncselekmények tettesei általában fejletlen szociális érettségű, torzult személyiségű emberek, akiknek egy része – pedofilként – azért fordul gyerekek, kisfiúk vagy kislányok ellen, mert saját korának megfelelő partnerrel nem tud, vagy nem akar kezdeni. De a „rajtaütéses” letámadás, a lebukás veszélye, az áldozat ijedtsége-félelme pluszizgalmat jelent azok számára is, akik már felnőtt nőre támadnak rá. Az összes hazai bűncselekménynek mindössze 7,5 százaléka az erőszakos bűncselekmény (rablás, testi sértés, emberölés), s ennek a 7,5-nek töredéke a nemi erkölcs elleni – ám azért kü­­lönösen veszélyesek, mert e cselekményeknek több mint a felét gyermekkorúak ellen követik el. A kriminológus szerint vannak országok, ahol létezik államilag elrendelt vagy a tettes kérésére véghezvitt kémiai kasztrálás. Len­gyel­or­szágban egy éve ve­­zet­­ték be, de nem feltétlenül ez a megoldás. Nagy-Bri­­tan­­­niában a „szex­bű­­nözők” „első szá­mú közellenség”-nek számítanak. Nem kémiai kasztrálásuk, de gyógyszeres és pszichiátriai kezelésük már a börtönben el­­kez­­dődik, s szabadulásuk után is folytatódik konfliktusoldó programokkal, pártfogó felügyelettel. Az utánkövetés szerint hatásos a folyamatos figyelem alatt állás: kevesebb a visszaeső, mint arról a Nemzetközi Börtönügyi Társaság budapesti konferenciáján az angolok beszámoltak.

 

Az internetes keresőkön fellelhető egyetlen női szatírt tavaly júniusban fogták el Hódmező­vá­sár­helyen. A 21 éves nő az azt megelőző egy évben több alkalommal is szeméremsértő mó­­don mutogatta magát a járókelőknek. Május végén indult nyomozás egy fiatal fiú bejelentése alapján: a nő a kerékpárúton bicikliző fiú elé állt ki, a szoknyáját felhúzva, bugyi nélkül. A fiú vallomása alapján elfogták a nőt, akiről kiderült, hogy már többször követett el ilyen bűncselekményt a 47-es számú főút mellett. A nőt előállították és szeméremsértés vétsége miatt büntetőeljárás indult ellene.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!