17 ezer állami gondozott költözne emberibb környezetbe.
- Alig tudnak róluk valamit, félnek tőlük.
- Pedig vannak pozitív példák is, de nem publikusak.
A 11 ezer lakosú Tolnán ritkán gyűjtenek aláírásokat. És főleg nem ennyit. Rövid idő alatt ezerhétszázan írták alá azt a petíciót, amelyben két úgynevezett lakásotthon kialakítása ellen tiltakoznak. Voltaképpen két családi házról van szó, amelybe a faddi gyermekotthon húsz lakóját szerette volna költöztetni a megyei gyermekvédelmi főigazgatóság.
Minden a tervek szerint zajlott: a támogatási szerződést még 2013-ban megkötötték, és nekiláttak házakat keresni. Már csak az átalakítás és a beköltözés volt hátra, amikor kitört a népharag. Tudniillik a tolnaiakat elfelejtették értesíteni a tervről. Pontosabban mégis megtették: idén szeptemberben. A halálra rémült helybeliek úgy döntöttek: nem engedik, hogy „drogos bűnözők lepjék el a várost, akik betörnek a lakásokba és terrorizálják a szomszédokat”.
Appelshoffer Ágnes, Tolna polgármestere érthetően elkeseredett. „Végtelenül szomorú voltam, amikor a novemberi közmeghallgatáson ennyi kirekesztő véleményt hallottam – mondja. – Nekem személy szerint semmi bajom nincs az intézeti gyerekekkel, de nemigen tudtunk érvelni. Internetről leszedett cikkeket lobogtattak, és nem lehetett meggyőzni őket.” Pedig a megyei gyermekvédelmisek – érezve a fenyegető közhangulatot – mindent bedobtak: még egy rendőrt is felléptettek, aki elmondta, igaz, hogy a gyerekek néha elszöknek, de olyankor nem betörni mennek, hanem haza, a családjukhoz. Ha van nekik. A tolnaiak azonban hajthatatlanok maradtak. Élőlánccal fenyegetőztek arra az esetre, ha a gyerekeket mégis odaköltöztetnék.
„Ha egy éve megkeresnek minket, tudtunk volna segíteni – állítja a polgármester. – Akkor közösen kerestünk volna ingatlanokat, a gyerekeket elhoztuk volna a városba, hogy ismerjék meg őket. Beszélgetni kellett volna az emberekkel. Most mindenki úgy érzi, hogy a döntést egyszerűen le akarják tolni a torkukon, és azt nem hagyják.”
A képviselő-testület végül – engedve a nyomásnak – úgy döntött, egyelőre nem támogatja a lakásotthonok létesítését. Azzal érveltek, hogy ez a gyerekek érdeke is, akik biztosan nem szeretnének ilyen ellenséges közegbe költözni. Most úgy tűnik, a megye módosítja az eredeti tervet, és a várossal közösen keresnek megoldást a kialakult helyzetre.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azonnali vizsgálatot rendelt el a tolnai eset kapcsán.
Jobb később, mint soha
Kerestük a megyei gyermekvédelmi hatóságot. Szerettük volna megtudni, mi a következő lépés és van-e számukra tanulsága az ügynek? Hivatalos levélben válaszoltak, ebből idézünk:
„A projekt megvalósítása során a Lakókörnyezet tájékoztatása – így a Tolnán tapasztalt tiltakozás kezelése is –, mint ESZA típusú tevékenység a projekt megvalósítási időszakában kötelezően megvalósítandó projektelem, a projekt megvalósítását nem késlelteti, hanem annak szerves, ütemezhető része. Az SzGYF Tolna Megyei Kirendeltsége, az érintett Intézmény vezetői – a folyamatos tájékoztatás mellett- mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lakosság körében felmerült aggályokat orvosolják. A lakásotthonok létrehozása előtt fontos a megfelelő társadalmi környezet megteremtése, a befogadó szemlélet kialakítása.”
Kegyetlen tájékozatlanság
Kitagolás: személytelen szó, mégis, sokaknak a lehetőség arra, hogy jobb életet élhessenek. A rendszerváltás előtt olyan tömegintézményekben nőttek fel az állami gondozottak, mint például a fóti gyermekotthon. A gyermekvédelem elsődleges célja viszont mostanra az, hogy minél kisebb létszámú intézmények jöjjenek létre, és ha lehet, a gyermekeket nevelőszülőknél helyezzék el. A lakásotthonokban 12 főnél többen nem élhetnek, létrehozásuk azonban – mint azt a mostani példa is bizonyítja – számos akadályba ütközhet.
Büki Péter lassan 20 éve dolgozik a gyermekvédelemben, sokat tapasztalt szakember. Találkozott már olyannal, hogy valaki azért ellenezte a lakásotthon létesítését, mert nem az ő általa eladásra kínált ingatlant vették volna meg erre a célra – hadjáratot indított, és sikeresen tüzelte fel a helyieket. Máshol viszont épp attól tartottak, hogy azért, mert ilyen intézmény létesül a településen, az ingatlanok elvesztik az értéküket. Olyan is előfordult, hogy a helyi orvos szított ellenséges hangulatot, mivel szerződését nem hosszabbították meg és nem szerették volna alkalmazni az intézményben.
Ahány hely, annyi eset. Általánosságban viszont elmondható: az emberek hosszú-hosszú ideig nem találkoztak állami gondozottakkal épp azért, mert a gyakorlat az volt, hogy minél kevésbé legyenek szem előtt. Mostanra viszont az integráció vált ajánlatossá. Csakhogy erre nincs mindenki felkészítve.
Érzékenyítés: egy másik, a kitagolással szorosan összekapcsolódó kulcsszó-szakszó a gyermekotthonok esetében. A kis létszámú intézmények lakói egy-egy befogadó településen csökkenthetik az előítéleteket. Mivel azonban a helyi lakosságot legtöbbször csak utólag értesítik arról, hogy a szomszédukban kitagolt intézmény létesül, eleve magasabb az előítélet lebontandó fala. Megfelelő tájékoztatással mindez megelőzhető lenne.
Érdemes például hangsúlyozni a lakók számára, hogy egy-egy ilyen intézmény létesítése előnyökkel is járhat a települések számára – például munkahelyeket teremthet, vásárlóerőt hoz, fejlesztheti az infrastruktúrát. Ami bizonyos: Tolna aláírásgyűjtő akciója jelzésértékű. A társadalom továbbra sincs felkészülve arra, hogy az ismeretlen dolgokkal megbirkózzon.
Márpedig a kitagolás mindaddig félelmetes dolog lehet, amíg megfelelő kommunikációval nem sikerül megismertetni az emberekkel ezen intézmények lényegét, az ott élők személyiségét, eltérő szükségleteit.
Nagyjából 18 ezren vannak jelenleg a gyermekvédelmi rendszerben. A cél az lenne, hogy mindannyian a lehető legjobb ellátást kaphassák, amelynek alapfeltétele, hogy minél kisebb, családiasabb otthonokban, illetve nevelőcsaládoknál élhessenek. Ha már igazi családjukat nélkülözniük kell, otthonra lelhessenek egy-egy településen. Tényleg nincsen számukra ott hely?
Szerettünk volna egy pozitív példán keresztül bemutatni a lakásotthonok működését, azt, hogy hogyan foglalkoznak ezekben az intézményekben a gyerekekkel, miért előnyös számukra az, hogy ilyen helyen élhetnek. Ám sajnálatos módon kérésünket az Emmi Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem engedélyezte.
A menekülteket és a fogyatékosokat befogadó intézményekkel kapcsolatban is hasonlóképpen előítéletesek a települések. Csak tavaly két esettől volt hangos a sajtó.
Vámosszabadiban menekülttábort létesítettek, a helyiek több tiltakozást is szerveztek, a befogadó állomás megnyitását viszont nem sikerült megakadályozniuk. Megmérgezik a vizünket, megerőszakolják a lányainkat, a bűn tanyájává változtatják környezetünket – ilyen véleménnyel voltak előzetesen az érkező menekültekről. A helyi polgármester, Réti Csaba lapunknak akkor azt mesélte, leginkább azért féltek, mert jóformán semmilyen tájékoztatást nem kaptak a létesülő táborról.
Szilvásváradon is hasonló volt a helyzet, ott lakóotthonokban szerették volna elhelyezni a bélapátfalvai intézmény fogyatékos lakói közül azokat, akik képesek önállóan gondoskodni magukról. „Ki jön ide, ha dühöngő őrültek lepik el az utcákat?” – ilyen véleményekkel találkoztunk, amikor ott jártunk. A probléma már ismerős lehet: a helyi lakosokat senki sem tájékoztatta megfelelően arról, milyen fogyatékkal élők költöznek a közvetlen szomszédságukba.
A lényeg tehát: legyen szó bármilyen, a társadalom által ismerttől különböző helyzetről, a válaszreakció az azonnali elutasítás, a félelem és a tiltakozás. Ez ellen viszont csak azok tehetnek, akik képesek szakértőként válaszolni a lakosság aggódó kérdéseire. Időben, hisz ez a legfontosabb.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
