Gábor Dénes bizonyára nem hinne a szemének.
- A zeneipar új üdvöskéi: a haláluk után is színpadra álló popsztárok.
- Némelyiküknek élniük sem kellett ahhoz, hogy tömegeket vonzzanak a koncertjeikre.

Volt, aki sírt örömében vagy meghatottságában, volt, aki megijedt – mindösszesen alig akartak hinni a szemüknek, mikor augusztus 6-án az egyik legnagyobb német fesztiválon, a Wacken Open Airen a Dio Disciples zenekar koncertjének végén maga Ronnie James Dio jelent meg a színpadon egykori zenésztársai körében, és elénekelte a We Rock című klasszikus dalt. A döbbenetet az okozta, hogy az énekes 2010 májusában, 68 évesen gyomorrákban elhunyt. (A zenekar két nappal korábban Székesfehérváron, a FEZEN fesztiválon is fellépett, ám akkor és ott Dio nem tette tiszteletét.) Az egykori Rainbow- és Black Sabbath-dalnok valósághű jelenléte egy hologram technológiának köszönhető, aminek segítségével megidézhették alakját, hangját pedig egy 2010-es énekfelvétel biztosította.

A hologramot az az Eyellusion nevű cég valósította meg, melynek tulajdonosai között a szupersztár özvegye, Wendy Dio is szerepel. A Rolling Stone magazinnak adott interjújában férje egykori menedzsere, a legenda emlékét aktívan ápoló Wendy úgy nyilatkozott, hogy Dio színpadi szereplésével szeretnék visszahozni azt az élményt is, melyet annak idején rajongók ezreinek nyújtott a fellépéseivel, és újabb generációk ismerhessék meg általa a zenéjét.

Az akció persze nem csak ünnepi gesztusként értékelhető, ugyanis 2017-ben már világ körüli turnéra indul a zenekar a Dio-hologrammal, és a teljes koncerteken az énekes adja elő a repertoárját – miközben a zenészek élőben játsszák a számokat, az ének természetesen korábbi felvételekről kerül előadásra. Ahogy az özvegy, úgy más jelentős zeneipari szakemberek nyilatkozatai alapján is az sejthető, hogy az iparági átrendeződések (hanghordozók kiesése) miatt felértékelődött élőzenei fellépések státusa a jövőben ehhez hasonló extrákkal bővülhet. Messzemenőkig figyelembe véve azt a tényt is, hogy mivel igazi világhírt és -nevet csupán egy korábbi generáció tagjai érhettek el, még a digitális zenefogyasztási szokások korszaka előtt, ők pedig idővel lassan, de biztosan elhaláloznak – így megnő az igény nemcsak az emlékzenekarok, de a legendává váló mennyországi zenekarok reprodukálására is, éppen hologramok által. Az említett cég fejlesztései már lehetővé teszik, hogy egy-egy koncertet teljes egészében hologramként közvetítsenek (streameljenek) a világ egyéb részeire, valamint a Dio-hologram népszerűségi mutatóit követve más elhunyt hírességeket is színpadra, közönség elé állítsanak – a decemberben elhunyt Motörhead-főnök, Lemmy Kilmister menedzserével máris tárgyalásokba kezdtek.
 

Digitális feltámadás

Persze a sztárok hologram általi felélesztése és továbbélése sem teljesen újdonság. A Dio-féle szereplés abban jelentett mérföldkövet, hogy egy hagyományos koncerten, élőzenei környezetben, zenekarral történt. Az első hologramos fellépés Tupac Shakurhoz (2Pac) köthető, akit a Hologram USA nevű cég állított ismét deszkákra 2012-ben a kaliforniai Coachella fesztiválon Dr. Dre és Snoop Dogg koncertjén, Eminem és 50 Cent társaságában, sokkolva a közönséget, hiszen a rapper 1996-ban gyilkosság áldozatává vált. A szellemidézés azonban nem maradt abba, 2014-ben a Billboard Music Awards gálaműsorában a pop királyának kikiáltott, 2009-ben elhunyt Michael Jackson tette tiszteletét, hologramként, hogy a Slave To The Rhythm című dalával posztumusz megjelenő albumát, a Xscape címűt reklámozza kicsit.

A 4 perces reklámblokk előállításán fél évig dolgozott egy animátorcsapat, és mindössze 400 ezer dollárba került. A digitális feltámadást hirdető és megvalósító cég tervei között egy 2016-os világ körüli Whitney Houston-hologramturné (az énekesnő 2012-ben kábítószer- túladagolásban hunyt el) mellett olyan sztárok „élő” show-műsorának összeállítása is szerepel a technológia segédletével, mint Buddy Holly, Bing Crosby vagy Nat „King” Cole.

Az így feltámasztott sztárok a közönségszavazatok alapján persze már „sorban állnak” a lehetőségért: Elvisszel, Jimi Hendrixszel és Kurt Cobainnel az élen. És akkor még csak a zenészekről ejtettünk szót.
 

A jövő hangja

Ám úgy tűnik, ahhoz, hogy hologramként tovább élhessen valaki a kiválasztottak közül, még csak el sem kell halálozni, sőt élni sem kell feltétlenül. Amikor két éve a popikon Lady Gaga a technológiai csodák és az extremitások földjén, Japánban tett koncertkörutat, a turnét hirdető plakátokon Miku Hatsune neve szerepelt, mint aki arra hivatott, hogy felfűtse a hangulatot a díva fellépései előtt. A név mögött pedig egy már akkor is világhíres cyberszemélyiség állt, a hologramként létező, 16 éves J-pop előadó, animesztár, aki 3D-s élőzenei koncertjeivel 2007 óta veszi le a lábáról a többmilliós közönségét (Facebook-oldalát több mint 2,5 millióan like-olták). A hologram Miku Hatsune (jelentése: első hang a jövőből) létéért és sikeréért a Crypton Future Media és az általuk kifejlesztett Vocaloid program a felelős. Énekhangját pedig Szaki Fudzsita szinkronszínésznőnek és egy énekszintetizátornak köszönheti. A türkizkék hajú virtuális lányka dalainak száma mára jóval meghaladta a 100 ezret(!), míg rajongói hada szerelmes levelekkel bombázzák, még ha minden remény nélkül is. A népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy idén az Egyesült Államokban külön a nevével fémjelzett zenei expoturnét szerveztek neki április– június folyamán. Ami, ha jobban belegondolunk, végtelenül praktikus lehet a szervezők számára, hiszen a hologramsztár nem hisztis, nem támaszt különleges igényeket, nem kell számára 50 szál rózsát bekészíteni a hotelszobába, és a kívánt étel-ital különlegességek beszerzése miatt sem kell sokat törni a fejet. Turnébuszba is csak a zenekarának tagjait ültethetik. Ellenben valószínűleg nagy az áramfogyasztási igénye…

3D-S KOMMUNIKÁCIÓ.
A Science News beszámolója szerint japán tudósok már az érinthető hologramot is elkészítették: a lézertechnológia révén létrehozott kép kézzel manipulálható, azaz megváltoztatható. Az egészségügyi, építészeti hasznosítása mellett nyilván a filmipar is rácsap majd a 3D-s kommunikációs formára.



1961
Az első hologram elkészítésének ideje – a lézer megjelenéséig ugyanis nem állt rendelkezésre olyan fényforrás, amely előállítását lehetővé tette volna.

1971-ben
fizikai Nobel-díjjal jutalmazták a brit állampolgárságú Gábor Dénest a holográfia 24 évvel korábbi feltalálásáért. A holográfiai képrögzítő eljárással 3D-s kép hozható létre, kihasználva a fény hullámtermészetét.



ÉBREDŐ HOLOGRAMERŐ.
Aki megvásárolta a legutóbbi Star Wars-film, az Ébredő erő John Williams jegyezte filmzenealbumát vinyl lemezen, érdekes extrát kapott a kiadó Disney Musictól. Miközben a gyémánttű szorgalmasan szántja a barázdát, a lemez felett egy TIE-vadász és a Millennium Falcon hologramja lebeg. Aki járatos az SW-univerzumban, tudja jól, mennyire fontos a hologram a filmekben: a Halálcsillag makettje például mindig ekként jelenik meg a Köztársaság védelmezői előtt.
De Leia hercegnő üzenete is így érkezett el a remeteként élő Obi-van Kenobi jedi mesterhez. Hozzá kell tenni: a lemezek esetében alkalmazott technológia valójában álhologram, az érzéki csalódás a bevésett parányi fényvisszaverő felületeknek köszönhető, melyek egy lámpa fényét tükrözve jelenítik meg maguk fölött a térbeli forgó űrhajótestet.

Mentés

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!