Erősödő antiszemitizmust tapasztal Magyarországon Komoróczy Géza professzor, aki szerint ennek ellenszere csak a nyílt politikai állásfoglalás lehet. Mindenesetre most megjelent új szöveggyűjteményének nem véletlenül adta a „Nekem itt zsidónak kell lenni” címet.
– Új könyvének címe, „Nekem itt zsidónak kell lenni”, igencsak feltűnő, magyarázatot kíván.
– A mondat Szép Ernő Lila ákác című regényéből való, amelyet 1918-ban előbb újságban publikált, majd 1919-ben megjelent könyv alakban. Egyik kedves olvasmányom. Könnyed hangulatú regény, ezért, ahogy ez Szép Ernőnél szokott lenni, nem állítja előtérbe a komoly vagy komor mondanivalót. Évekkel ezelőtt Bálint András a Radnóti Színházban részleteket mondott el belőle, s így önálló jelentést adott neki.
– Mégis, miért ezt választotta? Vehetjük úgy, hogy a címben az „itt” a mostani Magyarországra vonatkozik, a „nekem” pedig önre?
– Tiszta szívvel vállalom mindazt, ami a címből következik. Magától értetődik, hogy az „itt” Magyarországra vonatkozik, a „nekem” pedig mindenkire. Így én is magamra veszem a cím konzekvenciáit.
– Egybecseng ez tavalyi, A zsidók története Magyarországon című kétkötetes monográfiájának végén használt, ugyancsak a mára vonatkozó „keserű szívvel” kifejezéssel. Mire fel a „keserű szív”?
– Van ok rá. Úgy látom, hogy a rendszerváltás utáni demokratikus körülmények között sem politikailag, sem érzelmileg nem sikerült a legkényesebb társadalmi kérdésben, a zsidóellenes uszítással szemben olyan közvéleményt kialakítani, amelyben magától értetődő kinek-kinek a személyes, örökölt vagy választott identitása. Arról, hogy nem sikerült megteremteni egy ilyen légkört, véleményem szerint nem csak a mindenütt, mindig, Magyarországon is régóta fel-feltűnő zsidóellenesség tehet, hanem azok is, akik a véleménynyilvánítás szabadságának mértéktelen kitágításával szabadságot engednek az antiszemita beszédnek is. Ebben barátaim és köztem régóta vita van, én azon a nézeten vagyok, hogy a hétköznapi életben, otthon és a társadalomban mindenképpen vannak korlátok az önkifejezés előtt. Nem illik bizonyos dolgokat nyilvánosan mondani, vagy bizonyos módon viselkedni, legalábbis visszatetsző. Ahogyan nem engedi már az íratlan társadalmi konvenció sem, hogy az utcán megrúgj valakit, ugyanígy nem illendő a zsidóellenes beszéd sem. Sem a szelídebb változata, sem a fröcsögő, ordító, gyalázkodó. Hogy ma ez történik, abban szerintem felelőssége van a véleménynyilvánítás szabadságát abszolutizáló, más jogok fölé emelő liberális felfogásnak is.
– Ön szerint tehát szükség lenne gyűlöletbeszéd elleni törvényre?
– Én nem kívánok sem büntetőtörvényt, sem pedig gumibotot.
– Akkor abban bízik, hogy van olyan erős a magyar társadalom immunrendszere, hogy kivesse magából a „rugdosókat”?
– Sajnos a társadalom immunrendszere ehhez nem elég erős, ez látszik abból is, hogy az elmúlt három évben mértani haladvány szerint növekszik a kimondottan provokatív, a határokat kitapogató jellegű gyűlöletbeszéd intenzitása. A probléma az, hogy az erre való kormányzati reakció jóformán kimerül az erő használatában.
– Mi lehet a megoldás?
– Ami nekem hiányzik, az a demokratikus politika határozott fellépése. Emlékezzünk csak, hogyan szorult vissza Martin Luther King fellépése nyomán a faji szegregáció az Egyesült Államokban. De vannak nagy, klasszikus példái az antiszemita uszítás elleni fellépésnek is korunk európai történelmében, amelyek, ha nem gátolták is meg a mocskos, nyílt beszédet, de megmutatták, megadták a példát, hogy a politika mindezt elutasítja.
– Mondana példákat?
– Willy Brandt varsói térdhajtása a gettófelkelés zsidó mártírjainak emlékműve előtt, amely a nyugat–keleti megbékélés szimbolikus kezdetét jelentette. François Mitterrand francia köztársasági elnök egy zsidó temető megrongálása ellen szerveződött, több százezres tüntetés élére állt, jelezve, hogy az állam vezetői nem tűrik el a zsidókkal szembeni erőszakos cselekményeket és beszédet.
– Szankciók helyett példaadás?
– A Bibliában a Tízparancsolat nem tartalmaz semmifajta szankciót, nem azt mondja, hogy ne kívánd meg a barátod feleségét, mert akkor megkövezünk. Azt mondja csak, hogy ezt nem szabad. Ezek a törvények kijelölték az emberek számára a társadalmi viselkedés normáit. Ezt szabad, azt meg nem szabad. Itt meg kell állni, különben az egész társadalmat sérted meg. Pártpolitikára fordítva: az előbb említett példákban európai vezetők reakcióit láthattuk. Nálunk ez másképp van: állami vezető azzal mozgósítja híveit, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”. Ennél veszélyesebb, sunyibb szöveget nem lehet kitalálni, merthogy ez azt jelenti, hogy én vagyok a haza, és aki nincs velem, aki ellenzékben van, az hazátlan. Ezzel a szélsőjobbot, az antiszemitákat támogatja, azokat, akik a „hazátlan” bélyeget nyomják rá a magyar zsidóságra. Ugyanígy, kijelenteni az országgyűlésben, hogy „mi”, a kormány, „én” megvédjük a zsidókat: mintha a zsidók nem ugyanolyan magyar állampolgárok volnának, ugyanolyan magyarok, mint bárki más. Az etnikai (régebben így mondták: faji) nemzetfogalom szüli a zsidóellenességet.
– Ön a magyar zsidóság történetének elismert tudósa, és nyilván részletesen foglalkozott a magyar antiszemitizmus történelmi gyökereivel.
– A ma tapasztalható zsidóellenesség egyik gyökere visszavezethető a keresztény antiszemitizmusra, amelynek alakulása a 3. század óta követhető. Eleinte a zsidók megtérítése volt a cél, ezt azonban a IV. lateráni zsinat (1215) nyomán a meg nem keresztelt zsidók hátrányos megkülönböztetése, kiközösítése követte. Még később, az 1870-es években politikai színezetet kapott a megkülönböztetés, minthogy az emancipáció az európai zsidóknak polgárjogot adott és lehetőségeket a társadalmi integrációra. A társadalomban a zsidók már nem elkülönített csoportként jelentek meg, hanem egyenlő lehetőségekkel bíró polgártársakként. Sőt, merthogy ez a szabadversenyes kapitalizmus kora volt, versenytársakká váltak. Ezért aztán újból felbukkant a korábbi keresztény zsidóellenesség, amelyet rávetítettek az új helyzetre. Így a politikai antiszemitizmus már a zsidók mint társadalmi csoport és mint egyének ellen fordult. A politika azt követelte, hogy a zsidók hasonuljanak a társadalomhoz, beszéljenek magyarul, holott akkor még, 1840 táján a hazánkban élő németek, szlovákok sem beszéltek magyarul. Követelték, hogy vessék le szokásaikat, öltözéküket, úgynevezett elkülönülésüket, ami gyakorlatilag a középkori keresztény kívánalmak új formáját jelentette, azaz vallásuk és közösségi kötődésük feladására akarták kényszeríteni őket. Követelményeket állítottak a zsidókkal szemben, majd amikor ezeket részben vagy egészen teljesítették, akkor kezdődött az, hogy a zsidók hazátlanok, betolakodók, túl sokan vannak, bomlasztják a társadalmat stb. Ez a politikai antiszemitizmus. Az első világháború után a numerus clausus-törvény (1920) új korszakot nyitott, amely a zsidótörvényekbe és a holokausztba torkollott, sok százezer magyar zsidó meggyilkolásához vezetett.
– Vajon a manapság tapasztalható antiszemita megnyilvánulások miben különböznek ettől?
– Most természetesen nincsenek zsidótörvények, deportálások. Azok az intézkedések, amelyeket a társadalom szociális rétegződése folytán meghatározott csoportokat érintenek, nem kimondottan zsidókat céloznak. Persze a bankárok szidalmazása lassan kezd szinonimájává válni a zsidók szidalmazásának. Ennyiben máris az 1930-as években érezhetjük magunkat. Sőt, lassan az Európai Unió is kezd szinonimájává válni a zsidó szóval megbélyegezendő politikai, társadalmi hatalomnak. Vagy gondoljunk a „New York–Tel-Aviv tengelyre”. Ami még súlyosabb: az utcai antiszemita tüntetések. A legfelháborítóbb események a szemünk előtt történnek, a gój motorosok tüntetései 2006 óta szinte folyamatosan zajlanak. Volt, hogy disznókörmöket dugtak a Duna-parti vascipőszobrokba, mártírok emlékművébe. Ez már az 1944. őszi gyilkosságok emlékét gyalázta meg. Éppen az ilyesmi ellen nem látok határozott, egyértelmű kiállást.
– A legutóbbi náci szellemű, motoros felvonulást, majd a tegnapra hirdetett „anticionista” tüntetést maga Orbán Viktor tiltatta be. És a kormány is azt mondja, hogy kiáll a zsidó honfitársak mellett. Ez nem elég?
– Szerintem a miniszterelnök törvényellenesen tiltotta be a vonulásokat. Ha ezt nem az első őrmester teszi meg, akinél bejelentik a tüntetést, akkor tegye akár a miniszterelnök. Ilyen tüntetésre nem kerülhet sor sem motorkerékpáron, sem református templom előtt. De a miniszterelnöki betiltással együtt lemondásra kellett volna felszólítani az egész rendőri parancsnoki vonalat, amely nem ismerte fel a helyzetet, és elmulasztotta a határozott fellépést.
– Beszéltünk a máról, térjünk vissza a történelembe, amely persze újra visszahoz minket ide: honnan valók a szövegek az új kötetében?
– Apránként gyűlt össze a 650 szöveg, egytizede eredeti nyelven és magyar fordításban is szerepel, a legfrissebb szöveg 2012-ből való. Vannak olyanok, amelyek soha nem jelentek meg új kiadásban. Például Apáczai Csere János egy himnikus dicsérete a héber nyelvről, latinul, amely a 17. század közepén jelent meg először és azóta soha. Lőw Lipótnak, a 19. század legnagyobb magyar rabbijának egy elfeledett cikke is helyet kapott a kötetben, ahogyan Teleki Pál egykori miniszterelnök legsötétebb antiszemita kirohanásai is az országgyűlésben. Vannak köztük gazdasági dokumentumok Északkelet-Magyarországról, Munkácsról, ahol Thököly, Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc sörfőzésről és korcsmáltatásról kötött bérleti szerződést galíciai zsidókkal. Van a kötetben egy jiddis nyelvű históriás ének, magyarul is, Gyárfás Endre verses fordításában, amely arról szól, hogy a Bécset ostromló török nagyvezír szolgálatában Thököly kurucai lóhátról 117 zsidót kaszabolnak le kegyetlenül Magyar-Brodban. Belevettem Prohászka Ottokár püspöknek a Horthy-korszak antiszemitizmusát megalapozó beszédét a zsidók számának korlátozásáról, vagy egy jegyzőkönyvet a zsidóverésekről, amelyek a mi egyetemünkön, a mai ELTE-n történtek az 1920-as években. Rákosi beszéde is belekerült a könyvbe, aki azt mondta, hogy eleinte a zsidók a mi oldalunkon álltak, de kiderült, hogy az ellenségeink, ezért ki kell őket tenni a kommunista pártból.
– A hétvégétől Budapesten tanácskozik a Zsidó Világkongresszus, amelynek elnöke, Ronald S. Lauder azt mondta, Magyarország veszélyes tévúton jár, és reméli, hogy a kormány megtalálja a politikai iránytűt és jó irányba forgatja.
– A könyvem megjelenése semmilyen kapcsolatban nincs a világkongresszussal. De persze én is olvastam a szervezet közleményében, hogy a kongresszust éveken át mindig Jeruzsálemben tartották, de most azért jönnek hozzánk, hogy támogatást adjanak a magyar zsidó közösségnek a nyílt és rohamosan terjedő antiszemitizmus ellen.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!