Kukázni márpedig tilos. Január elseje óta rendelet tiltja, hogy a VIII. kerületben turkáljanak a szemétben. A rendet, a köztisztaságot kívánják óvni ezzel. És nyilván azokat, akiket elborzaszt a látvány, hogy vannak, akik mások szemetéből tengődnek.
Imi ötven év körüli hajléktalan. Hajnalban szoktunk találkozni, én a kutyát sétáltatom, ő a kukákat veszi kezelésbe. Kicsit meglepődik, amikor megszólítom, de a kutyának örül, bár az épp elmerülni készül az egyik szatyorban. Kirángatom az ebet, és beszélgetni kezdünk. Arra a kérdésre, hogy mit tud hasznosítani a hulladékból, felcsillan a szeme. „Sok mindent! Itt vannak például az üvegek. A »dekás«, az 10 forint, ha visszaviszem a boltba. A borosért 26-ot, a sörösért 24-et kapok, már amelyiket visszaváltják. De összeszedem a dobozos söröket is. Az üreset.” Azért már nem kap ilyen „sokat”, a legközelebbi nagy áruházlánc üzletében kettőért fizetnek 5 forintot. De ára van a PET-palacknak is, egy darab egy forint. Minden nap a megszokott útvonalat járja végig, lehetőleg minél korábban, nehogy valaki megelőzze. A szelektív hulladékgyűjtőkkel időnként meggyűlik a baja, van, hogy nehéz onnan „kipöckölni” a palackokat. „A hétvége általában jobban sikerül. Péntek este már elég rendesen fogyasztanak itt a népek, a kisboltok mellett érdemes keresgélni. De nincs messze a Duna-part sem, bár ott még nem indult be igazán a szezon.” Próbálom fejben kiszámolni, mennyit tud így összekeresgélni, de pontos összeget ő sem mond, szerinte épphogy elvan. Van, ahol egyből le kell vásárolnia a visszavitt üvegek árát. Persze mást is tud hasznosítani, sokan tesznek ruhát, ételt a kukába, egyre többen pedig inkább csak mellé, elcsomagolva. „Kicsit szárazabb a kenyér, vagy épp lejárt a joghurt, nincs annak semmi baja.” A ruhák meg amúgy is jól jönnek, még akkor is, ha nem tudja őket felvenni. El lehet őket cserélni, vagy odaajándékozni a haveroknak. „Látom ám magát is reggelente, látásból ismerem az egész környéket. Azért jó lenne, ha a kutya melléktermékét nem a rendesbe dobná, hiába zacskózza be, mégiscsak az, ami. Van annak is helye” – nevet rám, és szedelőzködik.
Főni, csak így ismeri őt errefelé mindenki, a Belvárosban szokott „razziázni”. Esténként indul portyára, főként az éttermek környékén keresgél. „Összeszedek mindent, ami van, bármi lehet hasznos, csak úgy kell nézni. Ha jobban belegondolsz, te is kidobsz olyasmit, ami csak neked nem kell, de amúgy még jó, ehető, pénzt lehet belőle csinálni.” Talált már a kukában könyveket is, az antikváriumban ahova bevitte, azt hitték, hogy lopta. Végül kapott az egészért egy ezrest, de azért tudja, hogy nyilván jóval többet ért a lelet. Az üvegeket szorgosan gyűjti, a fő „profilja” mégis az éttermi kínálat esti besöprése. „Van, ahol tudják, hogy jövök, ezért már úgy is csomagolnak. Kirakják a kuka tetejére szatyorban az aznapi menüt. Néha még válogathatok is” – nevet a szemembe. „Nehogy azt hidd, hogy csak a csövesek csinálják. Látom néha, hogy kijönnek a házból, aztán viszik be, ami kell. Nem szégyen az, ha valaki rászorul a segítségre, az a szégyen, ha kinevetik ezért. Engem is kinevetnek sokan, meg átmennek a túloldalra, ha látják, hogy jövök. Nem mondom, hogy olyan az illatom, mint a friss rózsáé, de lopni nem lopok, hazudni sem szoktam, szóval rólam is lehetne példát venni.”
A Batthyány térnél egy férfi és egy nő áll a szemetes felett, szakértő szemmel vizslatják a kínálatot. Annyira nem örülnek neki, hogy én is a kiszemelt szemetes mellett állok meg, de azért szóba elegyedünk. A kidobott csikkeket gyűjtögetik. „Amióta nem lehet az aluljárókban cigizni, sokkal több a dohányunk.” A nő csak bólogat, egyszer sem szólal meg a beszélgetés alatt. Amikor azt mondom nekik, hogy a Józsefvárosban megtiltották a kukázást, a férfi csak legyint, és a fejét rázza. „Tudod, ez milyen? Ha te látsz egy ötszázast a szemétben, kiszeded? Na. Nekem ugyanez a kuka. Pénz van benne, csak kiszedem és elviszem. Ha máshonnan nincs, innen is jó, mert élnem nekem is kell.” Fogja a csikkeket meg az asszonyt, és továbbmegy.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
