A jóléti állammal, az egyéni habitusokkal, motivációkkal kapcsolatban vizsgálták meg kutatók 25 európai állam, köztük Magyarország közvéleményét egy átfogó felmérés keretében. A kérdőíves vizsgálat adatai alapján Európa népességét három nagyobb csoportba lehetett sorolni az állammal kapcsolatos elvárások (etatizmus), az egyén és a társadalom közötti közvetlen közvetítők (munkahelyi autonómia, szociális bizalom), valamint az egyén által fontosnak tartott értékek (tolerancia, altruizmus, individualizmus és a konformitás) alapján.
Az első, Európa egészét tekintve legnépesebb csoportot (39%) azok a 14 évnél idősebb európaiak alkotják, akik nem szeretnék, ha az állam beavatkozna a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésébe, akik nem gondolják, hogy egy társadalom attól lesz igazságos, ha az emberek életszínvonala között kis különbségek vannak. Ők azok, akik megbíznak embertársaikban, sőt fontos számukra a körülöttük élők jóléte. Ebből is adódik, hogy rendkívül toleránsak, elfogadják az embereket olyannak, amilyenek. Az ilyen embereket cselekvőknek nevezhetjük, hiszen életüket az aktív igeragozás szabályai szerint élik.
A cselekvőkkel éppen ellentétes állásponton vannak azok, akik életüket a szenvedő igeragozás szerint élik (37%). Ők azt szeretnék, hogy elsősorban az állam gondoskodjon arról, hogy a szegények ne legyenek szegények, s ennek következtében a gazdagok meg legyenek szegényebbek: egyszóval egyenlőséget akarnak a jövedelmekben éppen úgy, mint a munkában (függetlenül a teljesítménytől). Ennek következtében nem csoda, hogy rendkívül konformak és etatisták. A társadalom tagjaival szemben bizalmatlanok, továbbá a külföldiekkel szemben is intoleránsak, hiszen féltik a szűkös megélhetést biztosító állásukat. A versenyt egyáltalán nem szeretik. Egyszóval elszenvedik, s nem megélik az életet. Ezért is nevezhetjük őket szenvedőknek.
A harmadik csoportot azok alkotják, akik életüket elsősorban nem a társadalmi normák által vezérelve élik. Valamelyest toleránsabbak a külföldiekkel és szexuális mássággal szemben, mint a szenvedők, de toleranciájukat kordában tartja munkahelyi kiszolgáltatottságuk, s ennek következtében a környeztükben élők iránti gyanakvásuk. Ők a lázadók.
Cselekvő polgárokkal Görögországban, Magyarországon és Ukrajnában találkozhatunk a legritkábban, míg Svédországban, Dániában és Svájcban a leggyakrabban. Svéd országban közel nyolcszor akkora a cselekvő polgárok aránya, mint Magyarországon. A szenvedők arányát tekintve Magyarországot (66%) mindössze Ciprus (67%) és Görögország (78%) előzi meg, Svédországhoz képest Magyarországon tízszer olyan gyakran találkozhatunk szenvedővel. Tehát mi ebben, ők meg abban olyan egységesek
. Gondolhatnánk, hogy bízhatunk a fiatalokban, mert ők már másként látják a világot. Azonban úgy tűnik, hogy mifelénk a nemzet egységét nem veszélyezteti a generációs szakadék. Összességében elmondható, hogy a 25 vizsgált országban a 30 éven aluliak között kevesebben vannak a szenvedők, s többen a cselekvők, mint a 30 éven felüliek között. Azonban a különbségek nem minden ország esetében azonosak. Dániában, Norvégiában, Hollandiában és Svédországban a két életkori csoport közötti értékrend konfliktusról nem igazán lehet beszélni: általános a cselekvő értékrend elfogadottsága. Olyan stabil értékrenddel rendelkező társadalmakról, kultúrákról van szó, ahol az állampolgár nem megalázkodva, könyörögve megy az orvoshoz vagy a hivatalba; ahol a polgár akar és tud (engedik) is tenni saját életfeltételeinek javításáért, ahol nem csak magért, de másokért is felelősséget vállalnak az emberek.
A 30 éven aluliak és a 30 éven felüliek között Észtországban és Horvátországban van a legnagyobb különbség, míg Dániában, Svédországban, Norvégiában és Hollandiában a legkisebb. Ez utóbbi országoknak nincs is semmi szükségük értékrendbeli változásra, hiszen ezen országokban a cselekvő értékrendet követők túlnyomó többségben vannak. Ezen kívül Finnországban, Né metországban és Svájcban haladja meg az 50%-ot a cselekvő polgárok aránya mindkét életkori csoportban. Az életkori csoportok közötti különbségeket tekintve Magyarország leginkább Romániához, Németországhoz és Bulgáriához hasonlít: mindössze 6%-kal magasabb a fiatalok körében a cselekvők aránya.
A szenvedők közötti különbségek is tanulságosak. Hollandiában, Norvégiában, Dániában, Svédországban, Németországban nincs számottevő különbség a fiatalabbak és az idősebbek között a szenvedők arányát tekintve. Mindössze öt ország van a 25-ből, ahol a fiatalabbak és az idősebbek között is abszolút többségben vannak a szenvedők: Bulgária, Ciprus, Spanyolország, Görögország és Magyarország. Hazánk inkább Spanyolországhoz, Lengyelországhoz és Ciprushoz hasonlít, hiszen a magyar társadalomban csak 11% a különbség a szenvedők arányát tekintve a két életkori csoport között. Kérdéses, hogy ez a különbség a fiatalok között elérheti-e a kritikus tömeget, azaz elég-e ahhoz, hogy a következő generáció értékrendbeli változást is magával hozzon a szavazófülkékben lezajlott forradalmat követően.
Miért nem vonulnak utcára a magyarok a kormány magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolásának terve ellen? – teszi fel a kérdést a Wall Street Journal, amerikai üzleti napilap egyik írásában. A cikk szerint a magyarok pénzügyi kultúrájának színvonala rendkívül alacsony, s a kommunista érában felnőtt nagy nemzedék még mindig az államtól várja a megváltást. A tekintélyes amerikai lap szerint a magyar lakosság nagy része egyáltalán nincs tisztában az ország nyugdíjrendszerével, s a legifjabb generáció is úgy nő fel, hogy fogalma sincs, miből fog megélni idős korában. Az előző rendszerben az állam szerepe elsődleges és megkérdőjelezhetetlen volt, és az ebben a korszakban felnőtt magyarok szerint mindenben az állam adhatja a legjobbat a polgároknak – így az amerikai napilap.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
