Szertefoszló ígéretfelhők

Szertefoszló ígéretfelhők

EGÉSZSÉGÜGY

„Ha isten vagy, tegyed, Könyörgök, hogy kevesb ember legyen. S több fóka.” Madách sorai elhangozhatnának stadionnal és orvossal is, de az utóbbi négy (vagy inkább nyolc) évben ez már annyira demagóg és elkoptatott szöveggé vált, hogy már mindenki inkább csak legyint rá. Pedig nem kellene. Mégis, úgy tűnik, egyre kevesebb súlya van a sürgősségi osztályon ellátatlanság miatt elhunyt emberi életeknek a nagypolitikában, a felelősségre vonás legalábbis rendre elmarad. Jól látszik ez az utóbbi hónapokban embertelen bánásmód miatt a hírekbe került Honvédkórház esetéből is. Miután legutóbb egy asszony azért halt meg vérmérgezésben, mert az ügyeletben lévő Zacher Gábor, a sürgősségi osztályvezető főorvosa hazaküldte, arról szóltak a hírek, hogy Zacher Gábor lemondott. Aztán kiderült, hogy erről valójában csak ő nem tud, és szépen marad is a helyén. Még a Honvédelmi Minisztérium is azt közölte: töretlen a bizalmon az orvos felé. Halálesetek ide vagy oda, felelős nincs, az élet megy tovább.

Az utóbbi négy évben a Fidesz kommunikációja szerint öntötték a pénzt az egészségügybe – és ugyan bizonyos területekre ez tényleg igaz –, a helyzet nemhogy javult volna, egyre nehezebb levegőhöz jutni. A rendszer bedarálja a beteget és az ellátót is. A Pénzcentrum az Eurostat adataira hivatkozva a napokban számolt be arról: Magyarországon az egészségügyre egy főre számítva 252 278 forint jut, ami több mint 1 millió forinttal kevesebb, mint például nyugati szomszédunknál, Ausztriában.

Hiába vártuk, érdemben nem haladt előre a sokat hangoztatott, 2015 februárjában bejelentett, majd folyamatosan újratervezett fővárosi szuperkórházprojekt. A hipermodern intézmények jelenleg is csak tervek szintjén léteznek, és azok is meglehetősen képlékenyek. Arról pedig senki nem beszél, honnan lesz csapat, aki ezekben az intézményekben dolgozik majd, mikor most is belerokkannak a kórházak a szakemberhiányba.

Az elmúlt négy évben apránként szinte minden területet uralma alá hajtott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A korábban legalább valamennyire önálló Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyét 2017 januárjától átvette az egyébként helyettes államtitkár által felügyelt Nemzeti Egészségbiztosítási Pénztár, a kifizetéseket pedig az államkincstár intézi. De az Emmi bekebelezte és az egészségügyi államtitkárság irányítása alá vonta az Országos Tisztifőorvosi Hivatalt és az Országos Epidemiológiai Központot is, aminek ezzel jelentősen csökkent az önállósága.

Sztrájkokkal és botrányokkal tarkított négy év volt ez, mikor a mentősök utcára vonultak, mert három műszakból tudják csak eltartani a családot, és lassan leszakad róluk az egyenruha. Az ápolók is utcára vonultak, több ezren jelezték: tűrhetetlen a túlterheltség, az alacsony bérek és a megbecsültség teljes hiánya. Valamennyi béremelést kaptak ugyan, de sokaknál a jól hangzó propagandaszámok ellenére ez csupán 2-3 ezer forintot jelentett. Sándor Mária, a fekete ruhás nővérként híressé vált ápoló és társai próbáltak változást kicsikarni, több ezren vonultak utcára. A felállás nem változott, és az Emmiről többségében lepereg a kritika, a kérés, és a felszólítás is.

A mostohagyerek

SZOCIÁLIS ELLÁTÁS

A szociális ellátórendszer és intézményei a szakértők szerint az elmúlt nyolc évben egyre kevésbé tesznek eleget a feladataiknak; a társadalom peremére szorult rétegek és a segítségre szorulók nem kapják meg azt a segítséget, amely a felszínen maradáshoz vagy az előrelépéshez elegendő lenne. Soha ennyien nem szerepeltek még a szociális várólistán: míg 2016 nyarán 21 ezren várak arra, hogy bekerülhessenek valamilyen intézménybe (idősotthonba, hajléktalanellátásba, fogyatékossággal élők gondozóházába), tavaly szeptemberben ez a szám már 29 600 volt, de a várakozók tényleges száma 41 ezer főnél is több lehet – írta meg akkor a Magyar Nemzet.

Az intézményi kapacitások hiányát az otthoni gondozás sem tudja ellensúlyozni, ugyanis a házi segítségnyújtásra is több mint hatszázan várakoznak. Ráadásul az elmúlt években több botrányos történet is napvilágra került idősotthonokból – tavaly augusztusban Budakalászon például sokan megbetegedtek, hárman meghaltak ételmérgezés következtében, Bodrogkeresztúron pedig a lánya szerint egy idős asszonyt bántalmazhattak a szociális intézményben. Ezek az esetek is felhívták a figyelmet arra, hogy az időseket ellátó otthonok a szociális ellátás amúgy is alacsonyan finanszírozott rendszerének mostohagyermekei – az odafigyelés és a megfelelő finanszírozás egyaránt hiányzik ahhoz, hogy korszerűen működhessenek. A pszichiátriai betegeknek szintén nem egyszerű bekerülni egy bentlakásos intézménybe, tavaly ősszel 2826 pszichiátriai beteg várakozott – száz már foglalt helyre további 34 várakozó jut, pedig esetükben a szakszerű ellátás sürgős lenne.

A botrányok a gyermekvédelmet sem kerülték el – több gyermekotthonban is fizikai és szexuális bántalmazásokra derült fény, amelyek az érintettek kiszolgáltatottsága mellett szintén rendszerszintű problémákra hívták fel a figyelmet. A gyermekotthonok dolgozói veszélyesen kevesen vannak és sok esetben a szakképzettségük sem megfelelő, így csak a megszállottak és az alkalmatlanok maradnak a pályán.

A szociális ellátórendszer rossz állapota nem elválasztható a benne dolgozók sanyarú helyzetétől, ők 2017-ben átlagosan 88 589 forintot vihettek haza. A fizetésük 2010 óta 5,8 százalékkal nőtt, ami az mfor.hu számításai szerint nettó 4867 forintot jelent. Összehasonlításképpen: ez idő alatt az országos átlagos nettó kereset 48 százalékkal, vagyis 65 ezer forinttal növekedett.

A szegény családok szintén nem tartoznak az utóbbi évek nyertesei közé, holott a kormány büszke a családtámogatási rendszerre – a családi adóés járulékkedvezmény, gyed extra és a csok bevezetésére. Ugyanakkor a szociálpolitikusok szerint ezek főleg az egyébként is tehetős családoknak nyújtanak segítséget, a szegényekről megfeledkezett a kormány. A mindenkinek járó családi pótlék utoljára 2008-ban emelkedett – egy gyerek után 12 200, kettő után 13 300, háromvagy több gyermekes családnál gyermekenként 16 000 forint jár.

Államosítás és lebutítás

OKTATÁS

Az elmúlt négy évben a Fidesz-kormány az oktatás területén az előző ciklusban megkezdett intézkedéseket vitte tovább. Folytatódott az iskolák államosítása: az első, 2013-as ütemben elvették az önkormányzatoktól az iskoláik fenntartását, de a működtetés a nagyobb városok és a fővárosi kerületek esetében náluk maradt. 2017 elejétől viszont ezeket az önkormányzatokat is arra kényszerítették, adják át az iskoláikat, ez ellen több település tiltakozott, pert indított.

Ezzel egy időben kénytelenek voltak a tankerületek számát felülvizsgálni, a korábban Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (KLIK) nevezett szervezet körül – amely országosan 198 kis helyi központtal működött – nem szűntek a botrányok. A hírek folyamatosan gazdasági problémákról, be nem fizetett számlákról, hiányzó krétáról és papírról szóltak (nem is beszélve a szakmai hibákról), így az egy nagy központtal működő mamutszervezet helyett 59 önálló költségvetési szervként működő tankerületi központot hoztak létre. Ehhez új név is járt – tavaly január óta a Klebelsberg Központ irányítja az iskolákat, legalábbis egy részüket.

A 2016 decemberében publikált PISA-jelentés minden korábbinál nyilvánvalóbban mutatta meg, hogy nagy a baj az iskolákban: a gyerekek eredményei minden területen rosszabbak lettek, és elmaradnak a nemzetközi (OECD-) átlagtól.

A legnagyobb változások a szakképzés területén történtek, amelyeknek a miniszterelnök egy 2014. őszi nyilatkozata ágyazott meg, amikor azt mondta: a sikeres élethez az út a szakmán keresztül vezet. Azóta egyértelmű, hogy a Fidesz a gimnáziumi képzés helyett a szakképzésbe szeretné terelni a diákokat, bár ennek a törekvésnek a családok egyelőre ellenállnak. 2015. július 1. óta a szakképző intézmények a Nemzetgazdasági Minisztérium fennhatósága alá kerültek, és új nevet kaptak: a szakközépiskolákat szakgimnáziummá nevezték át, a korábbi szakiskolák pedig szakközépiskolák lettek, de ettől nem váltak vonzóbbá a tanulók számára. Ennek az az oka, hogy a szakgimnáziumokból – többek között a lecsökkentett közismereti óraszámok miatt – egyre nehezebb bekerülni a felsőoktatásba. A szakértők szinte egyöntetű véleménye szerint az elmúlt években gyakorlatilag a szakképzés lebutítása történt meg, ami elsősorban a szegényebb, hátrányos helyzetű gyerekek esélyeit rontja.

Mindennek fényében nem meglepő, hogy egyre több szülő menekítené ki a gyerekét az állami iskolákból: a Szülői Hang nevű online közösség felmérése szerint több mint 65 százalékuk ezt tenné, ha lenne rá lehetősége. Éppen ezért sorra alakulnak az alternatív és magániskolák, amelyek még így is képtelenek kielégíteni az igényeket a hatalmas túljelentkezés mellett. Ez a tendencia viszont az oktatási intézmények további „gettósodásához” vezethet, mert ezeket az intézményeket csak a jómódúak engedhetik meg maguknak. Eközben az állam egyre több iskolát ad át az egyházaknak: míg 2010-ben 572 helyen működtettek iskolát, ez a szám a 2016/2017-es tanévben 1308-ra emelkedett.

Tüntetések, elsősorban a pedagógus-szakszervezetek és a diákok szervezésében már a ciklus elején is előfordultak, a pohár viszont 2016 elején csordult túl. Ekkor a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestületének nyílt levele kapcsán országos tiltakozáshullám, tüntetéssorozat indult, április 20-án pedig a pedagógusok mintegy ötöde sztrájkba lépett – ami nagy eredménynek tekinthető a fenyegetések, megfélemlítés tükrében. Azóta számos kritikus iskolaigazgatót (sokszor botrányos körülmények között) lecseréltek a Fideszhez hű emberekre.

Eközben a centralizáció a felsőoktatásban is végbement, 2014-ben kancellári és konzisztóriumi rendszert vezettek be, amivel korlátozták az intézmények autonómiáját. Mivel a kormányzat egyenként határozza meg minden állami intézmény és minden szak esetében, hány hallgatót lehet állami „ösztöndíjas” és hányat önköltséges képzésre felvenni, mesterségesen tereli a diákokat bizonyos képzések felé. A felsőoktatásban tanuló diákok száma egyre csökken.

Ha nincs jó hír, csinálj!

MÉDIA, GAZDASÁG

A legnagyobb károkat – bár kétségkívül nagy a verseny a dobogóért – a médiapiacon okozhatta Orbán Viktor kormánya. A rendszerváltás után nem volt még példa arra, hogy a média jelentős része közvetlenül a hatalom köldökzsinórjára csatlakozzon, miután a kabinet strómanok, köztük a multifunkcionális gazdagodótehetség, Mészáros Lőrinc bevetésével elfoglalta a nyilvánosság nagy részét. Mindez nemcsak a sajtómunkásoknak rossz: a sokszínű nyilvánosság deformitása, akárcsak a hatalmi fékek és ellensúlyok kiiktatása aláássa az ország demokratikus működését.

Vidéken az emberek legfeljebb megyei hírlapot olvasnak, ezek mind egy szálig a Fideszhez lojális érdekcsoportokhoz vándoroltak. A hatalom általában és közvetve közpénzből vásárolta be magát a médiapiacra, de nem csak „alkotott”, rombolt is: Heinrich Pecina osztrák üzletember, miután megszerezte a megyei lapokat is kiadó Mediaworksöt, sajtótörténeti puccsal kivégezte a Népszabadságot. A filmés kaszinóiparban is homorító Andy Vajna befektetése lett a TV2, míg Mészáros Lőrinc (a Mediaworks mellett) a visszafogott nézettségű Echo Tv-t szerezte meg.

Ahogy a Népszabadság, úgy az Origo veszte is az lett, hogy a hatalom emblematikus figuráinak visszásságait firtatta. A Rogán Antal lakásügyét és Lázár János külföldi útjainak költségét feltáró cikkek után a Telekom eladta az ország egykor legolvasottabb portálját. Ami később Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének, Matolcsy Ádámnak üzleti köreiben kötött ki. A bulvárpiacot Habony Árpád érdekeltségei uralták el, a Riposzt és a Bors témaválasztásait is ez magyarázza. Jellemző az ágazat állapotára, hogy a G-nap óta Orbán egykori Bibó-kollégista barátja és pártpénztárnoka, Simicska Lajos a „sajtószabadság harcosa”, a Magyar Nemzet és a Hír Tv is az ő érdekeltsége.

Az illiberális Nemzeti Együttműködés Rendszerében a média és a gazdaság a jó hírekben fonódik össze: Orbán célja a független, s ezért kritikus hangok elnémítása. A kormánybarát média rendszerint a gazdaság sikertörténeteit közvetíti. A legnagyobb fegyvertény a 4,1 százalékos munkanélküliséggel a „teljes foglalkoztatottság”. Valójában ez a helyi hatalomtól függő közmunkarendszerrel és a külföldön dolgozó (és GDP-százalékban is mérhető hazautalást teljesítő) mintegy félmillió magyarral valósult meg. Ugyancsak szereti a propaganda a 4 százalékot megközelítő növekedést, ami viszont javarészt a konjunktúrának és az uniós kasszának köszönhető. Az EU nélkül a GDP-bővülés 2,5 százalék körül lenne. Ehhez képest a kormány ostorozza Brüsszelt, de a pénzek forrását előszeretettel elhallgatják a hetyke és népes szalagátvágások idején, mintha a Darányi-, Magyaryvagy Széll Kálmán-terv elnevezés bármennyire is magyarabbá tette volna a beruházásokat.

Az államadósság mára nominálisan soha nem látott mértékűre dagadt, 27,5 ezermilliárd forint volt az év végén. A GDP százalékában ez ugyan csak 73 százalék, de a csökkenésben benne van az einstandolt magán-nyugdíjpénztári megtakarítások több ezermilliárd forintja is. Ez az érem két oldala, ha ugyan el nem tűnt az érem a középosztály megerősítésének ürügyén. Magyarország emellett az utolsó előtti helyre ásta le magát az EU korrupciós listáján. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!