Közéleti posztot betöltő ember számára a szexuális erőszaktevésnél súlyosabb, megsemmisítőbb vád szinte el sem képzelhető: május 14-én a felszállásra készülő párizsi repülőgép fedélzetén őrizetbe vett Dominique Strauss-Kahn a világ legbefolyásosabb személyeinek 25-ös és 50-es listáján is szerepelt, mint a francia szocialisták lehetséges és esélyes 2012-es elnökjelöltje, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) első embere. Posztjáról és aspirációiról is le kellett mondania, amikor május 14-én a New York-i Sofitel luxusszálló takarítónője megvádolta azzal, hogy miközben a lakosztályban munkáját végezte, a fürdőszobából anyaszült meztelenül előbukkanó Strauss-Kahn rárontott, és orális szexre kényszerítette…

A hatvankét éves Strauss-Kahnt házi őrizetbe helyezték, a vádak alapján akár huszonöt évnyi börtönbüntetés is várhatott rá. Az ezzel kapcsolatos fejlemények sorában e hét pénteken történt drámai változás: a vádhatóság jelentette be, hogy ez ügyben az eredeti váddal szemben kételyt ébresztő nyomatékos adatok merültek fel, a bíró pedig feloldotta az eddigi kényszerintézkedést, a lakhelyelhagyást. (Ebből csak annyi maradt érvényben, hogy külföldi utazásaihoz szükséges útiokmányait nem kapta vissza, az Egyesült Államok területén mozoghat szabadon.) Máris visszakapja az egymillió dolláros óvadékot és a biztonsági letétként kifizetett ötmillió dollárt is.

A változás, a New York Times alapos kutatómunkája nyomán, az elmúlt hetekben fokozatosan érlelődött, és a vád egyetlen tanújával, a 32 éves guineai származású takarítónővel függ össze, aki 2002-ben kért menedékjogot az USA-ban, néhány éve dolgozik a New York-i Times Square közelében levő hotelben, lakása pedig, ahol tizennégy éves gyermekével él, a Bronx negyedben van. A vádhatóság első közlései megbízható személyiségnek írták le, ám ezzel ellenkező nyomok legkorábbi kihallgatásain keletkeztek. A manhattani ügyészek kérésére életrajzát ismertetve elmondta, azért kényszerült menekülni afrikai hazájából, mivel katonák leromboltatták a házat, amelyben lakott, ellenzéki férjét pedig bebörtönözték. Ennek az állításának nem lehetett meglelni a nyomát bevándorlási papírjaiban: utóbb bevallotta, hogy története nem felel meg a valóságnak. „Egy férfi kazettára rögzítette, mit kell mondanom, és ezt adtam elő.” Egy másik sztorija arról szólt, hogy guineai lakhelyén egy csoport erőszakot tett rajta. Mint később elismerte, ez is „kitaláció” volt, amit bevándorlási tanácsadói mondtak neki. (Igaz, ma is állítja, hogy volt ellene egy erőszaktevés Guineában, de nem úgy, nem akkor, és nem bandával…)

Egy másik nyomvonal, amelynek egyelőre végét sem látni, legutóbbi férfi kapcsolatához köthető, akit nemrégiben jogerősen elítéltek. Az illetőt sajátos „kereskedelmi ügyleten” kapták rajta, exkluzív divatszalonok ruhamodell­jeiért vásárolt „cserébe” marihuánát, amiből őrizetbe vételekor több mint egy mázsát találtak nála. És ezt a bűnözőt hívta föl mobiltelefonon május 15-én, tehát egy nappal az állítólagos szállodai erőszaktevés után, az illető New York-i börtöncellájában. Azt kérdezte a férfitól, „vigye-e tovább” az ügyet… Magától értető­dően ettől kezdve a vizsgálat kiterjedt ennek a férfinak a kapcsolatrendszerére is. Kiderült, hogy az illető egy olyan csoporthoz – bűnszövetkezethez – tartozik, amelynek tagjai két év alatt 100 ezer dollárt utaltak át a guineai szobalány számláira, Arizona, Georgia, New York és Pennsylvania állambeli bankokba anélkül, hogy a pénzküldés jogcímére vagy az összeg rendeltetésére a papírokból fény derült volna: ez pénzmosásban való részvétel gyanúját veti fel. (Pedig a guineai hölgy kijelentette a vizsgáló ügyészeknek: egyetlen szűk bevételi forrása takarítónői fizetése.) E hét elején még az is kiderült, hogy a manhattani ügyészeknek valamilyen okból hazudott, amikor azt mondta, egy telefonja van, mert havonta öt társaságnak fizetett több száz dolláros telefonszámlát.

Egy további súlyos nyomvonal, amely „a ringben földre vitte” a kezdeti vádat, a szobalány eljárása az eset után. Az esküdtszék előtt azt mondta, hogy miután elmenekült a 2806-os lakosztályból, a folyosón várta ki Strauss-Kahn távozását: amikor a férfi a liftbe lépett, hívta főnökét, hogy panaszt tegyen. Mostanra viszont beismerte, másképp történt. Átment a 2820-as szobába, azt is kitakarította, majd visszatért az állítólagos tetthelyre, a 2806-osba, ott befejezte a munkát és onnan értesítette főnökét. A takarítónő ügyvédje ezt most így magyarázza: „Nem tudta, mit tegyen. Nem akarta az állását elveszíteni. Tudta, hogy hamarosan megjön a főnöke, és addig ment be a másik szobába… Az, hogy az áldozat bizonyos hibákat követett el, nem jelenti azt, hogy nem követtek el rajta erőszakot.”

A vizsgálatot vezető ifj. Cyrus Vance manhattani főügyész (hasonló nevű édesapja hozta vissza 1978-ban a magyar koronát Budapestre), közleményben adta hírül, hogy a vizsgálat valamennyi körülmény kiderítésére tovább folyik. Vance sokak szerint sietős eljárása kritikai pergőtűzhöz vezetett, de ugyanakkor tény az, hogy nem a védelem, hanem maga az ügyészség játszotta a főszerepet – sok más országban elképzelhetetlen módon – az eredeti vád megroggyantásában. A történet nemzetközi hullámverése érthetően Franciaországban a legerősebb: a CNN párizsi tudósítója szerint a legnagyobb megdöbbenést az IMF-vezetőt bilincsben ábrázoló képek keltették, mivel egy 2008-ban elfogadott francia törvény tiltja az ilyen – az ártatlanság vélelmét kikezdő – fotók közlését.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!