Lehetséges-e a mai Európában emberi módon bánni a menekültekkel? Ha az Európai Unió országai erre nemet mondanak, akkor azzal éppen a keresztény gyökerekkel szakítanak.
Matteo Salvini olasz belügyminiszter illiberális világát építi. Kedden Orbán Viktor miniszterelnököt fogadta, majd Andrej Babis cseh kormányfőt. Meghívta Sebastian Kurz osztrák kancellárt, illetve Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőt is, ők ugyan nem mentek el hozzá, de ebből azért látszik, hogy a jobboldali radikális Liga elnöke kikre is számít majd a bevándorlásellenes koalíciójában, amellyel az európai parlamenti választásnak menne neki. Olyanokat verbuválna csapatába, akik elutasítják a bevándorlók befogadását, lezárnák a határokat. Bár Orbánnal a sajtóértekezleten többször is hangoztatták, milyen jó barátok, és meg akarják állítani a „migrációpárti” Emmanuel Macront, valójában nehéz lesz szövetséget létrehozni.
A pragmatikus és a popsztár
Noha Babis szintén nem kér a bevándorlókból, nem kockáztatná meg azt, hogy pártját, az ANO-t kizárják a liberális európai pártcsaládból. A cseh miniszterelnök más kérdésekben pragmatikus álláspontot képvisel, és nem mutatta jelét annak, hogy harcolni akarna Brüsszel ellen. Sebastian Kurz ugyan a bevándorlásellenesek számára amolyan popsztár, ő maga azonban nem kíván a radikálisok oldalára állni, hídnak tartja magát a populisták és Berlin között. Ami pedig Varsót illeti, az országnak eddig is meggyűlt a baja az igazságügyi reform miatt Brüsszellel, ráadásul komoly hatalmi harcok dúlnak a kormánypártban Jaroslaw Kaczynski betegsége miatt, így nem érné meg újabb frontot nyitni az Európai Bizottság ellen.
Salvini azonban Orbánnal egyetemben úgy véli, jó pár bőrt le lehet húzni még a menekültválságról. Európa politikai térképét átrajzolta a téma az eltelt két évben. Megerősödtek a szélsőségesek több országban, és a folyamat nem zárult le, Svédországban a szeptemberi választáson a jobboldali radikális Svéd Demokraták pártja megszorongathatja a szociáldemokratákat.
Az olasz belügyminiszter azonban tudja, előbb-utóbb olyan változások következhetnek be az európai politikában, amikor a migránskérdés háttérbe szorul. Ezért már költségvetési kérdésekkel zsarolja az EU-t, összeesküvés-elméleteket gyárt arra, hogy sötét erők készülnek támadásra az olasz gazdaság ellen. Salvini koalíciójában tehát nemcsak azok kapnának szerepet, akik nem akarnak befogadni bevándorlókat, hanem azok is, akik csatlakoznának Brüsszel-ellenes kampányához. Salvini abszurd kijelentéseinek mintha nem lenne határa, amit jól mutat az az állítása, amely szerint a genovai híd tragédiájáért az Európai Bizottságot terheli felelősség, mert kemény megszorításokkal sújtotta Olaszországot, és nem adott elég uniós forrást hazájának.
Brüsszel is hibázott
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az Európai Bizottság is tévedhetetlen lett volna. A megszorítások politikája Olaszországban csak visszafogott eredményeket hozott, az idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzést lefelé, 1,4 százalékra kellett korrigálni, ami a költségvetési hiány további emelkedését vetíti előre az amúgy is rendkívüli módon eladósodott állam számára. A gazdasági válság után Berlin határozta meg a pénzügyi irányvonalat. A megszorítások bizonyos esetekben működtek, például a balti államokban vagy Spanyolországban. Portugália azonban megmutatta, létezik egy harmadik út is: a kormányzati költségek visszafogott csökkentése a belső fogyasztás serkentése mellett.
A pénzügyi válságot a menekültkrízis követte, és ez esetben is számos hibát követett el Brüsszel. Jelentősen alábecsülte ennek mértékét, nem látta előre, hogy a szíriai polgárháború nyomán mekkora menekültáradat indul majd az EU felé, cserbenhagyta Szíria szomszédait, így Jordániát, amelynek jelentős menekültáradattal kellett szembenéznie. Feledésbe merül, hogy az országát elhagyni kénytelen 5,5 millió szíriai 85 százaléka a szomszédos országokban, Jordánia mellett Törökországban, Irakban és Libanonban lelt menedékre.
Mint a Spiegel emlékeztetett rá, Paul Collier, az Oxfordi Egyetem gazdasági professzora fogalmazott úgy, hogy a „szívtelen fej” korszakát a „fejetlen szív” időszaka követte. Angela Merkel megnyitotta a határokat a bevándorlók előtt, amit akkor a német közvélemény egyemberként támogatott. A Wilkommenskultur azonban rövid ideig tartott, és a német politika még ma is érzi a következményeit, például a jobboldali-radikális Alternatíva (AfD) megerősödése miatt.
Elfogadottá vált az embertelenség
Ma már Európában csak keveseket döbbent meg az, hogy napokig embertelen körülmények között tartják a menekülteket az olasz kikötőben veszteglő hajókon, vagy kiéheztetik őket a magyar határnál lévő tranzitzónában. Naika Foroutan berlini társadalomtudós megfogalmazása szerint repedések keletkeztek a világra nyitott, humánus európai társadalom falain.
2017-ben a menedékkérők majdnem 70 százaléka férfi volt. Az is a populisták malmára hajtja a vizet, hogy az egyes országok még a létező, nem éppen acélos uniós előírásokat is megszegik. Sok ezer külföldi kapott letelepedési engedélyt például a magyar kötvényprogramon keresztül, de akadnak más országok is – például Málta –, ahol pénzért lehet vásárolni uniós útlevelet. David Miller, az Oxfordi Egyetem filozófusa úgy látja, erkölcsi szempontból nem megoldhatatlan a menekültkérdés, és lehetséges az észszerűséget összekapcsolni a humanizmussal.
Mi a megoldás? Mint Collier fogalmaz, ha bárki, például egy gyermek bajba kerül a Földközi-tengeren, annak segítséget kell nyújtani, de nem erkölcsi kötelesség menedékjogot biztosítani minden menekült számára.
És itt jön képbe a populisták legnagyobb ámítása. Egyetlen kormány sem akar minden menekültet befogadni, ugyanakkor a bevándorlásellenesek agreszszív retorikájukkal sokakat „beetetnek” azzal, hogy csak ők garantálják Európa biztonságát. Előbb-utóbb azonban kipukkad a lufi.
FOTÓ: MARCO BERTORELLO, AFP
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
