– A teljes fizetésemet itt költöm el – jelenti ki érdeklődésemre Winkler Zsuzsanna a bevásárlóközpont parkolójában. A filigrán nő a 140 kilométerre fekvő szlovákiai Galántáról érkezett a mosonmagyaróvári Tescóhoz, s amíg a barátnőjére vár, szívesen megosztja velem a tapasztalatait. – Na, jó, a teljeset nem, a tejet, kenyeret otthon vásárolom, de minden egyebet itt – pontosítja saját szavait. Zsuzsanna óvónőként keresi kenyerét a felvidéki városban, havi 800 eurót, ami körülbelül 240 ezer forintnak felel meg. Fizetése a gyengülő forintnak köszönhetően a néhány évvel ezelőttihez képest lassan kétszáz euróval ér többet, mintha otthon költené el. Persze, hogy jön, még ilyen messziről is.

Akármelyik szlovák rendszámú autóból kiszálló vagy éppen csomagtartóba pakoló vásárlót kérdezem a parkolóban, hasonló válaszokat kapok: megéri átjönni, nálunk többet kapnak a pénzükért.
Rögtönzött érdeklődésem eredménye azonban természeténél fogva esetleges. Pontosabb adatokért Iglódi Csató Judit­hoz, a Tesco országos kommunikációs vezetőjéhez fordulok.

– Tízforintos árfolyam-ingadozás már érezhető a forgalmunkon – kapom a szakszerű választ.

És mivel a forint egyre gyengébb, az országhatárra telepített Tescók forgalma Mosonmagyaróvártól Sátoraljaúj­he­lyig egyre erősebb. A két említett bevásárlóközpont 3000 négyzetméter alapterületű, de forgalma 7-10 ezer négyzetméteresnek felel meg.

Később a határ túloldalán lévő dunaszerdahelyi és a győri Tescóban találomra összehasonlítottam ugyanazon hat termék árát. Nos, étolajat, kávét, gyümölcslevet, mosószert a szlovák ár kétharmadáért tudtam volna beszerezni nálunk, egyedül a kézkrém olcsóbb odaát, a banán pedig… nos, a banánt kutakodásom időpontjában nálunk már fölvásárolták.

Ha a mosonmagyaróvári Tescóban minden negyedik-ötödik autó rendszáma szlovák, akkor az innenső Komá­romban minden negyedik-ötödik ma­gyar – a többi mind-mind a határ túloldaláról érkezett. Sok üzemanyagot nem kell pocsékolniuk az utazásra, az áruház közvetlenül a híd lábához épült, az országhatárt átlépve éppen csak le kell kanyarodniuk, jó sok pénzt elkölteniük – és már indulhatnak is vissza. Kö­­vessük most mi is őket, lássuk, miként érinti a kettészakadt város szlovák oldalán lévő üzletek tulajdonosait a jelenség.

– Ötven-hatvan kilométeres mélységben terítik – nyomja a kezembe a Tesco karácsony előtti reklámújságját Füsi Emília, amint a városka sétálóutcájában lévő Delfin fantázianevű rövidáru-szaküzletébe lépek. S hogy még nagyobb kedvet kapjon a megszórólapozott szlovákiai polgár az átruccanáshoz, a füzetecskében lévő kupon bemutatása ezer forinttal kíméli a pénztárcáját.

– Az ön üzletét azonban mindez nem rontja – nézek körül a rövidáru-szaküzletben.

– Lehet, hogy a Tesco éppen nem, de a gyenge forint miatt hónapról hónapra kisebb a forgalmam.

– Tavaly karácsony előtt még az ajtóban adtuk az érdeklődőknek a bevásárlókosarat, annyian voltak – veti közbe a pult mögül Füsi Emília lánya.

– Idén meg? – kap a szón az anyja. – Ilyen karácsonyt még nem értem, pedig 1982-ben nyitottam meg a boltomat. Lassan már a gyufáért is Magyarba járnak.

Van azért a szlovákiai Komá­romnak is haszna a magyarországiakból, nemcsak viszont, jegyezte meg érdeklődésemre Pásztor István hivatalvezető, amely tisztség nálunk nagyjából a jegyzőnek felelne meg. Azt az ezer magyarországi céget említi, amely mind náluk kérte a bejegyzését, megtakarítandó a céges járművek regisztrációs adóját.

Mindez azonban nem vigasz a csupán a keresztnevét eláruló And­­reának sem, aki egy jellegzetes szocreál típusú áruház üzletében rendezgeti a cipőket, téli csizmákat.

– Igyekszünk árleszállítással csalogatni a vevőket, ám láthatja, milyen eredménnyel – mutat körbe az üres üzlethelyiségben.

– Ha tovább gyengül a forint, lassanként bezárhatunk. Mint ahogy a lehúzott redőnyű üzletek tanúsága szerint tették már nem kevesen a városkában.

Nálunk költik el a pénzüket – innen már csak egy lépés, hogy hozzánk is költözzenek a szomszédjaink.

– Ebbe a faluba nem vásárolni jönnek át a szlovákok – ültet le az irodájában Kiss Vince rajkai polgármester. Pedig jöhetnének, a település kapu Szlovákiára, annak is a fővárosára, Pozsonyra. De az a szlovák, aki vásárolni akar, általában meg sem áll Győrig.

– Akkor tehát önöket nem érinti a forint árfolyama – vonom le a következtetést, mint kiderül, tévesen.

– Bennünket érint csak igazán – replikázik a polgármester.

A 2800 lakosú Rajkán ugyanis 800-an szlovák állampolgárok, és legalább még ezren nincsenek is bejelentkezve.

Egyelőre…

Miért ilyen kapós Rajka a szlovákiai polgárok számára? Mert Pozsony betelt. Nyugatra a drága Ausztria miatt nem tud terjeszkedni, észak felé a hegyek miatt, keletre pedig Csallóköz gyalázatos közlekedése akadályozza. Marad dél, vagyis Magyarország, elsősorban Rajka, ahonnan viszont kényelmesen és gyorsan el lehet érni a szlovák fővárost.

A pozsonyiak pedig drágán eladják az ottani lakásukat, s vesznek olcsón családi házat Rajkán. S ahogy gyengül a forint, egyre olcsóbban.

– A mostani árfolyam mellett akár tízezer euró is megtakarítható egy ház vásárlásán – említi a polgármester. – Tízezer euró, vagyis hárommillió forint.

Rajkának tehát biztos a jövője, ám a faluvezető arca mégis felhős. Számos ház ablakában ott a predaj, vagyis eladó felirat. Idő kérdése tehát – és nem is hosszú –, hogy a szlovák állampolgárok többségbe kerüljenek a faluban.

– Ráadásul nagyon faramuci a törvény – magyarázza gondterheltségét Kiss Vince. – Kisebbségi önkormányzatnak külföldi állampolgár nem lehet tagja, viszont a település képviselő-testületébe, de akár a falu élére is megválasztható.

Miközben esetleg magyarul sem tud.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!