„Nem csoda, hogy a Lauder Javne Iskola idén indított el egy új általános iskolát, míg az AKG ezt a jövő vagy az azutáni tanévre tervezi. „Az elmúlt években két és félszeres volt a túljelentkezés, idén ehhez képest a 80 gimnáziumi helyre 326-an jelentkeztek, és a többi iskolába is jóval többen szerettek volna bejutni, mint a korábbi években” – mondja Horn György. Az alapítványi működtetésű iskolákra általánosságban jellemző, hogy a gyermek igényei helyezik a középpontba, szemben a poroszos iskolarendszerrel. Az AKG alapelve például, hogy „a gyerek nem az életre készül, hanem él”.
A gyermek jóllétének azonban ára van, az állami kiegészítő támogatást a szülők hozzájárulásából, tandíjból pótolják. Míg az AKG-ban például a havi díj 35 ezer és 150 ezer forint között van, egyes nemzetközi iskolákban az évi 5 millió forintot is elérheti. Gondolhatnánk, hogy ez a tendencia az alternatív iskolák felemelkedését, szaporodását hozza magával, Horn György szerint azonban látni kell azt is, hogy az iskolaalapítás egy nagyon tőkeigényes, ám meg nem térülő beruházás, az építés és az infrastruktúra költségeit ugyanis nem lehet beszedni a tandíjakból, hozzájárulásokból.
Csak saccolni lehet, hogy mennyien vannak és lesznek azok a hátrányos helyzetű családokból jövő és/vagy sajátos nevelési igényű gyerekek, akik kihullanak az állami iskolákból, mert nem tudnak az ottani rugalmatlan elvárásoknak megfelelni. A „második esély” iskolák jelentős része ugyanis szintén alapítványi formában működik, és bár konkrét számok még nem állnak rendelkezésre, Horn György valószínűsíti, hogy ezekre az intézményekre is egyre nagyobb lesz az igény. Az ilyen iskolák kapacitásai nem nőnek, és bár néha a kvóta felett is felvesznek gyerekeket, értelemszerűen nem tudnak pénzt kérni a szülőktől, így nagyban függenek az állami támogatástól. Mostanra azonban a korábbi 110-120-szal szemben csupán 30-35 olyan iskola van, amely kap kiegészítő támogatást az államtól, az egyházi iskolákon kívül. „Az egységes államosítás tudatosan az alapítványi iskolák kiszorítására törekszik, szemben az egyháziakkal, amelyeket privilegizál” – teszi hozzá az elnök. Így az alapítványi és alternatív módszereket alkalmazó iskolák szinte lehetetlen helyzet előtt állnak, amikor egyszerre próbálják a felső középosztály, az elit és a leszakadók oktatását is megoldani.
„Az állam gyakorlatilag kivonult a nehéz sorsú, különleges igényű emberek ellátásából. Egyszerűen semmilyen támogatást nem adnak ilyen célokra, gyakorlatilag lemondanak róluk” – mondja Kerényi Mária, a Zöld Kakas Líceum alapító igazgatója. Az iskola egy azok közül a fővárosi alapítványi „második esély” iskolák közül, amelyek olyan diákokkal foglalkoznak, akik az állami oktatásban nem találták meg a helyüket.
Ennek számtalan oka lehet, az idejében fel nem ismert részképességzavaroktól a családi, szociális problémákig. „Az alapvető cél az, hogy mindenkinek helyet adjunk, aki arra rászorul, általában 240-260 gyerekkel foglalkozunk. Sajnos így is vannak olyanok, akiket ugyan nehéz szívvel, de vissza kell utasítanunk” – meséli az igazgatónő. A Zöld Kakasban azt vették észre, hogy az elmúlt két évben egyre fiatalabb diákok kerülnek hozzájuk. Kerényi Mária szerint ennek az az oka, hogy KLIK által működtetett iskolák nem tudnak mit kezdeni a problémás gyerekekkel.
A fenntartójuk a „világ másik feléről” próbálja megmondani nekik, hogy mit csináljanak, nem törődve azzal, hogy milyen szociokulturális közegből érkeznek a diákjaik. „Nem inge senkinek, hogy az ezekkel a gyerekekkel kezdjenek valamit, ezért hagyják, hogy 16 évesen menjenek isten hírével” – árnyalja az elkeserítő képet az igazgatónő.
A „második esély” iskolák emberfeletti munkát végeznek, amelynek sokkal kevésbé kézzelfoghatóak az eredményei, itt nem a továbbtanulók számában mérik a sikert. Már az is nagy dolog, ha a gyerekek nem csavarognak az utcán, nem kriminalizálódnak. Siker, ha a gyerek megtalálja azt az elfoglaltságot, amiben öröme telik és önálló életet tud élni. A Zöld Kakas Líceumban éppen ezért mentorrendszer működik, minden gyereknek van egy személyes segítője, aki legalább heti egy órában csak vele foglakozik, de ehhez sem kap az iskola semmiféle segítséget. Pedig, mint azt az igazgatónő hangsúlyozza, a speciális nevelési igényű gyerekek egyáltalán nem buták, csak másmilyenek.
„Az ő észjárásuk speciális, amit a közoktatás egyáltalán nem tolerál és nem ért, pedig egyre több ilyen gyerek van. A különleges észjárás és hihetetlen alkotókedv bizony devianciában is meg tud nyilvánulni, de ettől lesz több majd a világ. Ők nem semmirevalók, csak nem férnek bele a kockába. A rendes, jó tanulók tartják fenn a világot, de előre a másképpen gondolkodók viszik” – mondja Kerényi Mária.
A magyar oktatási rendszer így válik többszörösen is szegregálóvá: az elit megfizetheti gyermekei számára a jobb oktatást, a többség marad az állami iskolákban, a leszakadók viszont tovább növelik hátrányukat a többiek mögött.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!