Hamarosan aláírhatják az 1950–53-as koreai háborút lezáró hivatalos békeszerződést – jelentették be a két ország vezetői. Kim Dzsongun és Mun Dzse In pénteken találkozott az északot és délt elválasztó demilitarizált zónában. Kim Dzsongun Phenjanba hívta a dél-koreai elnököt, aki a szíves invitálást el is fogadta.
Kim Dzsongun még a történelmi találkozó elején meggyőződését fejezte ki, hogy a megbeszélések új fejezetet nyitnak a két ország történelmében. „Biztos vagyok abban, hogy Mun Dzse In elnökkel konstruktív tárgyalásokat tudunk majd folytatni, amelyeknek nagyon jó és jelentős eredményei lesznek” – mondta Kim, hozzátéve, hogy részükről eleget fognak tenni minden kötelezettségnek. Mun Dzse In arra szólította tárgyalópartnerét, hogy együtt teremtsenek békét és virágoztassák fel a Koreai-félszigetet. „Tudatában vagyok annak, hogy milyen felelősség nyomja a vállunkat. És én hálás vagyok azért a határozottságért és bátorságért, amelyet ön tanúsított a tárgyalásokra érkezve. Tanúsítsunk hát együtt bátorságot és határozottságot, és teremtsünk békét a Koreai-félszigeten. Ettől a naptól a demarkációs vonal többé nem a viszály, hanem a béke jele” – jelentette ki a dél-koreai vezető.
A – stílszerűen a Béke Palotának nevezett épületben tartott – csúcstalálkozón mindkét állam vezetője megfogadta, hogy együttes erőfeszítéssel megpróbálják hivatalosan is lezárni az 1950–53-as koreai háborút. (A konfliktust annak idején nem békekötés, hanem csak fegyverszünet zárta.) Egyben ígéretet tettek arra, hogy május 1-jétől kezdve berekesztik az ellenségeskedés minden formáját földön, vízen és levegőben. Ennek szellemében a határra telepített hangosbemondók propagandaadását is megszüntetik.
A találkozó gyakorlatilag egy mindent elsöprő szimbólumorgia volt. Kezdve azzal, hogy Kim váratlanul kézen fogta a déli kollégát, és átsegítette a zóna északi oldalára (1953, vagyis a koreai háborút lezáró tűzszüneti egyezmény alá- írása óta nem járt déli vezető Északon), majd ő is átlépett a déli területre. Az egész nem tartott tovább fél percnél, de valószínűleg erről fog beszélni a világ a következő hó- napokban. Ezután egy 2018 milliméter átmérőjű asztalhoz ültek le tárgyalni, utalva ezzel a találkozó időpontjára. Az ebédszünet után Kim és Mun Dzse a békét és virágzást jelképező fenyőfát ültetett, majd rövid sétát tett négyszemközt a környékben.
A mostani tárgyalás két hó- nappal előzi meg Donald Trump és Kim Dzsongun találkozóját, amelytől az amerikai elnök igazi áttörést vár. Egy interjúban Trump „nagyon nyitottnak” és „tiszteletre méltónak” nevezte Kimet, és úgy fogalmazott, hogy a közelgő csúcstalálkozójuk „nagyszerű” lesz.
Észak-Korea a múlt héten bejelentette, hogy a csúcstalálkozó előtt azonnali hatállyal leállítja atomfegyver- és rakétakísérleteit, az amerikai elnök azonban a Koreai-félsziget teljes atomfegyvermentesítését jelölte meg a csúcstalálkozó céljának. Hogy erre Kim Dzsongun kapható lesz-e, az kétséges. Szakértők szerint ugyanis Phenjan mindig értett ahhoz, hogy különböző gazdasági előnyökért cserébe zsarolja a világot az atomfegyver- és rakétakísérleteivel.
Phenjan „békevágya” nem mindig volt őszinte, de ez a mostani gesztus talán mégis az elmúlt évek legfontosabb lépése a béke felé vezető úton.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!