A föníciaiak találták fel a pénzt, tartja a mondás. Tény, hogy az ókori kereskedőnép nagyban hozzájárult civilizációnkhoz. Ám a tenger urai, ahogy a Biblia nevezi őket, egy rejtélyt is hagytak az utókorra: vajon tényleg körülhajózták Afrikát, korukat kétezer évvel megelőzve?
„És hajókat is csináltata Salamon király. És elküldé Hírám az ő szolgáit a hajókon, a kik jó hajósok és a tengeren jártasak valának, a Salamon szolgáival.” Így meséli az ószövetségi Királyok könyve (I. 9:26- 27.). Hírám király Türosz uralkodója volt, az egyik leggazdagabb városállamé a mai Libanon területén. A másik a fa- és papiruszkereskedelem központja, Büblosz volt, ahonnan a Biblia neve származik. Még vagy tucatnyi városkirályság virágzott a Földközi-tenger keleti partján, hosszú és keskeny sávban – „tengeren jártas” lakóik voltak a föníciaiak.
Titkok és hazugságok
A „kánaánita”, sémi eredetű népről kevesebbet tudunk, mint a korszak más nagy mediterrán kultúráiról. Főleg azért, mert a föníciaiak nem akarták folyton megörökíteni dicső tetteiket, ellentétben a szomszédos egyiptomiakkal, zsidókkal, görögökkel. Mítoszaikból, törvényeikből, kalandjaikból nem született olyan klasszikus mű, mint az Iliász, az Odüsszeia vagy a Biblia. A föníciaiak éppen hogy titkolóztak. Féltve őrizték kiváltságos hajózási ismereteiket. Rémhíreket terjesztettek vízi szörnyekről, hogy elijesszék tengerre merészkedő vetélytársaikat. Vészhelyzetben még libanoni cédrusból készült híres hajójukat is inkább elsüllyesztették, semhogy idegenek kezére jusson.
Szakértelmük azonban alkalmanként bérelhető volt, ahogy a fenti idézet szerint a bölcs Salamon is velük építtette hajóit, őket küldte a tengerre. Egy másik külföldi uralkodó szolgálatában tették nagy, vitatott földrajzi felfedezésüket. II. Nékó egyiptomi fáraó (uralkodott Kr. e. 610–595) azért küldte őket az ismeretlenbe, hogy új kereskedelmi útvonalakat keressenek – ha igaz, a föníciaiak eközben körülhajózták Afrikát. Ez az elképesztő teljesítmény máig heves vitára készteti a történészeket és a hajózás szerelmeseit. A kérdés: megtehették-e a 30 ezer kilométeres tengeri utat evezős gályáikon, csak hátszélben használható vitorlával, térkép és iránytű nélkül?
A nagy utazásról Hérodotosz számol be. A görög történetíró (Kr. e. 484–425 körül) szűkszavú leírásából az derül ki, hogy a Vörös-tengerről indulva, az óramutató járásával egyező irányban kerülték meg Afrikát. A három évig tartó út közben a legénység kétszer is hosszabban időzött a szárazföldön, vetett és aratott, tehát megtermelte az élelmét, mielőtt megint tengerre szállt. „Héraklész oszlopai” között, vagyis Gibraltárnál fordultak a Földközi-tengerre, és a már jól ismert vizeken jutottak vissza a Nílusig. Hérodotosz hitetlenkedve említi, hogy a hajósok állították: nyugat felé tartva a nap a jobb kezük felől sütött (tehát északról). Ez nyilvánvaló képtelenségnek tűnt a kor embere szemében – éppen ettől válik hihetővé, hogy a föníciaiak az Egyenlítőn túl, a déli féltekén hajóztak. Különben hogyan találhattak volna ki ilyesmit?
A fáraó kudarca
Az utazás megtörténtét sokféleképp próbálják igazolni, illetve cáfolni évtizedek óta. A brit Philip Beale megunta, hogy mindenki csak elméleteket gyárt, és úgy határozott, a tengeren jár utána a dilemmának. Expedíciójához 20 méter hosszú evezőst épített, szándékai szerint pontosan olyat, mint amilyen a régi föníciaiaké lehetett. Vállalkozása sikeres volt, és miután 2008–10-ben körülhajózta Afrikát, bizonyítva látta, hogy a bravúros utazás lehetséges. Csakhogy ez sem győzött meg mindenkit. A továbbra is kételkedők főleg azt vitatják, hogy néhány ábrázolás alapján Beale hűen rekonstruálhatta a 2500 évvel korábbi járművet. Másrészt ő nem az ismeretlenben hajózott; tudta, hová tart, merre jár, ami alapvető különbség.
Sok más tényező is kétségeket ébreszt. Például az, hogy az út második felében, a Guineai-öböltől uralkodó széljárásokkal és tengeráramlatokkal szemben kellett (volna) haladniuk az antik hajósoknak az Atlanti-óceánon, közben túlélni minden vihart, ráadásul gondoskodni ivóvízről. Mindezt így együtt sokan irreálisnak tartják, és a legendák közé sorolják a történetet.
Ellenérvként hozzák fel, hogy a felfedezésnek nem maradt nyoma a fáraók emlékezetes cselekedetei között, pedig az egyiptomi uralkodók – szemben a föníciaiakkal – hagyományosan szerették megörökíteni dicsőségüket. Miért ne büszkélkedtek volna az Afrika körüli úttal? Talán azért, mert a fáraó csalódott, kudarcnak tekintette a vállalkozást. Ezt mai ésszel nehéz felfogni, de ettől még lehet igaz. Végtére a bérhajósok nem kincsekkel megrakodva tértek vissza, nem találtak új kereskedelmi lehetőségeket, sőt éppen azt bizonyították be, hogy a kerülőút túlságosan hosszú és veszélyes, ezért használhatatlan.
Akárhogy is, marad egy zavarba ejtő kérdés. Ha a „tenger urai” mégsem tették meg az utat, akkor hogyan állíthatták, hogy megkerülték a földrészt? Honnan tudhatták, hogy egyáltalán körülhajózható? Hiszen Afrikát még jóval később, a középkori európai és arab térképeken is parttalan földtömegként ábrázolták: a kontinens dél felé a lap széléig (vagyis a világ végéig) tartott. Csak a nagy földrajzi felfedezések korának portugál hajósai bizonyították be, hogy víz veszi körül. Vasco da Gama volt az első, aki a Jóreménység fokát napnyugatról megkerülve Indiába jutott 1498-ban, kétezer évvel a föníciaiak állítólagos utazása után.
Költözés Karthágóba
A történészek úgy tartják, a föníciai békés nép volt. Nem hozott létre birodalmat, a független városállamok laza szövetsége csak válsághelyzetben fogott fegyvert. Egész jól megfértek fő riválisaikkal, a görögökkel is, aminek az volt az ára, hogy átengedték nekik az Égei-és a Jón-tengert. Igyekeztek kitérni a konfliktusok elől, csak a stratégiai fekvésű Szicília szigetén voltak összetűzéseik. A föníciaiak inkább a nagyobb távolságokra specializálódtak a Mediterráneum déli és nyugati partvidékén. A felfedezett területeket nem gyarmatosították, beérték azzal, hogy kereskedőtelepeket nyitottak mindenfelé, Ciprustól a mai Spanyolországig, Marokkóig.
Leghíresebb kolóniájukat, Karthágót az afrikai parton alapították. A remek fekvésű, védett és védhető kikötő ideálisnak bizonyult. A távoli telepből kinőtt város nemcsak túlélte, hanem sok szempontból túl is szárnyalta Föníciát – fenséges romjai most is lenyűgözik a Tunéziába látogatókat. A föníciaiak tömegesen települtek át az új hazába, miután a levantei területeket elfoglalták a perzsák (Kr. e. 539). A hajózás és az üzletelés központja áthelyeződött Észak-Afrikába. Karthágó hatalmasabb és harciasabb lett, mint az ősi városkirályságok bármelyike. Idővel a föníciai leszármazottak és a berber őslakosság keveredéséből új nép született. A punok Róma ellenségeként, Hannibál elefántjain dübörögtek be a történelembe – de az már egy másik történet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
