Támadás Konstantinápoly ellen

Heves indulatokat váltott ki az ortodox keresztény világban I.  Bertalan (Bartholómiosz) ökumenikus pátriárka októberi döntése, amelynek értelmében az ukrán hívek ezentúl nem Moszkva, hanem Konstantinápoly fennhatósága alá tartoznak. Ezzel az ukrán egyház megszabadult az orosz irányítástól, de facto függetlenné vált – még úgy is, hogy formálisan nem ismerték el Kijev önállóságát, az úgynevezett autokefáliát. Válaszul a befolyásából veszítő orosz ortodox egyház megszakította kapcsolatait a konstantinápolyi patriarkátussal, és megtiltotta híveinek, hogy részt vegyenek annak istentiszteletein.

Az orosz sajtó drámai hangot ütött meg: az Izvesztyija pravoszlávia történetének egyik legsötétebb napjáról, a Komszomolszkaja Pravda spirituális háborúról írt. A történteket az 1054-es nagy egyházszakadáshoz hasonlították. A párhuzam egy szempontból biztosan igaz: egy évezreddel ezelőtt is döntők voltak a hatalmi tényezők

Ima és kampány

A kijevi főpapok már a Szovjetunió széthullása óta próbálják saját kezükbe venni ügyeik intézését, de szervezetileg Moszkva uralma alatt maradtak egészen a múlt hónapig. A helyzet 2014, a kelet-ukrajnai válság kezdete óta mérgesedett el. Azóta az egyház a Kreml „igéjét hirdeti” a Krím félsziget egyoldalú elcsatolásáról, a háborúról, a szakadár donyecki és luhanszki területekről, amelyeket szintén Moszkvából vezényelnek.

Az ukrán egyház önállósulása mindenekelőtt Petro Porosenko szívügye volt. Az ukrán elnök szerint a Moszkvától való elszakadás „nemzetbiztonsági kérdés”. Az utcai tüntetések nyomán hatalomra jutott államfő már nagyon áhítozott valami sikerként tálalható eredményre. Korábbi ígéretei üres szavaknak bizonyultak: a reformok megrekedtek, a korrupció virul, a Krímet és a Donyec-medencét gyakorlatilag elvesztette az ország. Jobb híján a nacionalista érzelmekre játszik rá az elnök, jelképes gesztusokkal próbálja feltornázni megcsappant népszerűségét a márciusi választásokra.

A milliárdos üzletemberből politikussá lett Porosenko számít a vallásos-konzervatív szavazókra, szorgosan imádkozik a hazáért, kampányának jelmondata: „Hadsereg, nyelv, egyház”. Ám az oroszok sem csináltak titkot abból, hogy politikai ügyként kezelik az egyházszakadást. A Kreml szóvivője úgy fogalmazott, „megvédik a hívek érdekeit” Ukrajnában. Márpedig az eœéle moszkvai „segítség” nem sok jóval kecsegtet, és mint tudjuk, időnként lánctalpakon érkezik. Az ukrán egyház elszakadása ürügy lehet az újabb beavatkozásra. Félelmetes lehetőség, hogy ismét fellángol a kelet-ukrajnai háború, amely négy év alatt már tízezernyi emberéletet követelt.

Senki sem tévedhetetlen

Amikor egyházszakadásról beszélünk, tisztáznunk kell: a keleti kereszténység eddig sem volt egységes abban az értelemben, ahogyan a katolicizmus. A tucatnyi ortodox egyháznak mind külön vezetője, „saját feje” van (erre utal az autokefália görög eredetű fogalma). A négy történelmi patriarkátus (konstantinápolyi, alexandriai, antiochiai és jeruzsálemi) után újabbak jöttek létre nemzeti keretek között (orosz, szerb, román, bolgár, grúz). Saját érsekeik vannak a görög, ciprusi, albán, lengyel, cseh és szlovák, valamint az amerikai ortodoxoknak is. Nincs a hierarchia csúcsán a római pápához fogható, tévedhetetlennek kikiáltott nagyfőnök, a konstantinápolyi főpap csupán „első az egyenlők között”. Elvileg.

Valójában a moszkvai a legbefolyásosabb pravoszláv egyházfő valamennyi közül. Egyrészt azért, mert az övé a magasan legnépesebb, 150 milliós közösség, ami azt jelenti, hogy alá tartozik a világon élő ortodox hívők fele. Másrészt, mert a 2009-ben hivatalba lépett Kirill pátriárka – híven a hagyományokhoz – kritikátlanul szolgálja az államhatalmat, a birodalmi eszmék szószólója, Vlagyimir Putyin szövetségese a hanyatló Nyugat elleni ideológiai hadviselésben, cserébe számíthat a nagyhatalmú elnök támogatására. Nem csoda, hogy az oroszok vezető szerepre törnek, és a többi ortodox egyház közül jó néhány inkább az ő pártjukra áll a vitában.

Kié lesz a templom?

A moszkvai főpapokhoz képest Bertalan pátriárka a templom egere. Hatalma, híve, pénze alig. Legföljebb a hagyományra támaszkodhat. Titulusában máig Konstantinápoly szerepel, pedig a várost már csaknem ötszáz éve Isztambulnak hívják, a muszlim Törökországból régen elmenekült a keresztények többsége. Ám a mindenkori ökumenikus pátriárkának döntő szava van egyházszervezeti kérdésekben – hogy mást ne említsünk, az oroszok önállóságát is Konstantinápoly szentesítette a 16. században. Moszkvának ezúttal mégis az az álláspontja, hogy Bertalannak és a szinódusnak nem volt joga elismerni az ukránok függetlenségét.

A politika, Putyin és Porosenko mellett van még egy tényező, történetesen az is p betűs: a pénz. Az egyháznak ugyanis felbecsülhetetlen értékű ingatlanjai vannak, a moszkvai patriarkátusnak tehát sok a vesztenivalója. Ugyanakkor nem világos, milyen eszközökkel vinné keresztül az akaratát Kijev a 12 ezer ukrajnai egyházközségben és a szent helyeken. Egyelőre nem tudni, mit érez majd a változásból, aki vasárnap templomba megy. Biztosak csak abban lehetünk, hogy „a vallási köntösben” jelentkező ellentét újabb feszültségek forrása lesz Oroszország és Ukrajna között.

FOTÓ: OZAN KOSE, AFP

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!