Péntek reggel az ország számos iskolájában tartottak kétórás figyelmeztető sztrájkot a pedagógusok, amellyel egy időben fekete ruhás szolidaritási demonstrációt szerveztek a Sándor Mária vezette egészségügyi mozgalom képviselői és támogatóik.

 
Szolidaritás a pénteki kétórás figyelmeztető sztrájkkal: megértették az üzenetet - A budapesti Teleki Blanka Gimnázium előtt - Fotó: Németh András Péter

Ezért a tiltakozás színe sok helyen a kockásból feketébe váltott, a közösségi oldalakon mind a kórházakból, mind az iskolákból feketébe öltözött tiltakozók képei jelentek meg, az akció mégis csendesebbre sikerült, mint a két héttel ezelőtti polgári engedetlenség.

Bár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Tanítanék Mozgalom által szervezett tanártiltakozás során a két héttel ezelőtti egyórás eseményhez hasonlóan több iskola elé kivonultak a tanárok és a diákok, a demonstráció kevésbé volt átütő. Ennek egyik oka, hogy Palkovics László államtitkár a héten nem is annyira finoman megfenyegette a sztrájkolókat, amikor azt mondta: munkajogi következményekkel nézhet szembe, aki kimegy az iskola területéről, így a legtöbben inkább kerítésen belül demonstráltak vagy szüntették be a munkát.

A pénteki akciókról - az oktatási és egészségügyi intézmények dolgozóinak megmozdulásairól - "Langyos bemelegítés" címmel jelent meg részletes körkép a friss Vasárnapi Hírekben.
Beszámolunk Sándor Mária, a "fekete ruhás nővér" döntéséről, amely szerint a jelenlegi helyzetben mégsem vonul vissza.
Az április 16-i VH-ban munkatársunk, Szabó Kata az oktatásügyi mozgalom belső vitáiról és a magániskolák helyzetéről írt nagy összefoglalókat.

Összeállításunkban jelent meg Tóth Krisztina írása is, "Verset állva" címmel egy kisvárosi gimnáziumban tartott rendhagyó irodalomórájáról - de még inkább az ott uralkodó légkörről.


Mindezt részletesen a friss VH-ban találja.
A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!