Egyre több elhullott vaddisznó tetemében találják meg az afrikai sertéspestist, amely ugyan a házi sertésekre egyelőre nem terjedt át, és az emberre sem veszélyes, de a gazdaságnak óriási károkat okozhat.

 

Megállíthatatlannak tűnik az afrikai sertéspestis – pénteken újabb három elhullott vaddisznóból származó mintában mutatta ki a betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Így már összesen öt tetemben találták meg a kórokozót, amelynek hatására egyre több ország tiltja ki a magyar sertésárukat. A héten Ukrajna hozott erről döntést, így Belorusszia, Dél-Afrika, Dél-Korea, Japán, Szerbia, Szingapúr és Tajvan után ez a nyolcadik ország, amely korlátozási intézkedéseket vezetett be, és félő, hogy egyre többen csatlakoznak hozzájuk. Bár a most megtalált állatok mind egy helyszínről, a Heves megyei Pálosvörösmart település közeléből származnak, és a korábban elhullott állatokat is néhány kilométerre innen találták meg, az exportot letiltó országok Magyarországról sehonnan nem fogadnak sertést vagy abból készült húsárut. Sőt Ukrajnába még takarmányt sem szállíthatnak a magyar cégek.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara még az újabb esetek megjelenése előtt, csütörtökön úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a magyar sertéshús továbbra is biztonságos, mivel a szigorú állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági szabályok miatt kizárt a fertőzés. A vírus emberekre egyébként sem veszélyes, de ez nem vigasztalja a termelőket, akik hatalmas gazdasági kárt szenvedhetnek el az exportkorlátozások miatt. Bár erről eddig nincs szó, ha a házisertés-állományra is átterjed a betegség, még nagyobb lehet a vész. A megfertőződött állatok kivétel nélkül elpusztulnak, és a fertőzött állományokat és a velük kapcsolatba került valamennyi sertést le kell ölni. A kamara szerint éppen ezért a vírusmentesség fenntartása nemzetgazdasági érdek, és arra figyelmeztetnek: az elhullott, beteg vagy rendellenesen viselkedő vaddisznókról és sertésekről mielőbb értesíteni kell az illetékes állatorvost, az állat-egészségügyi és járványvédelmi szabályokat az ország teljes területén fokozottan be kell tartani. Az viszont már teljesen biztos, hogy az ágazat veszít az ügyön – Japán például az elmúlt években a legfontosabb magyar sertésfelvevő piaccá lépett elő, a bevétel negyede innen származott.

Címkék: állatvédelem

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!