„Elnézést az okozott kellemetlenségért!” – áll abban a válaszlevélben, amelyben a BRFK elutasítja Judit kártérítési kérelmét. Judit azt kéri, ne írjam le a teljes nevét, fényképet se közöljünk róla.

 
Kállai Márton felvétele

A harmincas, budapesti nő azért írt a rendőrségnek, mert a BRFK és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai tavaly novemberben egy péntekről szombatra virradó hajnalban betörték és használhatatlanná tették lakásának hangszigetelt, 12 ponton záródó biztonsági bejárati ajtaját, ezzel háromszázezer forintnyi kárt okoztak neki. Szerette volna, ha a kárát megtérítik.

Tavaly november 27-én Kispesten három fegyveres férfi kirabolt egy bankfiókot, állítólag több mint kétmillió forintot loptak. Kettőnek mindjárt a nyomára bukkant a rendőrség, egyiküket elfogták, a másikat tűzpárbajban lelőtték. A harmadik elmenekült, őt keresni kezdték.

– Azt hitték, én vagyok az. Azért gyanúsítottak, mert egy nevemre kiállított forgalmit találtak a lelőtt férfinál – mondja Fazekas Ferenc, Judit élettársa. A 32 éves férfi nem tagadja, ismerte az elhunytat. – Évekkel ezelőtt Erdélyből jött Magyarországra a bátyjával, Árpival. Megdöbbentett, hogy bűnügybe keveredett.

Fazekas Ferenc ponyvás, a szakmában ismerte meg Árpit, rajta keresztül a testvérét. Aztán amikor Árpi autót akart venni, Ferenc segített neki: felvette a hitelt, ekkor került a neve, mint tulajdonosnak a forgalmiba.

– Sose volt gondom belőle. Nemrég járt le a hitel. Mostanában beszéltünk arról, hogy a forgalmit Árpi nevére íratjuk.
Fazekas Ferenc azt nem tudja, hogy a gépkocsi papírja miért volt Árpi testvérénél, és értesülése szerint az autót nem használták a rabláskor. Arra se tudja a választ, hogyan bukkantak rá élettársa lakásában. Nemrég vált el, a volt feleségénél van az állandó lakcíme. Egy ideje Judittal és a nő 17 éves fiával él.

November 27-én, péntek este ketten voltak otthon. Ferenc 20 órakor ért haza a munkából, megvacsorázott, lezuhanyozott és a hálószobában elaludt. Élettársa a nappaliban tévézett, csak hajnal kettőkor bújt ágyba. Alig másfél órával később Judit párja rémült kérdésre ébredt: Mi az isten ez? Fazekas Ferenc szokatlan puffanó hangokra riadt fel. Aztán azt hitték, a föld reng, szakadnak le az emeletek. Az is eszükbe jutott: a cirkó robbant fel. Végül rájöttek, valaki a bejárati ajtót üti. Ekkor arra gondoltak: csak betörő lehet.

– Ki az és mit akar? – kérdezték ijedten.

– Rendőrség. Nyissák ki! – hangzott a felelet. Bár meglepte őket a válasz, Judit megpróbálta teljesíteni a parancsot. Hiába.

A dörömbölés miatt addigra az ajtóban a biztonsági tüskék meggörbültek.

– Mondták: menjük arrébb, ők majd kintről betörik – eleveníti fel Judit és Ferenc a történéseket. – Közben kiszaladtam az erkélyre – folytatja a nő –, meg akartam tudni, mi zajlik valójában. Egy fegyver csövét láttam meg, valaki pedig visszazavart a lakásba.

Kisvártatva a bejárati ajtót benyomták, Ferencre és Juditra máris gépfegyvereket szegeztek. Halálfélelmük lett. – El sem tudom mondani, milyen szörnyű volt, hogy a mellkasom piros célpont lett – mondja Judit. Ő rémülten sikítozott, Ferenc azonban mindvégig higgadt maradt, tudta, nem követett el semmit, baja nem lehet.

– Térdre kényszerítettek, megbilincseltek, majd elvittek a rendőrségre – mondja. Kihallgatása közben tudta meg, miért fogták el. Pár óra múlva, miután kiderült, hogy ártatlan, hazaengedték.

Miközben Ferencet a rendőrségen vallatták, Judit lakását átkutatták, több tárgyat lefoglaltak, őt tanúként hallgatták ki.

„Úgy 15 év múlva” – emlékszik Judit, mit válaszoltak neki, amikor megkérdezte a nyomozókat, mikor beszélhet leghamarabb elvitt élettársával. Judit szerint az se érdekelte a rendőröket, hogy a lakás ajtó nélkül maradt. – A régi használhatatlan lett, négy napig nem tudtuk zárni a lakást. Fémdobozokat tettünk a küszöbre, hogy észrevegyük, ha illetéktelen jönne be. Nyugdíjas édesanyám vigyázott a lakásra, amíg mi dolgoztunk – panaszolja. Végül bizományban kaptak újabb biztonsági ajtót, azt remélték, az okozott kárt a rendőrség megtéríti.

Csakhogy a BRFK rablási osztályától arról tájékoztatták Juditot: a TEK munkatársai az ajtó betörését megelőzően négyszer szólították fel őket az ajtó nyitására – nagy hangerővel, kétszer pedig erőteljesen az ajtót ököllel ütve. Más lakók a hangokra a kijöttek, Juditék nem, nem vállal a rendőrség anyagi felelősséget. Judit újabb levelére elismerték, az okozott kárért a vétlen károsultat kártalanítania kell. Azt is írták: döntő körülmény, hogy a kárt a TEK intézkedő rendőrei okozták, az esetleges kártérítést nekik kell vállalniuk.

Szerettük volna a BRFK-tól megtudni: kié a felelősség egy vétlen tulajdonában lévő lakás ajtajának betöréséért, ki adja a parancsot, mely szerv szakemberei teszik meg? Arra is kíváncsiak lettünk volna, hasonló esetekben mi a kártalanításra vonatkozó általános szabály. Választ lapzártánkig nem kaptunk, a TEK-et nem értük el.

Judit és Ferenc végül ügyvédet fogadott, a TEK-től már nem csak anyagi, hanem nem vagyoni ká­raikért is kártérítést kérnek. Állítólag a TEK a vizsgálat és a benyújtott kárigény elbírálásáról haladéktalanul értesítést küld.

Judit úgy véli: amikor a rendőrök jöttek, bűnözőt kerestek, mikor távoztak tőle, egy vétlen családot – két felnőttet és Judit 17 éves fiát – hagyták védtelen a zárhatatlan lakásban. – Milyen védelem ez? Arról nem is szólva – zúgolódik tovább –, hogy ha rossz mozdulatot tettem volna, lehet, már nem élnék. Akkor mit mondanának a hozzátartozóimnak? Azt: elnézést a kellemetlenségért?!

 

Az Orbán-kormány több mint tízmilliárdot fordított a Terrorelhárítási Központ (TEK) létrehozására. A szervezet vezetőjének korábbi személyes testő­rét, a Fidesz volt biztonsági főnökét nevezte ki a miniszterelnök. Komoly belső konfliktusokat is okozott, hogy miközben a rendőrök szerzett jogaikért tüntetnek és a Belügyminisztériumot is több- milliárdos elvonás sújtja, a TEK-re a kormány eddig nem sajnálta a közpénzt. A viták ellenére a héten Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt sikernek nevezte a központ létrehozását. Arra az ellenzéki felvetésre, hány terroristát fogott el a Terrorelhárítási Központ, Pintér Sándor visszakérdezett: hány terrorcselekmény történt az elmúlt időszakban? A miniszter szerint mivel egy sem történt, ez azt jelzi, hogy a TEK jól dolgozott.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!