„Csillogó szemű fiatalok gyülekeznek a martfűi művelődési ház aulájában. Ide várják a népszerű lemezlovast, aki talpalávalónak magával hozza a magyar és külföldi előadók legújabb muzsikáit.” Valahogy így harangozta be Dévényi
Tibor fellépését a megyei néplap 1976-ban.

 Ma egy A4-es lapon a következő felirat olvasható a kultúrház falán: „Tibi bácsi Martfűn, a Suszterben! Halloween fest. Retró disco Dévényi Tibi bácsival! Kezdés 22:00 Érkezz jelmezben és vendégünk vagy egy long drinkre! Jókedv, mosoly, vidámság, art’ arcfestés lehetőség a helyszínen. Hozd el anyádat is :)"


A martfűi művház előtt jóvágású, kigyúrt, kopasz fiatalemberek vitatják meg az üzleti és sportélet legújabb fejleményeit. Tizenegy óra van, most kéne érkeznie Tibi bácsinak. „Kokó még nincs, de ideér, mire az öreg előkerül” – jelenti mobilon az egyik kopasz.

A retró diszkóra jöttek, ahogy Kokó is (csak ő még nem ért ide). Szállingózik a nép. Szépen telik a Suszter – a kultúr kávézója –, pedig a beugró egy ezres.

Odabent, A martfűi rém plakát alatt rémisztő arcokat festenek a vállalkozó szellemeknek.

A plakát nem vicc, a város legalább két dologról mindenképpen ismert: itt osztotta a halált a ’60-as években Kovács Péter tömeggyilkos, és itt gyártják a Tisza cipőt. Előbbiről épp most mutatják be Sopsits Árpád retro horrorját, utóbbi pedig legalább akkora legenda, mint Tibi bácsi.

Aki félórás késéssel, de még épp időben fut be. Időközben megtelik a Suszter. Mire a helyi dídzsé az Égő vágyat az Álomhajóra cseréli, már a maholnap hetvenéves Dévényi Tibor a pult mögött tesz-vesz. „És akkor most következzen a lemezlovasok élő legendája, a pöttyös labdák Paganinije... Dévényi Tibi bácsi!!!!”


Harmadik személyben

„A mikrofonnál Dévényi Tibi bácsi köszönt benneteket!” – mondja az élő legenda, aki magáról a színpadon következetesen csak egyes szám harmadik személyben beszél. „Már 1983-ban Tibi bácsi a Kisstadionban vezette a műsort...” – indítja be a történelem iránt fogékony publikum fantáziáját, aztán jön a Csavard fel a szőnyeget, és a buli beindul. „Három-négy standard indító számom van, ezek amolyan zaccpróbák – kiabálja túl Fenyő Mikit, a Csavard fel a szőnyeget, aztán jön egy kis Boney M. és a Cherry, Cherry Lady. – Főleg olyan zenekaroktól játszom, akiket élőben is konferáltam.” És mivel az összes Kisstadion-koncertet ő konferálta, nem beszélve a Három kívánságról, ami 17 évig futott a Magyar Televízióban, szinte nincs olyan zenekar a hetvenes-nyolcvanas évekből, amelyiktől ne játszhatna.

A Raszputyinnál repül az első pöttyös labda. „1985 óta dobálok labdákat. Eredetileg azért kellettek, hogy fenntartsam a lelkes tapsot a felvétel elejétől a végéig. Aztán valahogy a jelképemmé váltak, és ma már minden fellépésemen ezt várják a leginkább.”


A pöttyös labdákat nagyker áron
szerzi be egy mogyoródi vállalkozótól.
Néhány éve kiszámolta, hogy
a „Nagy Visszatérése” óta több
mint 5000 pöttyös labdát dobált a
közönség közé.



A nagy titok az, hogy nem szabad se túl sokat, se túl keveset dobálni. „Minden fellépésre 12 labdát hozok. Óránként hatot-hatot dobok. Ha több lenne, az devalválná az értéküket” – mondja. Úgy tűnik, a tudományos megközelítés nyerő, mert a közönség szabályos közelharcot vív minden egyes labdáért.

„És most ti jöttök!” – kiabálja bele a mikrofonba, és a felhevült fiatalság egyemberként üvölti Gloria Gaynorral, hogy Oh no, not I, I will survive. „Először én is meglepődtem, hogy ezek a húszéves gyerekek honnan ismerik Gloria Gaynort vagy Soltész Rezsőt, de aztán rájöttem: egy igazi jót táncolni csak ezekre a régi számokra lehet.”

Éjfélig jellemzően a lányok (és asszonyok) mozognak a parketten – amely ezúttal műmárvány –, de aztán megérkeznek a fiúk is, akik eddigre itták magukat táncosra. Egyikük felmászik a DJ-pult előtti hangfalra, megpróbál számot kérni a barátnőjének.

És bár Tibi bácsi számára szinte semmi sem lehetetlen, elhessegeti a fiatalembert. Ha már a szakmát nem, legalább a kort tisztelje! „Egyszer egy kisfiú azt kérte, hogy a bal alsó négyesét Dr. Alban tömje be, és Tibi bácsi elintézte! Téged viszont megkérnélek, hogy szállj le a hangfalról!”


A Három kívánság című műsor 17 éve
alatt összesen több mint 1200 kívánságot
teljesített. A műsorban 79 világsztár
lépett fel, köztük Maradona,
David Hasselhoff és John Travolta.
Egyszer a Budapesten vendégeskedő
amerikai elnök, George Bush is meglátogatott
egy pesti kisfiút, akinek ez
volt minden vágya.



A varázsszó: retró

Havonta 1000-1500 kilométert autózik, fénykorában volt ennél több is, de „hetvenévesen, egy csípőprotkóval azért már ne ugráljon az ember”. Amikor 17 év után véget ért a Három kívánság, hirtelen ott találta magát a semmi közepén. Aztán egyszer meghívták egy sátoraljaújhelyi gólyatáborba, egy órára. Először nem akart elmenni, mondván, mi keresnivalója volna ott? Tizenöt éve nem dídzsézett, Uhrin Benedeknek meg nem akart beállni.

Végül elvállalta. „Egy órát kértek, négy lett belőle. Akkor már túl voltam egy-két nosztalgiadiszkón, de azok nem jöttek be.
Erre azt mondtam: retró.
Zabálták. Akkor jöttem rá, hogy ezzel a két szóval mindent el lehet adni: retró és wellness. Azt mondja nekem egy művházigazgató: Tibi bácsi, az én emberem is ugyanezeket a számokat játssza le, és még sincs akkora őrjöngés, mint magánál. Miért van ez? Mondom neki: itt van József Attila Mama című verse. Azt el tudja mondani Kovács Lacika 4. bé osztályos tanuló, de Latinovits Zoltán is. Miért akarja mindenki Latinovitscsal hallgatni? Mert ő színész. Egy műfaj akkor él, ha hiteles emberek adják elő.”

Nyolcadik labda – sztori arról, hogy a foci Eb-n is fellépett, mert ahol magyarok vannak, oda őt is hívják. Az éjjel soha nem érhet véget. „Bízzunk benne, hogy a magyar sport egyszer nagyon szépen fog ragyogni!” – kiáltja bele a mikrofonba, mire a nép: RIA-RIA, HUNGÁRIA! (Vajon van már Martfűn stadion?)

Két labdával később, a Coco Jumbo közben a cikiségről beszélünk.

Hogy tudniillik nem gondolja-e, hogy csak röhögnek rajta, ezért hívják fesztiválokra és vidéki művházakba? „Sokáig féltem, hogy nevetni fognak, mondtam is a fiamnak: Dani, ha azt hallod, hogy a fatert cikizik, szóljál, mert azonnal abbahagyom. De nyolc éve az összes egyetemi fesztiválon ott vagyok. Még mindig az egyetemistáim a legjobb fogyasztói a retrónak, mert hát ők találták ki. Ez nem diszkó, ez buli. Egy csomóan járnak hozzám, akik diszkóba nem járnak, de bulizni szeretnek. És ha egy helyre ötödször hívnak, akkor ha az ciki, akkor legyen ciki!”

A tizenkettedik pöttyös is kirepül – Mit szólsz, milyen az élet? – „Hetven leszek, és örülök, hogy élek! Bodroginak volt egy nagyon jó mondása: ezen a pályán csak előre lehet menekülni. Amíg mozgunk, ezt csináljuk.

Ha leállnék, fél év múlva dzsörzénadrág, barna szandál, reklámszatyor.”

Az állandó tévés jelenlét egy darabig hiányzott, de mára ez is megoldódott. „Én mint élő legenda minden héten vagyok valahol: Mokka, Pokka, Fókusz, Mókusz, Aktív, Passzív. Megalázót nem vállalok, hogy mondjuk Fekete Pákó seggbe rúgjon, de szívesen megyek, ha hívnak. Egy nagy adást önállóan már nem tudnék megcsinálni, más ez a világ, más a poénrendszer. Hiába nagy focista Pelé, ma már ő sem élne meg a Bayern Münchenben.
Egy legenda maradjon legenda.”

„1966-ban kezdtük el a magnósklubot. Cintula megunta, hogy mindig tőle kérünk lemezeket, úgyhogy kitalálta, csinál egy klubot. Ebből nőtte ki magát tulajdonképpen az első diszkó Magyarországon.” Ezt B. Tóth László, a három Nagy Öreg – Keresztes Tibor „Cintula”, B. Tóth László és Dévényi Tibor – egyike mesélte nemrég egy interjúban. „Sztereóba nyomtuk, plafonra vetítettük a lemezborítók, zenekarok képét, egyik hétről a másikra összegyűlt négyszáz ember bent és háromszáz várakozó kint. Hatkor kezdődött és tízre vége volt.” B. Tóthnak ma „saját” klubja van, egy fővárosi bulihelyen lép fel, emellett a neten futó Poptarisznyát terelgeti. Két éve ő bábáskodott az akkor nyíló Rockmúzeum körül is. A most 71 éves Cintula már alig vállal bulikat.



Dévényi Tibornak saját dala is van. Az én a lemezlovas című nótát Heilig Gábor írta, és Tibi bácsi minden fellépése végén lejátssza. Egyesek szerint nincs ma ennél retróbb szöveg az egész diszkós szcénában.

Megszólal a zene, gyere pattanj, mint a kő
A jó muzsika felüdít, mint a levegő
Már nyergelem a korongokat, hogy te jól mulass:
Én, a lemezlovas.

Vágtatunk majd nappalokon s éjszakákon át,
Kapaszkodj a partneredbe, fogd a derekát,
Táncolni fog mindenki, ha kicsi, ha magas,
Még én is, a lemezlovas.

Dübörög a zene-bona cikázik a fény
S minden napra akad új slágerköltemény
Már nyergelem a korongokat, hogy te jól mulass...
Én a lemezlovas.




Dévényi Tibor az 1965-ös Ki mit tud?-on tűnt fel parodistaként. Színésznek készült, Vallai Péterrel és Benedek Miklóssal együtt vették fel a Színművészeti Főiskolára, de már az első évben kimaradt, mert nem bírt ellenállni a Vidám Színpad szerződésajánlatának.
Dévényi Tibor 2001-ben lett „hivatalosan” Tibi bácsi. Vágó István konferálta fel őt így az egyik műsorában, akkor ragadt rajta végleg ez az elnevezés. Ma már nem bánja, azt mondja, 70 évesen lehet mindenki Tibi bácsija.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!