Középiskolások foglalkoznak hátrányos helyzetű fiatalokkal a BAGázs egyik programjában. A foglalkozásokon nemcsak a roma gyerekek, de az önkéntesek is tanulnak egymástól és egymásról.
Még délután négy óra sincs, mégis sötétben döcög a Volánbusz Bag felé. De a munkából hazafelé tartók mellett egy derűs fiatal társaság is utazik a Pest megyei nagyközség felé, és így van ez minden áldott nap. Ők a BAGázs Közhasznú Egyesület középiskolás és egyetemista önkéntesei, akik az IKSZ vagyis Iskolai Közösségi Szolgálat programban vesznek részt. Jelenleg összesen 43 önkéntes, köztük 27 középiskolás, kétszer hármas csoportokban hetente egyszer mindenki tart foglalkozást a bagi roma telepen élő gyerekek számára.
Így ma már nem telik el úgy nap a településen, hogy ne lenne „ikszes” foglalkozás, ahogy azt a helyiek és a bagázsosok is nevezik. „Ez már a hetedik félév, amióta a program működik, és sokat változott a kezdetek óta. A helyi családokat az évek alatt fokozatosan sikerült bevonni, idő volt, míg meglátták ennek a fajta fejlesztésnek az értelmét. Ma már velük és a bagi iskolával, óvodával is nagyon jól tudunk együttműködni” – meséli Trendl Judit, az IKSZ programfelelőse.
Túl a kötelezőn
A középiskolásoknak 2012 óta kötelező 50 óra közösségi munkát is teljesíteniük ahhoz, hogy megkapják az érettségit.
Ekkor született meg a BAGázs IKSZ programja is, hogy értelmes alternatívát nyújtson az önkéntes munka elvégzésére, azzal a kimondott céllal, hogy egyszerre segítsen a helyieknek és érzékenyítse a városi középiskolásokat, rajtuk keresztül pedig a többségi társadalmat a romatelepen élők problémái iránt. A programra jellemzően 6-7 budapesti elit gimnáziumból érkeznek az önkéntesek, ezekben az iskolákban már elterjedt az IKSZ híre, és a fiatalok általában barátaikkal együtt jelentkeznek a programra. A kezdetekkor a foglalkozások főleg az iskolai tananyagra fókuszáltak, a középiskolások és egyetemista támogatóik korrepetálni igyekeztek a telepi gyerekeket. Hamar világossá vált azonban, hogy a gyerekek többségénél leginkább az alapkészségek (emlékezet, figyelem, kézügyesség, térbeli tájékozódási készségek stb.) fejlesztésére van szükség, a foglalkozások koncepcióját a BAGázs pedagógiai módszertani csoportja ennek mentén alakította. Ebben a félévben az önkéntesek projektalapú, kreatív foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek, vannak, akik filmet forgatnak, mások a bábszínház világával ismerkednek vagy éppen mesekönyvet írnak.
A településre érkezve a Judittal és Prinz Dorottyával, a pedagógiai módszertani csoport programfelelősével kiegészült csapat baktat a gyéren kivilágított földutakon a BAGázs-telep szélén elhelyezett konténerépületei felé, amelyekben a foglalkozások zajlanak.
Menet közben Dorottya (aki még maga is „csak” egyetemista, de már évek óta dolgozik a BAGázzsal) azt meséli, számtalan problémát kell mérlegelniük, amikor a programot alakítják, és a pedagógiai oktatás csak nagyon kevés mankót nyújt a helyzet kezeléséhez, a koncepció ezért főleg a menet közben megszerzett tapasztalatok szerint alakul.
Az IKSZ mellett ma már a helyi iskolával együttműködésben tanoda is működik az ezt igénylő elsősöknek, ahol tanítószakos és gyógypedagógiát hallgató diákok önkénteskednek.
Kapcsolat és álomotthon
A helyiek kedvesen köszönve vagy éppen piszkálódó beszólásokkal üdvözlik az önkénteseket, de érződik: megszokták, elfogadták jelenlétüket, a legtöbben örülnek nekik. A gyerekek esetében ez nem kérdés, mire odaérünk, már lelkesen gyülekeznek a konténerekben, de az épület körül olyan srácok is nyüzsögnek, akiknek ezen a napon éppen nincs foglalkozásuk, egy olyan közösségi tér ez, ahol mindig jut egy-két jó szó az arra járó gyerekeknek. Az egyik konténerben az ötödikes lányok a két gimis, Juli és Janka, valamint az egyetemista Borcsa vezetésével salátát csinálnak.
A foglalkozásokon elkészített ételekből – eddig melegszendvics, kókuszgolyó és gyümölcssaláta szerepel a repertoárban – a félév végére a tervek szerint szakácskönyv lesz. A lányok a jelenlétünktől kissé megilletődve darabolják a zöldségeket, és szívesebben tesznek fel kérdéseket, mint válaszolnak: Iskolába jársz még? Van gyereked? Hol laksz? Van barátod? – sorjáznak a kíváncsi kérdések. Az önkéntesek éppen azt emelik ki, hogy a telepen élő gyerekeknek nem kizárólag a foglalkozások tartalma a lényeg, hanem a kapcsolat a gimnazistákkal. A viselkedési minta, hogy iskolába, később egyetemre járnak, a beszédmód, a kedvesség és odafigyelés éppen úgy alakít rajtuk, mint a tapasztalat, hogy a megálmodott projekt végül megvalósul.
A másik konténerben a kisebb lányok kölesgolyóból és gumicukorból készítenek hóemberdíszeket. Az ő projektünk témája az „én”, így sokat beszélgetnek saját magukról, jövőbeni vágyaikról, és már megalkották saját álomházuk makettjeit is. Velük a még csak 14 éves Flórián és a már harmadik féléve önkénteskedő tizedikes Fanni foglalkozik, támogatójuk pedig az első éves szociológus egyetemista Sári, aki korábban szintén gimisként kezdett „ikszezni”. A kicsiknél a mese, az ölelés és az egyórás program végén a játék is nagyon fontos, hogy a cserfes, élénk kislányok végül érzelmileg is feltöltődve távozzanak a barátságos konténerből.
A telepre nem mehetnek
A foglalkozás után csak rövid búcsúzkodásra van idő a gyerekektől, az önkénteseknek már rohanniuk is kell a buszhoz. Egyébként sem mehetnének be a telepre (ez a szabály), a gyerekeket két, a BAGázsnak dolgozó helyi asszony terelgeti haza, mint ahogy az ő feladatuk az is, hogy összeszedjék őket az IKSZ előtt. Ez nem mindig könnyű feladat, van, hogy a gyerekeknek valamiért nincs kedve jönni, de az is előfordul, hogy maga a család nem engedi el őket valamilyen okból.
„Az egyik legfontosabb és legnehezebb feladat fenntartani a motivációt és az érdeklődést.
De szerencsére kevesen vannak, akik teljesen kiesnek, és már vannak olyan gyerekeink is, akik a szakközépiskolai felvételire készülnek” – mondja erről Trendl Judit. Visszafelé a buszon mi más lenne a téma, mint a foglalkozások sikere, és az, hogy a hat gyerek közül kit mennyire sikerült bevonni, lekötni.
„Mindig sokat gondolkodunk rajta, hogy milyen ötlettel készüljünk, mi az, aminek örülni fognak. Van, amikor ez nem sikerül, és eleinte ilyenkor mérges voltam. Aztán hazamegyek és rájövök, hogy nekik mennyivel nehezebb életük van, és tulajdonképpen mindegy is, hogy sikeres volt-e maga a foglalkozás, megvalósítottuk-e, amit akartunk, lényeg, hogy egy órán keresztül teljes figyelmet kaptak” – összegez Sári. Fannival ők már rutinosnak számítanak, nem tudnak elszakadni Bagtól. „Néha még az anyukám sem érti pontosan, hogy miért járok ide szívesen, de engem a gyerekek feltöltenek, felvidítanak, és szeretném látni, merre halad a sorsuk” – magyarázza Fanni. Az önkéntesek számára éppen azzal a legnehezebb szembesülni, hogy biztosan nem sikerül majd minden pártfogoltjuknak kitörni a helyzetéből. „Sárival múltkor éppen azon gondolkoztunk, hogy milyen jó lenne látni őket, mondjuk, tíz év múlva. Aztán elbizonytalanodtunk: vajon tényleg jó lenne, boldogok lennénk attól, amit látunk?” – teszi hozzá Fanni, mielőtt a busz begördül a Stadionok garázsába.
A BAGázs Közhasznú Egyesület 2010-ben kezdte el munkáját Bag romatelepén. Az alapító Both Emőke pártfogó felügyelőként dolgozott a területen, és felkeltette a figyelmét a magas bűnözési mutató és a kábítószer-használat. A BAGázs története egy nyári táborral kezdődött, mára egy átfogó integrációs projektté fejlődött, ahol az IKSZ mellett, többek között adósságkezelő programmal, közösségfejlesztő női klubbal, jogi segítséggel támogatják a telepen élőket. A BAGázs egyik legfontosabb alapelve, hogy nem adakoznak, még egészen kis összeget vagy tárgyakat sem, mert ez olyan alá-fölérendeltségi viszonyt teremtene, amelyben a romák nem egyenrangú partnerként lennének kezelve.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
