'Quintus, szólnál, kérlek, Belliusnak, hogy Vorenus segítsen Nasónak' - F. Tóth Benedek riportja

„Io, Saturnalia!” – kiáltja háromszor a vörös tunikába és fehér tógába öltözött flamen, Lucius Antonius Naso, miután étel- és tűzáldozatot mutatott be az égieknek, és ezzel véget is ért a római szertartás a Matricában. Mielőtt továbbmennénk e történetben, a nyitány némi magyarázatra szorul. A tunika a rómaiak alapruhája. A tóga testre tekert, vállon átvetett köpenyruha. 
A flamen az ókori Róma áldozópapja.
A Saturnalia ünnepség, amit a régi rómaiak a téli napforduló idején tartottak: a szolga ilyenkor egy napra helyet cserélt a gazdával, a rabszolgák láncok nélkül jártak, és megválasztották az ünnepség királyát is, aki fején koronával parancsolhatott – vagyis kiosztott néhány humoros, játékos és pajzán feladatot. A Matrica (ejtsd: Mátrika) Múzeum Százhalombattán (ez a település római kori neve). Lucius Antonius Naso pedig nem más, mint Antal József vegyészmérnök, biokémikus, háromszoros Zsoldos Péter-díjas író, karikaturista, aki a „római keresztségben” a Naso, vagyis a „nagy orrú” nevet kapta.


Majdnem légió

Merthogy Naso, ha éppen nem Petri-csészékben tenyészt sejtkultúrákat, a Tizedik Gemina Légió (Legio X Gemina) tagja. De rajta kívül vannak így ezzel néhányan. Mert ott van a légió alapítója, Bereczki Sándor logisztikus (Servius Bellius Alexander Angustianus, optio – vagyis a centurio helyettese); ifj. Bereczki Sándor főiskolai hallgató (Servius Bellius Alexander Angustianus Minor, buccinator – vagyis kürtös); Horváth József mérnök (Appius Clavius Dalmaticus, agrimensor és miles gregarius – vagyis földmérő és közlegény); Góczon Tamás külkereskedő (Quintus Valerius Aper, centurio-primus pilus – vagyis a légió parancsnoka); ifj. Góczon Tamás középiskolás (Quintus Valerius Aper Minor, vexillarius – vagyis zászlós); Kiss Imre kereskedő (Marcus Aurelius Vorenus, signifer – vagyis jelvényhordozó). És rajtuk kívül még páran, akik most nem tudtak eljönni Százhalombattára – de annyian azért nem, hogy létszám szerint is kitegyenek egy egész légiót. Egy császárkori légió ugyanis 10 cohorsból állt. Egy cohors 6 centuriából. Egy centuria 10 contuberniumból (sátorközösség). Egy sátorközösséget 8 fő alkotott. Nem nehéz tehát kiszámolni, hogy kisvárosnyi embernek kellene összegyűlnie ahhoz, hogy teljes pompájában újra felállhasson a Tizedik Gemina Légió. Ám hagyományőrzéshez az is elegendő, ha összeállnak tucatnyian, és megpróbálkoznak a szinte lehetetlennel: felidézni, hogyan élhettek egykor a Gemina legionáriusai. Erről ugyanis igen kevés forrás maradt fent. Szinte semmi. Régészeti leletekből, korabeli levelekből, a gall háborúk történetéből, beszámolókból sok mindenre lehet következtetni, és a múlt rekonstrukciójában élen járnak a történelmi filmeket forgató stúdiók is, de azt, hogy éppen Pannónia Provinciában mit és hogyan követett el a Legio X Gemina – nos, arról alighanem éppen az elkövetkezendő években tudhatunk meg bármit is a hagyományőrzők jóvoltából.


Otthagyta a vikingeket

Ezek a derék polgárok ugyanis olyannyira komolyan veszik missziójukat, hogy még egymást is csak római nevükön szólítják.

A „Quintus, szólnál, kérlek, Belliusnak, hogy Vorenus segítsen Nasónak” csak elsőre tűnik furcsának, mert Tamás olyan természetes egyszerűséggel beszél Sándorral arról, hogy Imre segít Józsefnek, hogy az embernek az az érzése támad, a légióhoz újonnan érkezőknek fogalma sincs arról, kinek mi a polgári neve. Így volt ezzel egyébként Aulus Fabricius Luscinus (vagyis Fábri András) is, aki egy másik, viking hagyományőrző csoportot hagyott ott a Geminus kedvéért. Új szerepkörébe (felszabadított barbár rabszolga) hamar beleszokott, s most csak azon töri a fejét, mit kezdjen a lábára tetovált kelta motívumokkal, amelyek sem térben, sem időben nem illeszkednek a Gemina korához. A vikingek hőskorában ugyanis a légiók már nem voltak sehol, nemhogy a Római Birodalom.

Így, ha valaki mégis lehetne itt időutazó, az éppen Luscinus, de amíg nem jut feljebb a ranglistán, addig újoncként (tiro) lépked Belliusék nyomában.

A beilleszkedést, mint bárki, aki csatlakozik a légióhoz, Luscinus is egyetlen tunikával és saruval kezdte. Mert bár a Gemina tagjait olykor teljes harci díszben is láthatjuk, nem csak a Saturnáliához illő polgári öltözékben, de egy hagyományőrző kiemelt figyelmet fordít a korhű hatásra is. Ez, persze, minél korábbi történelmi korról van szó, annál nagyobb szabadságot ad a fantáziának. Az egyszerűbb ruhákat nagy kedvvel varrja minden újonc, de a fegyverzethez – páncél, sisak, kard – már komoly szaktudásra, és esetenként anyagi áldozatra van szükség. Quintus, aki centurióhoz illően kifejezetten nagy figyelmet fordít a hagyományőrzés történeti hűségének részleteire, sokkal megengedőbb a hadi felszerelést illetően: „anno a légiósok sem maguk kovácsolták a fegyvereket, arra voltak a kovácsok”. A légió indulójának szövegét és dallamát azonban ő sem bízta zeneszerzőre, sem szövegíróra. Megoldotta sisak alól. Büszkén, teli talppal állva éneklik is: „Mi vagyunk a Tizedik Légió, a Gemina / Mindenki húzzon az utunkból!”


A teremtés ideje

A valóságban azonban sokkal nyájasabbak ezek a keménynek látszó fiúk. Időről időre összejárnak, gyakorolnak, edzenek. Készülnek. Mindenkinek van tennivalója. Kutatják az ókori konyha, építészet, hadászat és hitvilág titkait. Bellius, az alapító például úgy tartja, hogy ha Quintus az agy, akkor ő a gyakorlat embere. Ezért is ajándékozta egy római őrtorony makettjét a Matrica Múzeumnak. Mert a Gemina nem csak őrzi, de teremti is a hagyományt: ez a torony ugyanis újraépül majd a Sánc-hegyen.

A Gemina ezzel is szeretné meghálálni, hogy a múzeum befogadta tagjait, s hogy az eredeti római kori leletek romjain helyet ad a katonák és patríciusok áldozati szertartásainak is. Mert az lehet, hogy a légió a kürtök megtisztításától (március 23.) kezdve a fegyverek megtisztításáig (október 19.) folyton harcolt, de egyszer eljön az építés, a teremtés ideje is. S ha ehhez kétezer évre van szükség, akkor legyen annyi.

Néhány jó magyar-római mindenesetre már akad hozzá.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!