A forradalom utáni összes büntető peres eljárást koncepciósnak kell tekinteni, amíg nem bizonyítják az ellenkezőjét – javasolja a történész
- Tóth Ilona pere 60 év múltán is, krimibe illően, folytatódik a tudomány, a politika és a színházak színpadain
- Egy elképzelt gyilkosság múltja és jövője
Mártír forradalmár vagy köztörvényes bűnöző? Követendő történelmi példa vagy kegyetlen gyilkos?
A magyar történelem egyes eseményeinek, alakjainak megítélésében a történészek között is törésvonalak húzódnak. Nem függetlenül az érzelmi-indulati beállítottságtól, a fellelt iratokhoz való hozzáférés lehetőségeitől, a gyökeresen más történelemszemléletek okán. A regnáló hatalmi nyomásgyakorlásról nem is beszélve.
Jól érzékelhető változások tapasztalhatóak az 1956-os forradalom megítélésében is. A rendszerváltást követően a korábbiaktól eltérő fénytörésben alkottak véleményt az eseményekről és szereplőiről a társadalom egyes csoportjai, konszenzus azonban mindmáig nem született a forradalom értékelésében. Sőt a különféle értelmezések közti szakadék mindinkább mélyül, az egymásnak homlokegyenest ellentmondó interpretációk – akár pártpolitikai elköteleződések mentén – hitbeli meggyőződésekké váltak.
Az 1957. április 8-án elítélt és június 28-án felakasztott medika, Tóth Ilona esete, személyének megítélése is igen megosztó. Mítoszok övezik alakját, vélt vagy valós bűntettének, elítélésének és kivégzésének utótörténete, mint egy 60 éve tartó krimi, sorozatos viták tárgya.
Az 1956. október 23-án 24. születésnapját ünneplő
orvostanhallgató vallomásában a korabeli vádiratot megerősítve
beismerte, hogy november 18-án két tettestársával
– Gyöngyösi Miklóssal és Gönczi Ferenccel – meggyilkolta
a besúgónak nézett Kollár István rakodómunkást a
felügyeletére bízott Domonkos utcai kisegítő kórházban.
A nagy hazai és nemzetközi sajtónyilvánosság mellett
mint kegyetlen ellenforradalmi bűnözőt meghurcolták és
halálra elítélték. 2000-ben a lex-Tóth Ilona törvény megalkotásával
a forradalmat követő köztörvényes bírósági
ügyeket mentesítették a köztörvényesség kitétel alól, így
a Fővárosi Bíróság semmisnek nyilvánította az 1957-es
ítéletet: jogi értelemben Tóth Ilona és társai nem tekinthetők
bűnösnek gyilkosság vádjában.
Gyilkosság van – koncepció nincs
Eörsi László történész szerint az eljárás nem koholt vádak alapján történt, Tóth Ilonáék valóban elkövették a forradalom feszültségekkel terhelt idején a gyilkosságot, és a magát legitimizálni igyekvő kádári hatalomnak ez éppen jól jött. Az esetről évtizedek óta különvéleményt megfogalmazó történész a Budapest Főváros Levéltára november 15-én rendezett konferencia A Tóth Ilona-per nyomában című szekciójában foglalta ismét össze elképzeléseit. (Ahogy tette ezt frissebb megjelent, „Rendkívüli idők, rendkívüli cselekmények” – Tóth Ilona és Mansfeld Péter története és mítosza című könyvében is.)
Az 56-os Intézet munkatársa előadásában bizonyítékként most a szóbeli források szerepét emelte ki, melyek ellentmondanak a koncepciós per elméletének. Nemcsak édesapja, Eörsi István közlését (együtt ült előzetesben Gyöngyösi Miklóssal, aki csupán azon aggódott: tettéért „madzagot” kap-e vagy sem) hozta fel példának, de a negyedik tettestárs, a gyilkosság ideje alatt felvigyázó Molnár Józsefnek a rendszerváltás után, 1992-ben a korábbi tanúvallomásával egybehangzó interjúját is. Valamint Tóth Ilona védőügyvédjének, dr. Kardos Jánosnak visszaemlékezését és az orvostanhallgató édesanyjának nyilatkozatait, amelyek alapján szerinte kizárható a koncepciós eljárás.
Koncepció van – gyilkosság nincs
Gyökeresen ellentétes véleményt fogalmazott meg F. Kiss Réka történész (a 2014-ben felálló Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke), aki 2007-ben édesapjával, M. Kiss Sándor történésszel (a 2013 nyarán létrehozott Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese) A csalogány elszállt – Tóth Ilona tragikuma című könyvükben foglalták össze kutatási eredményeiket. Kiss Réka azóta is a szovjetek által kézivezérelt koncepciós és kirakatper léte mellett tör lándzsát: a szándékoltan hiányos jegyzőkönyvek és egyéb források ön- és egymásnak valló ellentmondásai mind egy megfélemlítő hatalmi gépezet nyomásgyakorlását mutatják, Tóth Ilona és társai kényszer hatására vallottak magukra. A jegyzőkönyvek, vallomások, boncnoki jelentések alapján kizárja a gyilkosság elkövetését, sőt „úgy, akkor és ott nem történhetett meg a gyilkosság”, szögezi le a történész.
A harmadik előadó, Szakolczai Attila főlevéltáros az alkalomra megjelent könyve – Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata – fő állításai alapján az F. Kiss–M. Kiss-interpretációt erősíti: nem történt bűncselekmény, a tanúvallomások, ahogy a bemutatott tárgyi bizonyítékok is hamisak voltak, az egész ügy az ’56-os narratíva elfedésére szolgált.
Szakolczai kijelentéseiben azonban tovább is lépett, szerinte: 1. nemcsak a Tóth Ilona-per volt koncepciós, hanem „koncepciósnak kell tekinteni minden egyes ’56 utáni büntetőperes eljárást, amíg egy rendkívül alapos vizsgálat nem bizonyítja, hogy az valóban a történtek föltárásának céljából folyt le”, illetve 2. „mindazok a rendszerváltozás utáni konstrukciók, amelyek ezeket a pereket mint nem koncepciós pereket használják forrásként, felülvizsgálandók, megkérdőjelezendők”. Ezek alapján úgy véli: „’56 kutatása most kezdődhet el, most jutottunk el arra a szintre, hogy bízhatunk abban, nem vezetnek meg bennünket a források, és valóban ’56 történéseit keressük, és nem ’57 történeteit adjuk elő, egy átértékelt formában”.
Utóélet, közjáték
Tóth Ilona emlékét nemcsak könyvek és konferenciák elevenítik fel. Szobrot állítottak neki, teret, utcát, orvosszállót, rendelőintézetet neveztek el róla. Egy magánalapítvány 2005 óta emlékdíjjal és -éremmel jutalmazza az arra érdemes orvostanhallgatókat. A 16. kerület posztumusz díszpolgári címet adományozott neki, idén októberben pedig az Állás utca 57. számú szülőháza alatt emlék-kiállítóteret hozott létre.
2006-ban a Kaposvári Csiky Gergely Színház Mohácsi István és Mohácsi János 56 06 / őrült lélek, vert hadak című előadásában gyilkosként ábrázolja Tóth Ilonát. Ennek revíziójaként is tekinthetünk a Nemzeti Színház idén október 25-én bemutatott Tóth Ilonka című drámájára, melyet Vidnyánszky Attila rendezett.
A mű szerzője, Szilágyi Andor – ahogy a november 15-i előadás előtti Ráhangoló című beszélgetésen elmondta – filmet szeretett volna forgatni Tóth Ilonáról M. Kiss Sándorék kutatási eredményeire alapozva – tehát a gyilkosság megtörténtét elvetve, a per koholtságát messzemenőkig vallva –, ám az általa írt filmforgatókönyvet sem 2010 előtt, sem utána nem támogatta a hazai filmalap. Így a medika születésének 80. évfordulójára csupán a tothilonka.hu című filmforgatókönyv jelent meg. Ezt olvasva kérte fel Vidnyánszky Attila őt a színdarab megírására. A Ráhangolón Szilágyi nem kívánt jó szórakozást a darabhoz, mert szerinte az nem szórakoztató.
Tóth Ilonka a Nemzetiben. „Az előadással egy embertelen és gyilkos mechanizmus iszonyú működését akarom megmutatni” – nyilatkozta az igazgató-rendező a színház magazinjában a történészi hipotézisre építő filmforgatókönyvből szándékoltan rengeteg fikciós elemmel kiegészített színpadi művé adaptált dráma kapcsán. Az előadás valóban törekszik is ennek megvalósítására, ám mintha médiumot tévesztett volna, akár ha egy kollázsfilm próbálkozna megnyilvánulni a színpadi térben, ahol rengeteg színész mozog egyszerre több idősíkban is. Az egyértelműen szovjet rendelésre (Mécs Károly alakítja Szerov KGB-tábornokot) véghezvitt bírósági perben kényszer hatására megtörő, mindent bevalló Tóth Ilona alakja/szerepe jórészt hangsúlytalan lesz az ’56-os eseményeket, a kórházi történéseket, az ’57-es pert és a május 1-jei, Kádárt üdvözlő felvonulást filmbejátszásokkal megidéző darabban.
Aki nem ismeri az orvostanhallgató történetét, mindebből nehezen fogja összerakosgatni. Ugyanakkor a kor ambivalenciáit, felszabadultsággal teli félelmeinek bemutatását a Vidnyánszky-féle kaleidoszkóp beteljesíti.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!