Védelmébe vette Orbán Viktor a Soros-listát, amelyet a Figyelő című kormány közeli hetilap közölt a választás utáni héten. A kormányfő arra biztatja az újságírókat, minél több hálózatot fedjenek föl. Nem beszélt se a hazai és nemzetközi tudományos-közéleti tiltakozásról, se egykori miniszteréről, Chikán Attiláról, aki könnyeivel küszködve beszélt a listáról egy tévéstúdióban.
„Az Európai politikának a veleje az átláthatóság. A választóknak tudni kell, ki kicsoda, ki fizeti őket. A sajtó munkásait biztatom arra, fedjenek fel minél több hálózatot, együttműködést. Ha valaki nem rest pénzt elfogadni külföldiektől, ne legyen rest azt bevallani sem.” Ezt mondta Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott szokásos pénteki interjújában. A miniszterelnök továbbra is az országgal szembeni legnagyobb kihívásnak tartja Soros György személyét. Mint mondta, nem szép dolog a káröröm, de a milliárdos körei „bukóban vannak”.
„Meg fogom védeni Magyarországot a spekulánsokkal szemben… Ha azt gondolják, hogy jobb kivonulni, akkor kivonulnak, de ne higgyük, hogy feladják. Ez egy küzdősport” – magyarázta Orbán Viktor a Soros-háborút. A listázást több egyetem mellett elítélte a Magyar Tudományos Akadémia is. Elnöksége elfogadhatatlannak tartja „a magyar történelemben különösképpen rossz emlékű, ártó listázások gyakorlatát”. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága Twitter-üzenetben kérte a kormányt, állítsák meg a jogvédők elleni megfélemlítéseket és zaklatásokat. A külügyminiszter a lapkiadóhoz irányította a szervezetet. „Hogyha van egy újságcikk, ami nem tetszik, a sajtószabadságért oly komoly elkötelezettséget érző Egyesült Államoknak, vagy az ENSZ emberi jogi főbiztosának, akinek más dolga nincs, mint hogy rasszistázzon meg xenofó- bozzon, és hogyha az probléma neki, hogy mit ír a Figyelő, akkor azt rendezze el a Figyelővel!” – nyilatkozott Szijjártó Péter.
A Figyelő a téma súlyához képest cinikusan nyilatkozott meg: bárkit felvett a listára, aki kérte, és bárkit levett, aki nem akart szerepelni rajta. Ezzel teljesen komolytalanná tette a szerkesztést, amit elvileg a hazájára támadó „Soros-zsoldosok” miatt komolyan kellene venni.
Előkerült a témához lazán kapcsolódva Rogán Antal, a Fidesz akkori frakcióvezetőjének 2012-es véleménye is. Mint akkor a jobbikos Gyöngyösi Márton zsidó-listázós indítványa után elmondta: „Nem fogadhatjuk el, hogy bárki Magyarország bármely polgárát – csak azért, mert más felekezethez tartozik vagy más nemzetiségből származik, más értékeket részesít előnyben, méltóságában megsértsék, önbecsülésétől megfosszák, szabadságát elvegyék, listával fenyegetőzve megbélyegezzék…”
Közben előkerült a „Soros-zsoldosokat” listázó Figyelő-tulajdonos, Schmidt Mária önéletrajzának archív, a XX. Század Intézet honlapjáról mára eltüntetett változata. Ebből kiderül, hogy a történész 1985-ben hároméves kutatói ösztöndíjat kapott az MTA és Soros György közös alapítványától „a zsidó történelem kutatására”, vette észre a Nemgogol blog.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!