Trambulinról vizelnek a medencébe

– Nyakunkon az újabb európai válság – erre figyelmeztettek a napokban olyan eltérő világnézetű emberek, mint Soros György és Orbán Viktor. Rövidesen meg kell húznunk a nadrágszíjat?

– Soros György esetében befektetői logikát is érzek, ami más, mint a politikusok gondolkodása. A politikusoknál azt kell látni, hogy a válság ténye, de főleg az emberek válságtudata politikai fontosságukat növeli. Orbán talán azért is hozza be a közbeszédbe a közelgő válság témáját, hogy felkészítse a közvéleményt: bár rengeteg ígéret elhangzott tavasszal, mégsem mindent aszerint hajtanak végre. Az Orbán-kormány a választás előtt fejlesztések sorát harangozta be a megyei jogú városokban, majd a falvak felemelését is megígérte, ám nagyon valószínű, hogy ez 2018 második felében nem folytatható. Sőt, inkább költségvetési kiigazítás kell. (A megszorítás szó azért nem került elő, mert az a kormánynál be van tiltva.) Azon azért csodálkozom a tényadatok és az ismert trendek fényében, hogy még mindig a válság terminológiát használják a politikusok, és a közélet sok szereplője is úgy tesz, mintha gazdasági válság közelítene.

– Ezek szerint szó sincs arról, hogy a 2008-ashoz hasonló válság jönne? Azaz inkább kommunikációs eszköz, mint valós veszély a válság rémképe?

– A válaszhoz jó látni a legutóbbi ciklust. A 2008-as krízis nálunk 2009 végén kifutott, onnantól elkezdett növekedni a gazdaság. A magyarnak keretet adó európai gazdaság is nagyon szépen bővül jó ideje. Na most, mindehhez képest lehet azt mondani, hogy minden bumm előbb utóbb véget ér, és jön egy kiigazítás. Ez szerencsés esetben puha földet érés, lassú lehűlés, hogy aztán ismét elkezdődhessen egy újabb erőteljes ciklus. Néha azonban kemény földet érés a sorsunk. De Európa most jó bőrben van, a kiviteli többlete jelentős, az eladósodottsági szintje – néhány országot leszámítva – nem nagy. Ami most jön, az tehát nem válság, hanem a rendkívüli éveket követő normalizálódás. A klasszikus, hétköznapi értelemben vett krízistől nem kell tartani.

– Néhány héttel azelőtt, hogy a miniszterelnök a közelgő európai válságot emlegette volna, közzétették a hivatalos magyar konvergencia programot a következő négy évre, amelyben nagyon más jövőkép szerepelt…

– Az valóban egy ragyogó és sok elemző szerint irreálisan rózsaszínű képet festett, például tartósan 4 százalékos vagy azt meghaladó gazdasági növekedést. Ez legfeljebb úgy jöhetne ki, ha minden feltétel a legjobb forgatókönyv szerint alakulna. Például alacsony maradna az olajár, a kamatok, a világkereskedelem pedig folyamatosan 5 százalékkal bővülne évente. Mindez erősen kérdéses. Az olajár épp emelkedik, Donald Trump reakciói miatt pedig a világkereskedelem masszív növekedési üteme torpanhat meg. Ezektől a kockázati elemektől aligha lehet eltekinteni.

– Uniós pénzek nélkül van élet a magyar gazdaságban? A jelenlegi, 2014–2020 közötti ciklusból még várható pénzeket már megelőlegezték, azaz mindent kifizettek, amit lehet, az új ciklus pénzei pedig még egy ideig biztosan nem jönnek. Szűk esztendők következnek?

– Az uniós tagságunk legfőbb gazdasági hozama nem az évi 2-3 milliárd euró, ami a befizetéseink felett támogatások formájában érkezik, hanem a 70-80 milliárdnyi magyar áru és szolgáltatás, ami export formájában a közösség országaiba megy. A nagy tétel tehát nem a lemaradókat támogató transzfer, hanem a szabad piac, amelynek részei vagyunk. Persze még jobb lenne, ha része lennénk az euró övezetnek is, hiszen az további támasztékot adna a magyar kivitelnek. A második legnagyobb tétel valóban az uniós nettó transzfer, a vissza nem térítendő források. A harmadik pedig a kint dolgozó magyarok hazautalásai. Ha tehát az uniós transzfer némileg visszaesik vagy ideiglenesen kimarad, de a magyarok küldik a pénzt, a nyugati piacok pedig felveszik a magyar árukat, szolgáltatásokat, akkor nagy baj nincs az ország egészére nézve. Legfeljebb az a kör vakarhatja a fejét, amelyik az uniós transzfereken olyan fejedelmi módon élt.

– Vagyis, akik a húsos fazéknál álltak, ezután éhesek lesznek? 

– Ha éhezni nem is fognak, visszaesik az innen származó bevételük bizonyos vállalkozói köröknek. 

– A NER-lovagokról, például Mészáros Lőrincről és társairól beszélünk? 

– Róluk is, természetesen. 

– Lehet politikai következménye annak, ha kevesebb lesz a szétosztható pénz? Másképp fogalmazva: az ellopható uniós pénz hiányában meginoghat a nemzeti együttműködés rendszere?

– Nem hiszem, főleg, ha a térség országainál hasonló módon mérséklődik az uniós fejlesztési pénz. Politikai gond akkor szokott lenni, ha nekünk otthon rosszul megy, de a szomszédoknak nagyon jól. A NER erős pontjai ugyanakkor így is megőrizhetők. A felső 10 százalék anyagi jóléte miért sérülne? Az alsóbb rétegeket pedig nem anyagi szempontok vezérelték a legutóbbi választásnál sem, hiszen nagyon szegény járásokban aratott a kormányoldal. Őket nem közgazdasági eredményekkel hitegették, hanem a vélt vagy valós veszélyektől való megóvással csábították el. Ilyen veszélyeket ezután is képes lesz felmutatni a hatalom.

– Miközben a benzinár évek óta nem volt olyan magas, mint most, a forint gyengélkedik, az infláció gyorsulni kezdett, a jegybank nem emeli a 0,9 százalékos alapkamatot. Ön volt jegybankelnökként jónak tartana egy kamatemelést? 

– Ha az infláció nulla körüli értékről felmegy 3 százalékra, akkor az a kamatszint, ami az előbbihez tartozott, nem maradhat lent, emelkednie kell. Ha az MNB ezt nem lépi meg, akkor az a helyzet áll elő, amit most látunk, vagyis a forint gyengül, hiszen ilyenkor már egyre kevésbé érdemes forintban megtakarítani vagy forintba fektetni. Csodák nincsenek. Ha az amerikai állampapírok hozamszintje 3 százalék körüli, az olasz papíroké 3,5, akkor a magyar sem maradhat 2. Minden az emelés szükségessége felé mutat. De ez, ismétlem, nem válság, ez a normalizálódás. Kicsit olyan, mint amikor megjön az első kellemes őszi este, és egy kicsit borzongunk, mert hozzászoktunk a 30 fokhoz. Pedig akkor már ez a normális időszak.

– Még a választások előtt arról beszélt, hogy a jelenlegi hatalomgyakorlás egyre messzebb van a népakarattól. A kétharmados győzelem után is így gondolja? 

– Örültem, hogy sokan mentek el szavazni a kormányoldal mellett is, mert így tisztábban látszott, hogy van kormánypárti és van ellenzéki oldal. Az utóbbi megosztott ugyan és töredezett, továbbá nincs túl jó vezetési, ideológiai, szervezettségi és pénzügyi helyzetben, és a médiához is kevésbé fér hozzá. Ám így is együtt a szavazatok több mint 50 százalékát kapta. Az a 2,5-3 millió választó, aki évek óta meg van elégedve a kormány működésével, jelentős hányad, de nem az egész magyar társadalom. A centralizáció alkalmatlan arra, hogy egy sokszínű országnak a sokszínűségét képviselje. Most, ha lehet, ez a centralizáció még tovább megy. Nem is csodálom, hiszen egy centralizáló rezsimnek a logikája éppen ez. Ha elkezdene decentralizálni, feladni a hatalmából, akkor azt úgy élné meg, hogy hatalmat veszít. Ami persze igaz is, ezt hívják érdekegyeztetésnek, kompromisszumnak, párbeszédnek; mindezek a bevált, ismert és hatékony technikák a mai hatalomgyakorlók számára vörös posztónak számítanak. Ebből a körből a rendszer nem is tud kitörni, ebben a vonatkozásban nem vagyok optimista.

– A korrupció ügyében lehet változás, vagy ez ugyanúgy a rendszer lényege, mint a centralizálás? 

– A magyar korrupció azért különleges, mert ideológiai alátámasztást kapott. A magyar közvélekedés eddig is elfogadott természetesnek olyat, amit egy svéd vagy svájci képtelen lenne, míg egy kínai bólogatna rá. Ha valaki a közpénzből kivesz, akkor Európa nagy részén legalábbis pirul és magyarázkodni kényszerül, ha tetten érik. Az viszont új, hogy ezt nemzet- vagy polgárépítésként, a középosztály fejlesztéseként mutassák be. Miközben nyilvánvaló, hogy így nem lehet sikeres nemzeti vállalkozói kört vagy középosztályt építeni. Abszurd módon ezt a mai helyzetet épp az uniós pénzek bősége segíti. Nagyon kicsi az ellenállás a korrupcióval szemben, mert sokan úgy gondolják, ez nem is a mi pénzünk. És igaz ugyan, hogy durván túlszámlázzák a játszótérépítést és a kivitelező nagy dzsipet vesz magának, de mégiscsak három libikókát is ideraktak az ingyen pénzből, a németeknek meg úgyis mindegy. Csakhogy a németeknek egyre kevésbé mindegy. Ha nemzeti érdek, hogy hozzájussunk uniós pénzekhez, akkor óriási nemzeti kárt okoz, aki látványosan károsítja meg az európai adófizetőt, mintegy trambulinról vizel a medencébe. Rá fognak kérdezni a nettó befizetők: ti miért is akartok több pénzt? Ráadásul minden magatartás lemegy a gyökerekig. Amikor Kádár volt az első titkár, sokan az apparátusban elkezdtek az ő kiejtése szerint beszélni. Ha vadászott, a vadászat elterjedt. Az a félelmem, hogy a gyenge középosztály morális tartását most tovább gyengíti, hogy a korrupció elfogadottá válik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!