Elképesztő részleteket olvashat a június 10-én megjelent friss Vasárnapi Hírekben James Comey korábbi FBI-igazgató szenátusi meghallgatása kapcsán.

 
 


Kőműves Anita összeállításában ezt olvashatjuk:

"Comey írásos vallomását már egy nappal korábban benyújtotta a testületnek; ebben részletesen leírta két személyes találkozóját, illetve két telefonbeszélgetését Donald Trumppal.
Ebből kiderült: Trump megkérte Comey-t, hogy ne nyomozzanak tovább Flynn ellen, hűségesküt várt volna tőle azért cserébe, hogy megtarthassa az állását, illetve többször is azt várta volna, hogy Comey álljon a nyilvánosság elé azzal, hogy nem folyik személyes ellen nyomozás az „orosz ügyben”.
Trumpnak nagyon fontos volt, hogy tisztázza magát az ellen felhozott vádak alól. Mindezt pedig úgy próbálta elérni, hogy négyszemközti beszélgetéseket folytatott Comey-val, ami az amerikai politikai kultúrában kényes helyzet. Az FBI függetlenségét biztosítandó a testület igazgatója csak nagyon indokolt esetben beszél az elnökkel."


Összeállításunkban szó szerint közöljük a legerősebb bekezdéseket Comey
írásos tanúvallomásából, "Többé ne hagyjon egyedül Trumppal" címmel.

Egy idézet:
"Hamarosan személyesen is beszéltem Sessions igazságügy-miniszterrel […] és kihasználtam az alkalmat, hogy nyomatékosan megkérjem arra, hogy a továbbiakban akadályozzon meg minden közvetlen kommunikációt az elnök és köztem."


A további részletek a friss VH-ban, "Remélem, vannak felvételek" címmel.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, következő lapszámunk megjelenéséig kapható.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!