Az amerikai elnököt nem zavarja, hogy az észak-koreai vezető belengette a júniusra tervezett csúcstalálkozójuk lemondását.

 

Kim Dzsongun szerdán fenyegetőzött azzal, hogy nem vesz részt a szingapúri tárgyaláson, mert Washington közös hadgyakorlatot tartott Dél-Koreával.

Az észak-koreaiakat láthatóan felbosszantotta az amerikai–délkoreai hadijáték, amit annak ellenére megrendeztek, hogy Phenjan hajlandónak mutatkozott tárgyalni a nukleáris arzenáljának feladásáról. Észak álláspontja szerint a most zajló gyakorlat „nem más, mint az Észak-Korea elleni invázió főpróbája”. Donald Trump ezután annyit mondott újságíróknak, hogy „ha meglesz a találkozó Kim Dzsongunnal, akkor meglesz, ha nem, akkor megyünk tovább”. Trump szerint az észak-koreai vezető talán nem is akar találkozni vele, mindenesetre amennyiben Kim Dzsongun lemond nukleáris fegyvereiről, úgy „rendkívül erős védelmet fog kapni”.

Mark Fitzpatrick, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) nevű londoni hadászati elemzőműhely atomfegyverzetkorlátozási kutatási programjának igazgatója szerint nem önmagában a május 25-ig tartó légi hadgyakorlat dühítette fel Észak-Koreát, hanem a gyakorlatban részt vevő repülőgépek típusa. A manőverre érkező száz repülőgép között a tervek szerint B–52-es hadászati bombázók és F–22-es „lopakodó” harci gépek (képünkön) is jelen lennének. Fitzpatrick szerint Észak-Korea mindig dühödten reagál, ha ilyen repülőgépek megjelennek a térségben.

Címkék: Észak-Korea

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!