Túl a küszöbön – csajnap drogfüggőknek

A kora délutáni (rács)nyitáskor a szokásosnál kissé enyhébb a roham, de az első lányok nagy lelkesedéssel és jókedvvel lépnek be a józsefvárosi Kék Pont minden második hétfőn női zónává alakuló kliensterébe. A fiúk – leginkább a kint hagyott férjek, barátok – csalódottan pattannak vissza az ajtóról, a délután folyamán van, aki a függöny fölött próbál kukkolni, van, aki bekiabál, mások türelmesen várják párjukat odakint – nem értik „mi mehet” odabent. A három éve külföldi mintára indult program a nők számára igencsak kedvelt, a fiúknak pedig megtűrt eseménnyé vált.

„Az elején nagy volt a bizalmatlanság – meséli Kováts Virág szociális munkás, a Kék Pont által itthon meghonosított Csere Csak Csajoknak program gazdája. – Találgatták, hogy mit kell tenniük a programért cserébe, hol itt a szívatás. Aztán megszokták, megszerették. A fiúktól ilyenkor »elkérjük a lányokat«, akik a rendszer számára sokkal kevésbé láthatók, ugyanakkor érzékenyebbek, ha lehetőségük nyílik rá inkább kérnek segítséget, és általuk könnyebb eljutni partnerükhöz, veszélyeztetett gyerekeikhez.”

Virág szerint a kábítószer-használó nők megbélyegzettsége erősebb a társadalomban, különösen, ha anyák, függőségükkel karöltve pedig általában halmozottan hátrányos helyzetűek: alacsony iskolázottságúak, hajléktalanok, szexmunkások, romák. Sokszor párjuk, futtatójuk konzerválja őket a szerfüggőségbe, ezért egy átlagos napon sokkal nehezebben megközelíthetőek. „Olyankor csak bejönnek, köszönnek, viszik a tűt, a párjuk velük van vagy várja őket, mellettük nem mernek megnyílni” – mondja Nóri, aki önkéntes segítőként vesz részt a hétfői eseményen.

Ilyenkor a Józsefváros legproblémásabb részén lévő helyiségébe meghitt hangulat költözik, ingyenes butik, enni-innivaló, vitaminos tea várja a lányokat – ilyesmire egy átlagos napon már nincs keret, itt viszont lényeges elemei az oldódásnak. Az igazán csajos légkörben őszinte vallomások, dédelgetett tervek és persze sok panasz is elhangzik: erőszakos férfiakra, a külvilág bántásaira, és önmaguk tehetetlenségére. És vannak egészen vidám pillanatok, egy lány táncra perdül, egy másik sírva fut be párja elől, majd szépen lassan megnyugszik, végül már mosolyogva távozik. Virág, Nóri, Dóri és Orsi pedig nem pusztán vendéglátóként, sokkal inkább barátként várják a klienseket.

„Szeretem ezt a csajnapot – lelkesedik Niki, miközben büszkén-szomorúan gyermekotthonban, illetve nevelőszülőknél lévő gyermekei fényképeit mutogatja az egyik közösségi oldalon –, egész héten erre vártam. Itt olyan nyugi van.” A lány 13 éve, azaz 14 éves kora óta szúrja magát, édesanyja is szerhasználó volt. Kezdetben speedet használt, mára átállt a jóval olcsóbb, és könnyebben megszerezhető, de sokkal veszélyesebb pentakristály dizájnerdrogra. „Már nagyon unom. Olyan jól telt ez a hétvége drog nélkül, ettünk, ittunk, aludtunk a párommal” – mondja a mosolygós lány, és arról beszél, hogy talán belevág az elterelésbe. Élete vágya, hogy egyszer együtt élhessen a gyerekeivel, de tudja, hogy ez csak akkor lehet, ha teljesen leáll a droggal. Virág – ahogy mással sem – nem erőszakoskodik, nem „csap le” a lehetőségre, felajánl egy időpontot a személyes konzultációra. „Egy külső szemlélőnek talán ezt a legnehezebb megérteni a szakmánkban. Hogy nem a középosztálybeli értékrendünkkel állunk hozzá a problémáikhoz, nem az a segítség, amit mi annak gondolunk, hanem amire nekik szükségük van.” Ez a segítség sokszor csak egy steril tű, óvszer, ami az ártalmakat csökkenti – különösen a szexmunkások esetében –, esetleg jogi tanács vagy együttérző hallgatás. „Amikor bejön egy lány monoklival a szemén, nem mondhatom neki, hogy egyszerűen hagyja ott a párját, akit szeret, hiszen számára nem ez a megoldás, és elijesztem.”

Jó példa a fenti hozzáállásra és ezeknek a nőknek a gondjaira az egyik délutáni látogató esete. A középkorú, hajszolt szexmunkásnő sóhajtozva kortyolgatja teáját, dől belőle a panasz: „A jövő héten be kell vonulnia a börtönbe, mert másfél milliós bírsága gyűlt össze üzletszerű kéjelgésért. Az asszony nem magáért, hanem kitartott párjáért aggódik: „Mi lesz az én Gyulámmal, ha bevonulok? Éhen hal az a szerencsétlen.” Virág és kollégái egy szemvillanással sem jelzik, hogy Gyula le van ejtve, és csak finoman említik meg a nőnek, hogy ha akarja, segítenek elintézni, hogy drogrehabilitációs részlegre kerülhessen. Továbbá felajánlják jogászuk segítségét, aki megvizsgálhatja, jogszerűen gyűlt-e össze ez az elképesztő összeg. Ha ítélkeznek és erőszakosak, örökre elveszthetik a klienst.

Nem lehet könnyű elengedni azt a lányt, aki nem kér teát, nem akar sem ruhát válogatni, sem beszélgetni, sápadt, nyúzott, idegesen tűt, óvszert és terhestesztet kér. A sarkon két megtermett férfi fogja közre. Rajta ma úgy segítettek, hogy nem használt tűvel szúrja be magát és óvszerrel szexel. Ez a segítség viszont egyre kevésbé elérhető, jelentősége pedig így látszik igazán. Forráshiány miatt óvszert az átlagos napokon már nem tudnak osztani, és a korábbi öt tű helyett csak hármat adhatnak ki egy személynek, kettőt pedig használt tűért cserébe. Azok, akik amíg korlátlan volt a cserélt tűk száma, tízesével hordták az eszközöket, most eldobják a fecskendőket, rosszabb esetben pedig eladják. „Szinte lehetetlen ezeket a fecskendőket sterilizálni, és egyre több embertől halljuk, hogy a környéken használt tűkkel kereskednek, aminek beláthatatlan következményei vannak, mivel az intravénás szerhasználók jelentős hányada heptatitis C-vel fertőzött” – világosít fel Virág. A Kék Pont tűcsereprogramja és vele együtt a Csere Csak Csajoknak a szükségesnél jóval kisebb állami támogatást kap, és ha nem szereznek szponzorokat, ők is bezárhatnak, ahogy számos egyéb alacsony küszöbű szolgáltatás az országban. Így pedig segítség nélkül maradnak a legveszélyeztetettebb drogfogyasztók és környezetük. Nemcsak csajnap nem lesz tűvel, teával és őszinteséggel, hanem láthatatlanná válnak azok a nők, férfiak és gyerekek, akikkel ezen az egyetlen csatornán lehetett közelebbi kapcsolatba kerülni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!