Ami Orbán sorkatonai szolgálat alatt történt esetleges beszervezését illeti, Simicska valójában nem mondott semmi újat. Szavai jelentőségét inkább az adja, hogy ő mondja, az ember, aki sokat tudhat Orbánról. Orbán maga korábban erről azt mondta: „sorkatonai szolgálatom első időszaka alatt megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam, így a kísérlet sikertelenül végződött”. Ezt az állítását dokumentumokkal bizonyította is: nem ő figyelt, hanem őt figyelték. Van azonban egy kis bökkenő a történetben. Nevezetesen, hogy Orbán a hírhedt III/III-as főcsoportfőnökség közeledését utasította vissza, Simicska viszont az egykori III/IV., vagyis a katonai elhárítás számára adott – adott? – jelentésekről beszélt. És még csak nem is azt állította, hogy Orbán a III/IV. ügynöke lett volna, hanem – ez olvasható ki Simicska nyilatkozataiból – a korabeli terminus technicusszal élve Orbán „társadalmi kapcsolatként” működhetett együtt a zalaegerszegi laktanya elhárítótisztjével előfelvételis sorkatonaként a nyolcvanas évek legelején. És erről, vagyis, hogy Orbán a katonai elhárítás társadalmi kapcsolata volt, a heti HVG már szinte kész tényként ír. Teszi ezt annak alapján, hogy létezik Orbán Viktor úgynevezett A kartonja, amelyet Major Mihály elhárítótiszt töltött ki: e szerint Orbán 1981. október 20-án lett társadalmi kapcsolat egészen 1982 augusztusi leszereléséig.

A „társadalmi kapcsolatok” általában önként működtek együtt az adott katonai egység elhárítóival, a sorkatonaság idején az előző rendszerben sokan is voltak, többen, mint a beszervezett ügynökök. Írásos nyoma nem is maradhatott az ilyenfajta együttműködésnek, ha voltak is jelentések, akkor azokat a szabályok szerint a leszereléskor meg kellett semmisíteni, az egyetlen, ami megmaradhatott, az a bizonyos A karton, azt tíz évig kellett őrizni. Orbán esetében ebbe a 10 évbe beleesett a rendszerváltozás, ez magyarázza az A karton létezését.

Hogy ez mit bizonyít? Azt önmagában biztosan nem, hogy Orbán jelentett volna, azt pedig végképp nem, hogy okozott hátrányt bárkinek az elhárítótiszttel folytatott esetleges beszélgetései során. A társadalmi kapcsolatként való együttműködés akkoriban könnyebbséget jelenthetett a „problémás” sorkatonáknak, ki is használták ezt sokan. Ennek kapcsán a mai miniszterelnököt akkoriban ismerők közül volt, aki lapunknak úgy emlékezett: Orbánt hónapokig nem engedték haza a laktanyából, és akkor egy hosszabb „eltáv” sok mindent megért sokaknak.

A III/IV. utódszervezete a rendszerváltozás után alakult Katonai Biztonsági Hivatal (KBH), amelyet 15 éven keresztül, 2009-ben bekövetkezett haláláig egy volt III/IV-es elhárító, Stefán Géza tábornok vezetett. Érdekes mindenesetre, hogy az első Fidesz-kormány idején Kövér László akkori titkosszolgálati miniszter rövid úton eltávolíttatta a KBH éléről Stefánt, majd két hónap múlva – állítólag Stefán ebben az időben meghallgatást kért a miniszterelnöktől, Orbán Viktortól – újra kinevezték a katonai elhárítás vezetőjének. Mindenféle kommentár helyett álljon itt egy idézet Kőszeg Ferencnek a héten, a Népszabadságban megjelent írásából: „A hatalmas állambiztonsági szervezet (…) mindenre odafigyelt, csak azt nem vette észre, hogy megbukott a rendszer, s így az ő szolgálatuknak is vége. Csakhogy miközben Bajcsi főhadnagy 1989 decemberében az utolsó jelentését körmölte, a teherautók pedig fegyvernek álcázva szállították az iratokat az ócsai állambiztonsági objektum kazánjába, mind a szolgálat zavartalan működéséért, mind pedig a zavartalan iratmegsemmisítésért dr. Stefán Géza, a budapesti rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese volt a felelős. ”

Stefán Gézát már nem lehet megkérdezni, mindenki más, akinek a volt állambiztonsági szervek működéséről tudása lehet, érthető okból nem vállalkozik az állásfoglalásra. Százezres lehet azon iratok száma, amelyeket 30, 60, illetve 90 évre titkosítottak, tehát ezek nem kutathatók még, a megsemmisített akták száma is több tízezres lehet. „Tényekkel és aktákkal nem találkoztam, a miniszterelnökkel kapcsolatosakkal sem, és amíg nincs bizonyíték arra, hogy bármilyen ilyen jellegű iratok Oroszországban vannak, addig ezek csak hiedelmek, amelyekkel nem tudok mit kezdeni” – mondta lapunknak Kenedi János történész, az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság volt elnöke.

Igaz is, Simicska mondataiból talán ez a súlyosabb, mert ez már nem a múltba vezet, hanem a jelent magyarázhatja: Moszkvában lehetnek dossziék Orbánról. Hogy kerülhettek-e ki ügynökakták az egykori Szovjetunióba, arra mindenki máshogy emlékszik. Németh Miklós volt miniszterelnök szerint például, amikor hazaindultak, az oroszok három hétig hordták ki az irataikat az országból. Ezt azonban történészek hada cáfolta meg utóbb. Boross Péter állítja: egyáltalán nem léteznek az Orbán beszervezéséről szóló dokumentumok, ő ugyanis 1990-ben még a titkosszolgálatokat felügyelő miniszterként bekérette az aktáit, és nem talált ilyet.

Igen ám, csakhogy ez ügyben is keveredik a III/III-as és a III/IV-es ügyosztályok története. Ismert, hogy a rendszerváltozásig a Belügyminisztériumban működött a KGB összekötője, akinek az volt a dolga, hogy a szovjet és a magyar állambiztonság között biztosítja az információ- és a dossziécserét. Amikor a rendszerváltozáskor a KGB-összekötő távozott, akár vihetett is magával iratokat, ám ezt a történészek nem tartják valószínűnek.

A III/IV-re azonban más szabályok és más összekötők is vonatkoztak. Az egykor volt Varsói Szerződés (VSZ) ugyanis előírta a katonai titkosszolgálatok szoros együttműködését, szovjet VSZ-összekötők pedig a Honvédelmi Minisztériumban székeltek.

Kuncze Gábor a minap az ATV-ben arról beszélt, hogy miután a VSZ csak 1991-ben, az Antall-kormány idején szűnt meg, szovjet összekötők a rendszerváltozás után is dolgozhattak Magyarországon, akkor pedig már végképp érdekes lehetett számukra az Orbán Viktor nevű fiatalember személye, aki elsőként akarta hazazavarni a katonáikat. „Nem látom értelmét, hogy minek kellettek volna ezek az akták az oroszoknak. Különben is, mivel igazolni egy elméletet sem lehet, mindenki azt mond, amit akar” – mondta Krausz Tamás történész, Oroszország-szakértő.

„Félek, hogy a kérdést megnyugtatóan megválaszolni lehetetlen” – írta kérdésünkre Andrej Szoldatov, az orosz és külföldi titkosszolgálatok ügyeit felgöngyölítő Agentura.ru tényfeltáró portál főszerkesztője, amikor arról érdeklődtünk, van-e bármilyen információ arról, lehetnek-e egyáltalán magyar vonatkozású iratok a KGB utódszervezete, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) archívumában. Az FSZB archívumában kutatni amúgy is lehetetlen. Még az is szigorú orosz államtitok, hol van(nak) ez(ek) az archívum(ok). Minden, a korszakra vonatkozó és az oroszok számára „kényes” irat titkosítva van a kilencvenes évek eleje óta, jóformán beláthatatlan időre, hetven évre. Azért mi feltettük a magunk kérdéseit magának az FSZB-nek is, s azonnal jött is válasz, igaz, csak egy automatikus válaszlevél formájában. Ebben annyi állt, hogy levelünket megkapták, kis türelmet kérnek. Ennyi.

Mi azonnal elkezdtünk várni, ennyit biztosan megér a tisztánlátás.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!