Hogy mit jelent (jelent-e valamit?) egy „majdnem világbajnoki részvétel”, azt az idő dönti el. Ami tény: a horvátországi Eb-n a magyar U17-es fociválogatott a legszűkebb elittel is partiban volt, így végül kevésen múlt, hogy nem jutott ki az indiai világbajnokságra.

A csapat húzóemberei jórészt a külföldi légiósok voltak, könnyen lehet, hogy ha még egy-két poszton akad ilyen játékos, még a hatodik helynél is előrébb végezhetett volna a csapat.

Szélesi Zoltán szövetségi kapitány 18 fős keretének egyharmada, hat játékos került be külföldről, ők meghatározó szerepet játszottak már a torna előtt is. Az Eb-re selejtező úgynevezett elit körben három meccsen három gólt lőtt a válogatott, mindhármat a Salzburgban pallérozódó Szoboszlai Dominik.

Az Eb-n aztán további nyolcat tett hozzá a csapat: Szoboszlai, Csoboth Kevin (Benfica) és Torvund Alexander (Vasas) kettőt-kettőt, Bencze Márk (Vitesse) és Szerető Krisztofer (Stoke City) egyet-egyet. Tehát nyolc meccsen egyetlen itthon focizó játékos lőtt gólt, ő is a Feröer-szigetek ellen.

Persze a válogatott egységes volt, jól működött csapatként, és a légiósok mellett feltétlenül kiemelendő Csonka András (Ferencváros), illetve Ásványi Balázs (Puskás Akadémia) játéka is.

Ám bárhogy is forgatjuk a kérdést, a magyar akadémiák még mindig lemaradásban vannak, ez derült ki az általunk kérdezett edzők, illetve utánpótlásban dolgozó szakemberek szavaiból.

Érzékletes példa erre a pécsi születésű Csoboth Kevin esete. A támadó 2015-ben, egy székesfehérvári kitérő után került a Ferencvároshoz, akkorra már megnézte magának a Hertha, a West Ham United, a Porto, a Salzburg és még az AC Milan is. A zöld-fehérektől „fizikális és mentális előrelépést” remélt az ifiválogatottal 1984-ben Eb-t nyerő apa, Csoboth Róbert, míg a fia már akkor külföldi továbblépésben gondolkodott. Egy évvel később, 2016 nyarán Csoboth Kevin a Benfica játékosa lett, ha némi viszontagságok árán is (az FTC beperelte a portugálokat, akiknek nem akaródzott nevelési költségtérítést fizetni a játékos után). Portugáliában hamar kiütköztek a hazai képzés hiányosságai.

„A Benfica akadémistájaként az utánpótlás-nevelő központban élek, kifogástalan körülmények között, és elmondhatom, hogy az itt töltött hónapok alatt sok mindent másként látok az életről, a futballról. Ahogy mondani szokták, fejben rengeteget fejlődtem” – nyilatkozta idén tavasszal a sportnapilapnak.

„Az első, amit fejlesztenünk kellett, amikor megérkezett, az a védekezés volt. Azt hiszem, azért, mert olyan jó játékos, korábban, az edzések és a meccsek alatt nem kellett olyan mértékben részt vennie a védekezésben, mint itt, a portugál futballban. Hosszú hónapokon keresztül dolgoztunk ezen, a pályán is minden öt percben magyarázni kellett neki” – ecsetelte edzője, Renato Paiva az NS hasábjain. A taktika megértését nagyban nehezítette, hogy Csoboth egyáltalán nem beszélt angolul, és miután nem tudta, mi a teendője, félő volt, hogy kikerül a csapatból.

A Benfia azonban angol és portugál tanárt is fogadott mellé, mert látták, hogy a fenti hiányosságok ellenére is hiba lenne lemondani róla, hiszen „nagyon gyors, és még annál is erősebb, nagyon jó az egy-egy elleni szituációkban. És amikor a technikáját és gyorsaságát egyszerre tudja kihasználni, a védőknek nagyon nehéz dolguk van ellene. Játék közben a döntései szinte mindig a csapat javára válnak. Ezenkívül pedig igazi góllövő.”

Az igazi kérdés mégis az, hogyan kezelték volna Magyarországon a viselkedési problémáit. „Amikor megérkezett, voltak vele problémák, mert gyakran gyerekesen viselkedett az edzéseken. Akkor nagyon aggódtunk az előrelépését illetően” – mondta Paiva, aki elárulta, az első hónapok felismerése után a klub képviselői leültek a focista családjával, és tiszta vizet öntöttek a pohárba, aminek eredményeként Csoboth elkezdett egyre jobban beilleszkedni a csapatba.

Szoboszlai szintén kiemelkedett az Eb-csapatból, és szintén rengeteget fejlődött Salzburgban, ahol „már az első nap után azt mondták, hogy kellek nekik. Elmondták: tetszik nekik, hogy látok a pályán és jók a technikai képességeim, viszont fizikálisan sokat kell fejlődnöm.” A RedBull osztrák csapata április végén megnyerte az ifjúsági Bajnokok Ligáját, ám Szoboszlai még nem szerepelt a sorozatban. Nem is titkolta a fiatal játékos, hogy a kinti szakmai munkához igencsak át kellett állítania a gondolkodását:

„Ugyanazokat a feladatokat végezzük, mint otthon, csak teljesen más intenzitással.
Mindenki százhúsz százalékon pörög.
Nem az edző miatt, szerintem ez belső motiváció. Nem volt nehéz hozzászoknom, mert otthon én is így álltam az edzésekhez. Azért más az intenzitás, mert itt nem néhányan gondolkodnak így, hanem mindenki.”

Szoboszlai szavai megerősítik a jól ismert mantrát, hogy a módszerekben, eszközökben nincs különbség a hazai és külföldi  képzésben, csak éppen más közegben zajlik az egész. Sajnos azonban ez sincs feltétlenül így. A játékosképzés a futballpiac része, tehát a játék csúcsán alkalmazott innovációk szépen lecsorognak az alsóbb szintekre. Ebből egyenesen következik, hogy míg a topligák legnagyobb klubjainak utánpótlásképzése valós időben alkalmazkodik a megváltozott követelményekhez, addig a többiek némi csúszással reagálnak rá.

Amikor a magyar U17-eseknél is szembetűnő labdabiztosságról kérdeztük, Beregi István, az MTK meccselemzője érzékletesen festette le a fenti folyamatot:

„Egyértelműen látható (a labdabiztosság a magyaroknál), mégpedig azért, mert a képzési rendszerben erre nagyobb hangsúlyt helyeznek.
Az elmúlt években ez nagyon fontossá vált, és nem csak a labdabirtoklás, hanem a nyomás alatti labdabirtoklás, ami az igazi kulcs. Mindez az elmúlt tíz év futballjának eredménye, ez szivárgott le a képzésbe is, egyszerűen, mert ilyen játékosokat keresnek a topklubok. Az egész folyamat jól megfigyelhető: amikor a Barcelona a tiki-takával lesöpörte Európát, a klubok elkezdtek labdabiztosabb játékosokat keresni, amire a védekezések egyre kompaktabbak lettek.
A még kompaktabb védelmekre letámadással reagáltak a dominanciára törő csapatok. Ez mind látható az utánpótlásban, a horvátországi Eb-n például a korosztályban eddig sosem látott tömör védelmek vonultak fel.”

Ugyanakkor Beregi megjegyezte: nem valószínű, hogy egy fiatal esetében látványos különbséget jelentene, ha már fél-egy éve külföldön focizik.

Mindent figyelembe véve „jobbak a külföldi akadémiák, de nem sokkal. Minden területen egy picit előrébb járnak, és ez a sok pici összeadódik. Ráadásul ott egységesebb a kiválasztási rendszer, ami szintén előnyt jelenthet. Itthon kevés akadémia próbál meg egységes rendszert játszatni. Van egy alap, de a rendszer edzőnként sokat változik, tehát nem 80 százalékos alap van, amihez az edző hozzátesz 20-at, hanem fordítva.”

Mindezzel együtt Beregi úgy látja, már „kezd egységessé válni az utánpótlás-válogatottak játéka, ami könnyebbséget jelent, még akkor is, ha sokfelől érkeznek játékosok.”

Több szakember az akadémiai rendszert sem nézi jó szemmel. Egy általunk megszólaltatott edző szerint „az akadémiákban nem lehet futballt tanulni. Aki hetente háromszor edz, soha nem lesz futballista. Az lesz futballista, aki reggeltől estig focizik.”

A szakember ugyanakkor az akadémiai képzés javára írja, hogy az edzők rengeteget tanulnak, ám szerinte a magyar klubfocival egyáltalán nem érdemes foglalkozni, kizárólag egy sikeres válogatottban reménykedhetünk.

„Megint lemaradtunk tizenöt évet; az akadémiai rendszert a franciák kezdték, külföldön már nem is működik, mi megmost lendülünk bele – jelentette ki néhány éve Véber György edző, az Újpest egykori játékmestere. – És azért nem olyan játékosok kerülnek ki onnan, akik megváltják a világot. Még sok idő kell nekik, hogy beérjenek.”

Azt pedig, hogy mire vihetik néhány évvel később az U17-es Eb magyar szereplői, majd eldönti az idő, mindenesetre az eddigi tapasztalataink nem túl kedvezőek: az 1984-es ifjúsági Eb-győztes csapat nem lett Európa réme a felnőttben, a 2009-es U20-as vb bronzérmesei jórészt elkallódtak.

A fejlődés nem lineáris, tehát a jövő szempontjából nem sokat jelent, ha egy csapat a fiataloknál jól szerepel, és csalfának tűnik a remény, hogy itthon is kapnak olyan segítséget az U-focisták, mint amilyet Csoboth Kevin megkapott a Benficától.


A magyar U17-es csapat eredményei
az Eb-n
Franciaország 3–2
Skócia 1–1
Feröer-szigetek 4–0
Törökország 0–1
Franciaország 0–1


"Az akadémiai edzők rengeteget tanulnak, de a magyar klubfocival egyáltalán nem érdemes foglalkozni – kizárólag egy sikeres válogatottban reménykedhetünk."


Dárdai Pál nagyfia, Palkó is bemutatkozott az U18-as válogatottban. Csakhogy nem a magyarban, hanem a németben.
Ha nagy tétben kéne fogadni, azt mondanánk, a kis Dárdai, aki édesapja mellett pallérozódik a Herthában, otthon lesz labdarúgó, és nem itthon. „Meghívták a német korosztályos válogatottba, de ez még nem jelent semmit. Berlinben született, itt nőtt fel, de ismeri Magyarország történelmét is, van német és magyar útlevele is. Az én életembe sem avatkoztak bele a szüleim, én sem avatkozom bele az övébe” – mondta Dárdai Pál, aki még hozzátette: „Azt kértem tőle, hogy érettségizzen le, aztán menjen egyetemre. Ki tudja, néhány év múlva talán testnevelő tanárként dolgozik, és csak szép emlék lesz számára a Hertha.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!