Elfogyott a türelem, beváltják hát az eddigi fenyegetést: országos sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tegnap, mivel az államtitkárság képviselőivel folytatott tárgyalások semmiféle eredménnyel nem zárultak.

 

Mendrey László elnök elmondta: számtalan kompromisszumos javaslatuk volt, de a pénteki utolsó egyeztetéskor kiderült, a Hoffmann Rózsa politikai tanácsadója, Thaisz Miklós által vezetett delegáció már saját bevallása szerint is előre tudta, semmiben nem fognak megegyezni. A néhány hónappal ezelőtt, még négy szakszervezet részvételével zajlott egyeztetéseken a pedagógusok az államosítás felfüggesztését, a közalkalmazotti bértábla 20 százalékos emelését, az életpályamodell bevezetését, illetve az iskolaigazgatók jogkörének visszaállítását követelték. Ehhez képest a PDSZ most már kevesebbel is beérte volna, azzal, hogy tanév végén legyen átfogó vizsgálat az iskolák fenntartását átvevő Klebelsberg Iskolafenntartó Központ működéséről, és azok az önkormányzatok, amelyek ezt vállalják, visszavehessék iskoláikat. Emellett az igazgatók egyetértési jogát akarták elérni, hogy a pedagógusok és egyéb alkalmazottak kinevezésébe és elbocsátásába legalább beleszólhassanak. Személyi garanciát követeltek arra, hogy az életpályamodellt és az azzal járó béremelést valóban bevezetik szeptembertől, mert a minisztérium munkatársai még most sem tudták megmutatni, hol van a költségvetésben elkülönítve az erre szánt összeg.

A közalkalmazotti bértáblának pedig nemhogy 20 százalékos, de semmiféle emeléséről nem voltak hajlandók tárgyalni a minisztérium munkatársai. „Ezek után nem maradt más lehetőségünk, mint sztrájkot hirdetni, külön bája a dolognak, hogy ők vádolnak minket kompromisszumképtelenséggel” – teszi hozzá Mendrey. És valóban: az oktatási államtitkárság szerint a minisztérium delegációja számos megoldási javaslatot kínált, ám a szakszervezet minden ésszerű kompromisszumot elutasított. Szerintük a sztrájk nem szolgálja a pedagógusok érdekeit, és a tárca gondoskodni fog arról, hogy az iskolák a munkabeszüntetés idején is fogadják a diákokat, és ahol lehet, ott legyen tanítás.

A sztrájk pontos időpontjáról jövő hét végén fognak dönteni, az azonban biztos, hogy a március 15-i nemzeti ünnep utánra időzítik a határozatlan idejű munkabeszüntetést. A PDSZ regisztrált taglétszáma meghaladja a húszezer főt, de a sztrájkot nem csupán az ő körükben hirdetik meg. Mendrey László elmondta, egy felmérés szerint a pedagógusok több mint fele hajlandó sztrájkolni. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy mi az elégséges szolgáltatás a közoktatásban, a bíróság ugyanis olyan állásfoglalást tett közzé, mely szerint a sztrájk időpontjának kitűzéséig ezt nem határozzák meg. „Rengeteg nyugdíjas kolléga jelezte, hogy szívesen megy be az iskolába a gyerekekre vigyázni, míg a pedagógusok sztrájkolnak” – nyilatkozta Mendrey. Mindemellett azt gondolja, „a sztrájk akkor hatásos, ha a gyerek nem tud az iskolába bemenni, és így a szülőkön keresztül is nyomást tudunk majd gyakorolni a kormányzatra.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!