Donald Trump amerikai elnök 15 hónapos hivatali ideje alatt feje tetejére állította az európai–amerikai kapcsolatokat is. A Fehér Ház kiszámíthatatlan lakójának köszönhetően a formálisan békés felszín alatt már vám-, gáz és diplomáciai háború is dúl a két stratégiai partner között.
Az, hogy az amerikai–európai viszonyban talán mégsem annyira tökéletes minden, mint ahogyan az kívülről látszik, a 2013 nyarán kirobbant lehallgatási botrány óta nem titok. Amikor kiderült, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titokban, de bírói jóváhagyással amerikai telefonhívások millióit figyeli adatgyűjtés céljából, sőt egy PRISM kódnevű program keretében a világ legnagyobb internetes szolgáltató cégeinek adatforgalmát is ellenőrzi, az Európai Unió akkori illetékesei azonnal rosszallásukat fejezték ki.
Nem véletlenül, hiszen tulajdonképpen az derült ki, hogy az NSA adatgyűjtése a világ számos országának, így az Európai Unió tagállamainak a polgárait is érinti, az amerikai ügynökség kezébe európai magánszemélyek e-mail és egyéb személyes kommunikációs adatai kerültek és kerülnek. Ez a botrány még nem rengette meg alapjaiban a transzatlanti kapcsolatokat, az Obama-adminisztráció mindent megtett a feszültség enyhítése érdekében, 2015-től pedig törvénnyel korlátozták az NSA mozgásterét. A stratégiai partnerséghez nem illő bizalmatlanságot azonban felszínre hozta.
Transzatlanti feszültségek
Donald Trump hivatalba lépése óta (2017. január) azonban sorjáznak a feszültségek és soha nem tapasztalt mélységbe zuhant az amerikai–európai együttműködés. Az új elnök működését azzal kezdte, hogy kiléptette országát az EU számára fontos Párizsi Klímaegyezményből.
Az első igazán nagy bomba viszont a tavaly június 15-én hozott amerikai szankciókkal robbant, mert ez már kőkemény gazdasági érdekeket sértett. A kibővített amerikai szankciók nemcsak orosz, hanem az Északi Áramlat 2 gázvezeték kiépítésében érdekelt európai, főképp német és osztrák, de holland és francia cégeket is sújtanak. Berlin és Bécs azonnal tiltakozott, hangsúlyozva, hogy az európai gázszállítás kérdése európai, nem pedig amerikai ügy. Az Északi Áramlat kapcsán azonban több európai ország (Lengyelország és a balti államok) is osztják az amerikai álláspontot, így a washingtoni döntés még nem okozott általános európai felháborodást.
Idén január végén Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Varsóban lengyel kollégájával közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Északi Áramlat 2 fenyegetést jelent Európa energetikai biztonságára nézve, miközben az orosz gáz kockázatmentesen helyettesíthető lenne az amerikai cseppfolyós gázzal. A gázcsata nem új keletű, az USA ugyanis régóta törekszik arra, hogy bővítse a tengeri úton cseppfolyósított amerikai gáz európai piacát, az Északi Áramlat 2 azonban az orosz gázt favorizálja.
Februárban, a müncheni biztonságpolitikai konferencián már nyíltan terítékre került az EU– Egyesült Államok, de mindenekelőtt a Berlin–Washington feszültség. Sigmar Gabriel, akkor még hivatalban lévő német külügyminiszter egyenesen úgy fogalmazott: „mi, németek mostanában néha megrökönyödünk, amikor áttekintünk az Atlantióceán túlsó partjára, mert már rá sem ismerünk a mi Amerikánkra”. A német diplomácia vezetője bírálta a szabadkereskedelmi egyezmények felbontását, a kiszámíthatatlan diplomáciai lépéseket, illetve azt, hogy ezek következményeként lazul a korábbi szoros, megbízható és kiszámítható európai–amerikai szövetség. Gabriel egyúttal figyelmeztetett: Kína befolyása növekszik, és ha az Egyesült Államok és Európa nem fog össze, akkor együtt fognak lemaradni.
Harcok minden fronton
Mindez azonban nem hatott a Fehér Ház új lakójára, aki az acél- és alumíniumtermékekre tervezett védővámok bevezetésével szabályos kereskedelmi háborút kockáztat az EU és az Egyesült Államok között. Trump márciusban jelezte, az amerikai autóipar védelmében vezetné be az importvámokat, acéltermékekre 25, az alumíniumra pedig 10 százalékos védővámot, ami szakértők szerint 8-10 százalékos profitcsökkenést jelentene az európai autógyártóknak. A május elsejére tervezett bevezetést egy hónappal tolta ki a washingtoni adminisztráció, de egyelőre nem körvonalazódik az uniós– amerikai megállapodás a kérdésben. Az Európai Bizottság egyértelművé tette, ha az EU nem kap mentességet az amerikai védővámok alól, akkor válaszként hasonló vámokat vethet ki amerikai alkoholtermékekre, mogyoróvajra, áfonyára, narancslére, valamint az acél- és alumíniumtermékekre.
A levegőben lógó kereskedelmi háború mellett diplomáciai fronton is egyre élesebb a szembenállás. Az EU bírálta Trump azon tavaly decemberi döntését, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának és oda költözteti nagykövetségét. Az unió szerint a vitatott státusú városról a közvetlen izraeli–palesztin tárgyalásoknak kell dönteniük, Trump lépése pedig ellehetetleníti az évek óta megrekedt béketárgyalások újrafelvételét. Az, hogy egyes uniós országok követik a washingtoni példát, tovább mérgesítheti a Brüsszel–Washington viszonyt. Benjamin Netanjahu szerint már 10 ország kész áthelyezni nagykövetségét, köztük két uniós tagállam, Románia és Csehország. A cseh kormányválság miatt a prágai lépés még kétséges, a román döntés viszont minden bizonnyal nem független attól, hogy a dél-romániai Deveselun működik az amerikai rakétavédelmi bázis, ami révén Bukarestet komolyan befolyásolja, egyes vélemények szerint „kézi vezérléssel” irányítja Washington.
Kulcskérdés a biztonság
Az iráni atomegyezmény kérdésében viszont mindeddig nem jelentkezett külön utas európai vélemény. A perzsa állam és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja – az USA, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia –, valamint Németország) között 2015-ben, Bécsben megkötött nukleáris megállapodás fenntartása mellett kiállt az EU és a nyugati államok többsége, mert úgy vélik, hogy az iráni atomprogram békés jellege így biztosítható. Donald Trump ennek ellenére felmondaná az egyezményt, vagy legalábbis átírná, újabb döntését május 12-ig kell nyilvánosságra hoznia.
Ugyancsak függő, egyelőre nem akut kérdés az „uniós hadsereg” kiépítése. Már rég kérdés, hogy valóban a NATO-ra kell hagyni a kontinens biztonságát vagy az EU-nak szüksége van önálló védelmi erőre is. A brüsszeli vezetés annak a híve, hogy Európának saját kezébe kell vennie a sorsát, csökkentenie kell e téren is az Amerikától való függőséget. Az orosz fenyegetéstől leginkább tartó balti államok, illetve az amerikai rakétavédelmi bázisok színhelyei, Lengyelország és Románia kevésbé lelkesednek az ötletért, a NATO pedig, amelynek álláspontja tulajdonképpen a washingtoni álláspont, még kevésbé. A NATO-külügyminiszterek februári találkozóján le is szögezték, az észak-atlanti szervezet az EU biztonságának is egyedüli letéteményese.
Nos, nem kell összeesküvéselmélet-rajongónak lenni, hogy leírjuk: Trump egymásnak ugraszthatja Európát és Amerikát.
Európának saját kezébe kell vennie a sorsát, csökkentenie kell az Amerikától való függőséget.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
