Valahol mindenki szupermalac

– Csocsó malac és Pati patkány szuperhőssé válásának történetébe az M2 tévécsatornán már azelőtt belekóstolhattak a gyerekek, mielőtt megjelent volna a könyv. Nem fordítva szokott ez lenni? 

– A történet itt is előbb megvolt – a Lila királylány után, ami érzelmekben annyira túlcsorduló volt, hogy kezdtem kicsit soknak érezni, szerettem volna valami nyersebbet, egyszerűbbet, közönségesebbet írni. El is készült a Szupermalac ősváltozata, de amikor odaadtam a szerkesztőmnek, ő azzal lombozott le, hogy „Péter, a te finom lelkű olvasóid nem ezt várják tőled, sőt a szakma sem, úgyhogy hagyjuk ezt most, talán majd később…”. 

– És hagyta? 

– Hagytam. Belevágtam egy hosszabb regénybe, a Viharlovagba, ami meg is jelent, a Szupermalacról meg egyre inkább azt gondoltam, hogy talán tényleg nem jó, kukába való. Azzal együtt, hogy akinek megmutattam, sokat nevetett rajta. Aztán egyszer csak felhívott Máli Csaba, akit korábbról már ismertem, merthogy a Móra Kiadónak (civilben a szerző ott szerkesztő – a szerk.) rajzolt, főleg Vuk-könyveket. Dargay Attila tanítványaként úgy rajzol Dargay stílusában, ahogy senki más, természetesen engedéllyel. Szóval, azzal keresett meg, hogy lenne lehetősége rajzfilmre pályázni, van valami ötlete, de ha tudok jobbat, nyitott rá. Bedobtam a Szupermalacot, és bár elsőre nem nagyon harapott rá, azt mondta, azért csak küldjem el. Pár nap múlva visszahívott, hogy ez a szuperhős állatos sztori nem is olyan rossz, klassz, hogy nem kommersz szuperhőstörténet, vágjunk bele. Annyit kért, hogy a Fáraó feleségét ne Cicmicnek hívják, hanem Kleónak. Beadtuk a pályázatot, nyertünk rá támogatást, és most már a hatodik epizód készül. A kiadó is hinni kezdett benne, úgyhogy kibővítettük az ősverziót és szétszedtük három részre. 

– Kicsit képregényes… 

– Átmenet a képregény és az illusztrált meseregény között. Ez egy angolszász műfaj, külföldön nagy hagyománya van. A képek itt sokkal egyenrangúbbak a szöveggel. Nem puszta illusztrációk, kicsivel többet adnak, olykor továbbgörgetik a leírtakat. Például amikor arról esik szó a könyvben, hogy a malacot kilövik az űrbe, akkor a hozzá illeszkedő képen már a Holdon áll és épp tűzi ki a malacfejes zászlót. 

– Azt mondta, egyszerűbbet, nyersebbet, közönségesebbet akart írni, ám amiről a Szupermalac szól, amilyen kérdéseket felvet, problémákat körüljár, az nagyon is komoly és összetett érzéseket, vívódásokat feltételez. Például, hogy van-e értelme másnak lennünk, mint amik valójában, legbelül vagyunk. Saját élmény inspirálta?

– Gyerekkoromban én is próbáltam erre-arra hasonlítani, hogy népszerűbb legyek, jobban beilleszkedjek, de miután ez nem sikerült, elengedtem, és azt mondtam, olyan vagyok, amilyen vagyok. Azt hiszem, gimi elejére sikerült teljesen levedlenem a pózaimat. Könnyű beleragadni egy-egy szerepbe, védettséget jelent, ha nem tudják az emberről, hogy milyen. Nyilván ilyen értelemben ez egy önéletrajzi ihletésű történet. Ha úgy vesszük, a szuperhőssé válás tükrözheti az íróvá válás folyamatát is. De azt gondolom, hogy valahol mindenki szupermalac vagy akár űrpatkány.

– Szóval, akkor ez a szuperhőssztori maga a valóság? 

– Minden könyvemnek köze van a valósághoz. Ha nem lenne, hiába a röpködő szuperhősök, senkit nem érdekelne. 

– Csocsó malac egyik legtöbbet emlegetett tulajdonsága, hogy kövér. Pati patkányé meg hogy túl okos. A kövérség és az okosság egyfajta hendikep? 

– Gyerekkoromban – annak ellenére, hogy a szüleim tanárok, így hát támogatták, hogy olvassak – valahogy azt a következtetést vontam le, hogy ha okos vagy és értelmes, ráadásul még gondolkozol is dolgokon, azzal csak bonyolítod az életed. Van Stanislaw Lem Kiberiáda című könyvében egy kis versike, „Gondolkodás nincs, enyém lesz a kincs”, amit mindennap elmondtam magamnak, amikor az egyetemre felvételiztem. Engem így vettek fel. Ha gondolkozol, elkezdesz kételkedni abban, ami le van írva. Kinek van erre szüksége? Le kell lassítani, meg kell regulázni a gondolkodást, ha nem akarsz hátrányba kerülni. Ott van Pati patkány! Mit ér a villám eszével? Nyilván ő egy karikatúra, de azért van egy ilyen alapélményem. 

– És a kövérség? 

– Nagy szomorúság nekem, hogy amikor elmegyek iskolákba író-olvasó találkozókra, azt látom, hogy a kövéreket mindig gúnyolják, kinevetik. A kék hajú lányban van egy kövér szereplő. Ezeken a találkozókon vetíteni szoktam a felolvasás mellé, és amikor ez a karakter kerül sorra, a gyerekek mindig nevetnek. Sőt X.-hez, Y.-hoz hasonlítják, és akkor látom, hogy a sarokban a testes fiú lehajtja a fejét, mert tudja, hogy őt csúfolják. Tudom, milyen ez, én is kövérkés kisgyerek voltam, ugyanakkor nem érdemes ezt ennyire túlgondolni. Egész egyszerűen jó páros ez a Stan és Pan – a malac a jólelkű, csupa szív dagadék, a patkány meg a göthös értelmiségi. Mindegyik figurának van valami hendikepje. Senki sem az, aminek látszik, mindenki tele van sérelmekkel. Az Acélmedve például hiába rendíthetetlen szuperhős, nyomorult gyerekkora volt a Fáraó miatt. A Fáraót pedig elzavarták otthonról, mert elhízott és randa, túlsúlyos macska lett. A baromfiudvarban élőknek semmi más örömük nincs, csak hogy csúfolódhassanak. A baromfiudvar lényegében egy iskola, ahol ezt a két szerencsétlent, a dagadt malacot meg a girhes patkányt gúnyolják, de Andersen Rút kiskacsájának a parafrázisa is benne van. 

– Andersen becsípődése? 

– Nagyon érdekelnek az Andersen-mesék. A doktorimon például Csáth Gézára gyakorolt hatásukkal foglalkoztam, és A kék hajú lány kerekes székes, járni képtelen főhőse is összecseng A kis hableány alakjával. Mint ahogy a Lila királylány Egy pohár víz című meséjében sem véletlen idézi meg az örök tél birodalma a Hókirálynőt. Ezek tudatos átvételek. 

– Ha már az Egy pohár vizet említette: Jandró, aki eladja a gyerekkorát, hogy beléphessen Vérvárosba, egy ismeretlen lány után, szintén valamiféle „alteregó”? 

– Nem gondoltam, hogy ennyire kiadom magam ezzel a novellával… Mindig is az volt az egyik legnagyobb félelmem, hogy elmegy úgy az idő, hogy az ember nem él. A legszörnyűbb az Egy pohár vízben, hogy a főhős úgy adja el a gyerekkorát, a fiatalságát, sőt a felnőttkorát is, úgy ad fel mindent egy érzés, egy vágy miatt, hogy közben nem él. És ahogy öregszem, sajnos igazolni látom ezt a félelmemet, mert a fene se tudja, mivel töltöttem az elmúlt 44 évet. Maga ez az életérzés, hogy az ember nem is érti, hogyan lett hirtelen ilyen öreg, az megvan. Most éppen kicsit jobb, de 40 évig borzalmas volt annak az állandó félelme, hogy múlik az idő, én pedig nem csináltam meg, nem haladtam, nem írtam meg valamit. 

– Szép lassan alakul a Dóka-univerzum: bizonyos alakjai már átjárnak egyik művéből a másikba. 

– Igen, a Lila királylányból a részeges sárkányt mentettem át a Viharlovagba, de Pati patkánnyal is találkozhattunk már, ő a kék hajú lány plüsspatkánya volt. A Szupermalac-sztori így egyfajta spin-off arról, ahogy a patkány életre kel. Jók az efféle felismerések. Ennyit megérdemel, aki olvas tőlem.

FOTÓ: DRASKOVICS ÁDÁM

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!