Hazánk is felzárkózik a külföldi trendekhez, még akkor is, ha ehhez bírósági döntés kellett. Többévnyi pereskedés után végre eldőlt, hogy ki kell adni a kórházi fertőzések részletes adatait.

 

Ezzel monitorozhatóvá válnak a hazai kórházak.

Nyilvánosságra kerülhet, hogy melyik kórházban milyen gyakran fordulnak elő kórházi fertőzések, és pontosan mely betegségek gyakoriak. A héten ugyanis jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil jogvédő szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériumával szemben, így 15 napon belül nyilvánosságra kell hozniuk kórházankénti bontásban a fertőzések adatait.

Ez azért lényeges, mert ezzel láthatóvá válik, melyek azok az intézmények, ahol rosszabb a helyzet, és a jól teljesítő kórházak segíthetnek felzárkózni a többi intézménynek. Ez külföldön már évek óta így működik.

Persze az ilyen adatokkal óvatosan kell bánni. Nem mindegy például, hogy egy kisebb vidéki kórházról van-e szó, vagy egy jóval több beteget ellátó, régiós központi ellátóhelyről, ahová több súlyos eset érkezik.

Ez ugyanis növelheti a fertőzések számát. A TASZ arról tájékoztatott: amint megkapják az adatokat, értelmezik azokat, és összefoglalást készítenek. Asbóth Márton, a TASZ magánszféraprojekt-vezetője lapunknak elmondta: a 2014, 2015 és 2016-os év adatai lesznek nyilvánosak.

Korábban a szervezet az érintettektől várta a kórházi fertőzésekről szóló történeteket. Asbóth Márton szerint volt olyan intézmény, amellyel kapcsolatban szép számmal érkeztek panaszok. „Sok tragikus történet volt, amiket hozzátartozók írtak le. Gyakori forgatókönyv, hogy az érintett csupán egy rutin beavatkozásra ment az intézménybe, majd néhány nap múlva romlott az állapota valamilyen kórházi fertőzés miatt. Az információhiány is óriási, félmondatok alapján próbálják összerakni a teljes képet a hozzátartozók” – fejtette ki Asbóth Márton.

Az országos tiszti főorvos 2016- ra vonatkozó tájékoztatójából egyébként az látható, hogy két éve 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban, az elhunytak közül 174 esetben a fertőzés a halál oka volt, vagy közrejátszott abban.

Címkék: egészségügy

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!