Lapunk munkatársa riportot készített Vámosszabadiban, ahol aggasztó helyzetet talált. A korábbi riogatások a menekülttáborba érkezőkkel kapcsolatban alaptalannak bizonyultak, de a mindennapi életben akadtak bőven új feszültségek. A helyiek távol tartják magukat a menekültektől, érdemi információt pedig nem kapnak az illetékes hatóságoktól. Ez a rémhírek tévhitek, alaptalan pletkák melegágya. Budapestről érkezett riporterünk volt az első magyar civil, akivel egy afgán fiatalember elbeszélgethetett. Tőlünk tudta meg a meglepő hírt, hogy ők "félelmetesek." - Diószegi Horváth Nóra riportja a friss Vasárnapi Hírekben jelent meg.

 
A befogadó állomás bejáratánál - Fotó: Mudra László

Ízelítőül egy részlet a "Félelmek fogságában" című riportból:

"Ránk sütöttek már itt mindenféle gyűlölködő meg idegenellenes bélyeget. Ez sokat árt a falunak, pedig mi nem gyűlölködünk, csak hisszük, hogy ez a tábor nem Vámosszabadiba való” – mondja egy férfi a kocsmában. Mondanak ott még mást is a helyiek, ki-ki a saját vérmérséklete szerint. Van, aki megengedőbb, hiszen eddig nem történt semmi „rossz”, és bízni kell abban, hogy nem is fog. Mások szerint az, hogy eddig nem történt semmi, nem jelenti azt, hogy nem is fog. Ezért óvatosak – ha kell, elmennek a gyermekeikért a buszmegállóba.
Hogy eddig csak kisebb problémák adódtak (volt, akinek a gyümölcsfáit dézsmálták meg), az itt nem jelent semmit. Mert például ott van a kukoricásban talált menekült holtteste: egy helyi lakos vette észre, ám a rendőrség azóta sem mondta el, hogy pontosan mi történt a férfival, akinek „furcsa szögben állt a nyaka”. Egyébként ez a legjellemzőbb, ami itt történik: a hallgatás."

A teljes tájékozatlanságra a legjellemzőbb talán, hogy főként „négerekként” hivatkoznak rájuk, miközben a táborban leginkább afgán, szír és pakisztáni menekültek vannak...
Máig tartja magát az a pletyka is, hogy  a menekültek "fertőző betegségeket terjesztenek" - ezt is könnyű lenne tisztázni a menekültügyi eljárás egészségügyi rutinjainak ismertetésével...

 

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!
A "Félelmek fogságában című riport a május 30-i Vasárnapi Hírekben található.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!