Van amerikai ellenszer az Ebolára? - Már létezhet az Ebola elleni gyógyszer és oltóanyag, de ez egyelőre nem segít az egyre gyorsabban terjedő járvány megfékezésében. Afrikából még nem jutott ki a gyilkos vírus, de több országban már készülnek a veszélyre.

Az amerikai hadsereg megbízásából már korábban megkezdték az Ebolát megelőző és kezelő gyógymódok kifejlesztését, derült ki a múlt héten. Az amerikaiak attól tartottak, hogy biológiai fegyverként vetik be ellenük a halálos vírust, ezért dolgoztak az ellenszeren.

Bár a gyógyszer az állatteszteken jól szerepelt, beteg embereken még nem próbálták ki. Sok kutató mégis amellett érvel, hogy a mostani, Nyugat-Afrikában gyorsan terjedő járványban be lehetne vetni. Anthony Faucinak, az USA Nemzeti Közegészségügyi Intézetének fertőző betegségekért felelős igazgatója bejelentette, szeptemberben megkezdik egy kísérleti vakcina előzetes tesztelését embereken. Amennyiben a tesztek sikeresek lesznek, legkorábban jövőre, az Afrikában dolgozó orvosok és segítőik kaphatják meg az oltóanyagot. Február óta közel 730 áldozata van a vírus eddigi legpusztítóbb kitörésének a térségben. Dr. Kis Zoltán virológus, az Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumának vezetője azt mondta a VH-nak, hogy nem ez az egyetlen kísérleti szer, nagyon sok kutatóintézetben dolgoznak Ebola elleni vakcinán vagy olyan gyógyszeren, amely gyógyítaná a betegséget, de a humán kipróbálásnak nagyon komoly követelményrendszere van, így nem valószínű, hogy a mostani járványnak a megfékezésében bevethetőek lesznek.

Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet feje szerint a helyzet egyre kritikusabb: az Ebola által érintett országok képviselőivel folytatott találkozó után pénteken azt mondta, a vírus terjedése annyira gyors, hogy egyre nehezebb féken tartani. A járvány eddig három szomszédos országban, Libériában, Sierra Leonéban és Guineában fertőzött, de a múlt hét végén egy beteg a nigériai fővárosba, Lagosba tartó gépen lett rosszul, így az Ebola már a kontinens legnagyobb városába is eljutott, ráadásul repülőn.

A hatóságok azóta is keresik a gép többi utasát és azokat, akik kapcsolatba kerülhettek vele, hogy megvizsgálhassák őket, az utaslista azonban hiányzik. Az eset hatására a nigériai Arik Air és a nyugat-afrikai Asky légitársaság felfüggesztette libériai, illetve Sierra Leone-i járatait. Nagy-Britanniában – ahonnan évente több mint százezren utaznak Nigériába – egyre többen követelik, hogy zárják le a szigetországot, de az USA-ban is fokozottan ellenőrzik az Afrikából érkező utasokat. Az amerikai kontinensre így is eljut a vírus, csak éppen szigorú óvintézkedések mellett. A hatóságok ugyanis úgy döntöttek, hazaszállítják azt a két misszionáriust, dr. Kent Brantlyt és Nancy Writebolt, akik egy libériai kórházban kapták el az Ebolát. Sierra Leonéban egészségügyi vészhelyzetet hirdettek. Az Ebola megfékezése érdekében lezárták a keleti országrészt, ahol a vírus gócpontja található, a karantén fenntartását a biztonsági erőkre bízták. Libériában az iskolák bezárását rendelték el, 30 napos szabadságra küldték a közigazgatásban dolgozók egy részét, és karanténba zárták azokat a közösségeket, ahol a vírus felütötte a fejét. Az ország tájékoztatási minisztere, Lewis Brown arra is felhívta a figyelmet, hogy minden nemzetközi segítségre szükségük van, a fővárosban, Monroviában például megtelt az ebolások kezelésére felállított kórházi egység, így sokakat már az otthonaikban próbálnak ellátni.

Az afrikai országokban korlátozottak a szakemberek lehetőségei. „Sajnos az egészségügyi rendszer az érintett országokban rendkívül elmaradott. A járvány időtartamát nem tudjuk megbecsülni, de a nemzetközi szervezetek a helyi hatóságokkal és egészségügyi szervezetekkel együttműködve fokozott erőfeszítéseket tesznek a leküzdésére” – mondja dr. Kis Zoltán. A vírus elleni harcot nagyban nehezíti a helyiek bizalmatlansága a külföldi orvosokkal és gyógymódjaikkal szemben. Dr. Kis Zoltán, aki korábban maga is kezelt ebolás beteget Afrikában, azt mondja, nagyon sok tévhit él a helyiekben, ezek egyike, hogy a „fehér ember terjesztette el az Ebolát, hogy megszerezze az afrikaiak földjét”, így nem meglepő, hogy a lakosok gyakran a segítségükre érkezők ellen fordulnak.

Dr. Kis Zoltán szerint világjárvány kialakulásától nem kell tartani, Európában csak néhány behurcolt eset fordulhat elő, de ennek is kicsi a valószínűsége. „Európában a járványügyi felügyelet és az egészségügyi ellátás nagyságrendekkel magasabb szinten áll, mint Afrikában. Az Ebola vírussal fertőzött beteg elkülönítése és ápolása, továbbá a szükséges járványügyi intézkedések hatékonyabban végrehajthatók. A jobb egészségügyi ellátás következtében a halálozási ráta is valószínűleg alacsonyabb lenne” – mondja a szakértő. Dr. Kis Zoltán szerint a lappangási idő alatt a betegeket nagyon nehéz kiszűrni, de fontos megemlíteni, hogy a jelenlegi ismeretek szerint a tünetmentes személlyel való alkalmi érintkezéssel a vírus nem terjed.

100 millió dolláros akciótervet dolgozott ki és fogadott el a WHO múlt héten pénteken az érintett országok vezetőivel Guineában folytatott tanácskozás után. A terv szerint több száz orvost, ápolót, emellett járványkutatókat és logisztikai szakértőket küldenének a betegséggel harcoló országokba, mivel a helyi szervek képtelenek megbirkózni a kórral.

A betegség a fertőződést követően 2–21 nap lappangási idő után, hirtelen jelentkezik lázzal, izomfájdalommal, gyengeséggel, fej- és torokfájással, majd hasmenés, hányinger és hányás lép fel. Később a testen kiütések jelennek meg, károsodnak a máj- és a vesefunkciók. Egyes betegeknél kiterjedt külső és belső vérzés is jelentkezik. Mivel a vírus levegőben nem, csak a fertőzött testnedvekkel terjed, a legtöbb szakértő azt mondja, normális körülmények között nem könnyű elkapni, a gyors terjedést Afrikában főleg a temetkezési szokások és a tájékozatlanság okozzák. A héten mégis megütközést keltett, hogy Ebolában meghalt Samuel Brisbane, a kór ellen küzdő első számú libériai szakorvos. Dr. Kis Zoltán szerint a pontos körülmények még tisztázásra várnak, például nem tudni, hogy az orvos viselt-e védőeszközt és azt megfelelően használta-e.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!