Várszegi Asztrik: A béke provokáljon

– Főapát úr megnyilatkozásainak visszatérő kifejezése az őszinteség – a gyengeségeinket beismerő, termékeny igazmondás. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban évente megrendezett Szent Márton-témahét rendre szociális kérdéseket jár körül és némi segítséget is próbál adni az érintett csoportoknak. Idén a gyermekszegénységgel foglalkoztak a diákok. Ami a kormányzati kommunikáció szerint nem létező fogalom Magyarországon. Az önök őszintesége ezek szerint némileg konfrontatív is.

– A témahéthez kapcsolódó kerekasztalbeszélgetésen, amely a gyerekéhezésről szólt, a jól szituált családokból érkező diákjaink pár igen naiv kérdést tettek fel. Aztán az egyik pöttöm megszólalt: Atya! Mi innen mit tehetnénk, hogy segítsünk? Ezért az egy kérdésért megérte az egész este. Megérte, hogy őszinték voltunk velük, aminek az előfeltétele az, hogy magunkkal szemben is őszinték legyünk. A segítést nem úgy gondoljuk megvalósítani, hogy szétosztjuk ennek a világörökségi műemlék együttesnek minden tartozékát, mert a világ szegényeinek csak elenyésző töredékét tudnánk így támogatni. Egyrészt tudatosítjuk a magunk számára, hogy egyszerűbb életet kell élnünk, másrészt tényleges segítő kezet nyújtunk a lehetőségeinkhez mérten és nem utolsósorban: teszünk azért, hogy az itt tanuló gyerekek az egész életüket végigkísérő és befolyásoló érzékenységgel menjenek el innen. A pannonhalmi bencés közösségnek az elmúlt éve Szent Márton-emlékév volt, Márton szerzetes püspök születésének 1700. jubileuma. Iszonyatos időtávlat ez. Márton úgy vonult be az egyháztörténetbe és a köztudatba, mint a köpenyét, azaz a javait a rászorulókkal megosztó keresztény ember. Akármerre fordítjuk a tekintetünket, segítségre szorulókat vehetünk észre, és Szent Márton örököseiként észre is akarjuk venni őket függetlenül attól, hogy milyen felekezetűek, vagy egyáltalán, hogy hívők-e. Próbálunk sorsközösséget vállalni velük, mert nem sajnálkozni szeretnénk az elesetteken, hanem segíteni nekik, ahogy Jézus is tette.

– Valódi közösséget formálhat a segítő szándék?

– Feltétlenül, és fordítva is igaz: a közösség a kulcsa mindennek, a segítésnek is. Közösségben termékennyé válhat a küzdelem, de még a kudarc is. Pannonhalma közösségében is vannak szegények és rászorulók. Lehetne az okokat kutatni és okosakat mondani, hogy kivel miért történt, ami történt, de mi inkább a megoldást kerestük. Létrehoztuk Szent Márton asztalát, amelynél minden délben megvendégelünk 10-15 rászorulót. Nemcsak ennivalót szeretnénk adni nekik, hanem egymás mellé ültetni őket, közösségbe. Körülöttük sertepertélnek az apátságban dolgozó asszonyok, a diákjaink, a világi tanárok, mind önkéntesként. Bevallom: egy évig küzdöttünk és majdnem semmire sem jutottunk. Az ebédet elfogadták, de egymással nem tudtak kapcsolatot teremteni. A cél az lett volna: a szegények is vállaljanak egymással közösséget. Nem szabad feladnunk, folytatjuk a küzdelmet, a lelkesedés szerencsére nem apadt el. Az iskolánkban tanuló gyerekeknek természetes, hogy sokfélék azok, akiket fel kell karolnunk. Jártak nálunk témahéten fiatalkorú elítéltek is, egy évvel a menekültválság kirobbanása előtt pedig a menedékkérőknek szenteltük a Szent Márton-témahetet. Ennek (is) köszönhető, hogy amikor akuttá vált a probléma, nagyon nyitott szívvel és szakszerűen álltunk a kérdéshez. Büszke vagyok a rendtársaimra, a tanárokra és a gyerekekre, ahogy az irgalmasságot gyakorolták akkoriban, például ételt vittek a vámosszabadi táborba.

– A Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság éve ugyanezt a szembesülést terjesztené ki az egész világra. És ezzel az egyik legradikálisabb gondolatot képviseli a világ vezetői között, akiknek többsége a bezárkózást hirdeti.

– A második vatikáni zsinat a maga elméleti döntéseivel szándéka szerint visszatért Jézus egyszerűségéhez, irgalmasságához. Nem az intézményes egyházat kívánta előtérbe helyezni, hanem az Isten cselekvő szeretetét, amely a cselekvő keresztények közvetítésével jön létre. Ferenc pápa a második vatikáni zsinat és Jézus evangéliuma szoros értelmezésével próbál szólni és cselekedni, ami nem kis feszültséget okoz. El kell döntenünk, hogy konszolidált polgári keresztények vagyunk-e, vagy egyszerűen „csak” keresztények, akik készek arra, hogy az evangéliumért feláldozzák magukat. A kereszténység, az intézmény több mint 2000 esztendős. Az evangélium ma ugyanolyan időszerű, mint 2000 évvel ezelőtt, de mi túlontúl az intézménnyel azonosultunk. Ideje áttolni a hangsúlyt az intézményről az igére. Ferenc pápa áttolja, és ez sokaknak nem tetszik.

– A valódi hívők kisebbségbe kerültek az egyházban?

– Az egyházon belül mi, hívők mindig is kisebbségben voltunk, a pápa is abban van. Jézus feltámadásakor egy római katolikus sem volt körülötte… A kereszténység nem fejben, hanem a szívben dől el. Ahogy az ember a szerelmet megtapasztalja vagy megéli, ugyanígy vagyunk az Isten szeretetével is. Ha az ember egyszer is látta az Istent, tudja, hogy nem kicsinyes, nem egy büntető rendőr. Torz az az istenkép, ami az ellenkezőjét sugallja. Az embereket meg kell szabadítani a bálványimádástól…

– …és felnőttnek kell tekinteni, ehhez van szükség a már említett őszinteségre. Ehhez képest Magyarországon nemrég egy papi pedofíliabotrányt úgy kommunikált a katolikus egyház, hogy a kényes részeket latinul írta le.

– Fél éve pont az őszinteségem miatt nagyon nehéz helyzetben voltam egy hasonló ügy kapcsán. De nem volt más út, mint mindent nyíltan elmondani magunknak, a gyerekeknek, a szülőknek és a nyilvánosságnak. Akinek egy csöpp bölcsessége van, az belátja: vannak dolgok, amikről beszélnünk kell, a diagnózist mindig fel kell állítani a gyógyításhoz. Taglalni viszont fölösleges, nem használ a feldolgozásnak, ha a csámcsogási igényt kielégítjük. Nem vittek el tőlünk egy gyereket sem a botrány miatt, ez azt igazolja, hogy jól kezelhettük ezt a helyzetet. Nem tabusítottunk.

– A pannonhalmi bencések egyik rögzített feladata a magyar népért való imádkozás. Miről szól ma a könyörgés?

– Szent István királyunk a kiváltságlevelünkben rögzítette, hogy a királyság sikeréért, üdvösségéért, épségéért imádkozzanak a szerzeteseink. Ennek az ideje mindennap a déli imaóra, amelyet a templomunkban tartunk és nyilvános. A Himnusz és a zsoltárok után elmondjuk imáinkat sok mindenkiért. Az elesetteken túl a Magyarországon élő keresztény és egyéb hívő közösségekért, tehát egy átlag magyar megdöbbenve tapasztalhatja, hogy amikor az országunkért imádkozunk, akkor a zsidókért és muszlimokért is könyörgünk. És azokért is, akik méltatlanul viselik a keresztény nevet, vagy akik visszaéltek ezzel a névvel vagy a hivatásukkal.

– Egy éven belül eltemetett két olyan embert, Göncz Árpádot és Esterházy Pétert, akiknek a személyét önön túl is nagyon sok minden összekovácsolja. Például az, hogy valamiféle árvaságot hagytak itt maguk után.

– Mert mindketten reményt adó emberek voltak. Példát mutattak abból, hogy milyen az, amikor belül biztos kapaszkodók vannak. Ha megnyílik a föld, ezek a kapaszkodók akkor is felvezetnek a mennybe. Ma reggel egy órát tűnődtem azon, milyen idézetet tegyek arra az üdvözlőlapra, amit karácsony alkalmából szétküldök, végül egy Pilinszky-versre esett a választásom. Arról szól, hogy a szeretet és béke, amivel a kisded jön közénk, az provokáló béke. A világ tele van szenvedéssel, ebben a szenvedésben reményt vagy kiutat lenne jó ajánlani, azt „kiprovokálni”.



Várszegi Asztrik
pannonhalmi főapát, püspök, bencés szerzetes
1946-ban született Sopronban, ahol gyerekkorát is töltötte. Érettségi után lépett be a Szent Benedek Rendbe Pannonhalmán. Itt vette fel az Asztrik szerzetesi nevet, végezte el teológiai tanulmányait és szentelték pappá. Az ELTE történelem–német szakának elvégzése után a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanára lett, és a rendi főiskolán is oktatott. II. János Pál pápa 1988-ban nevezte ki culusi címzetes püspökké és esztergomi segédpüspökké, 1991-ben választották pannonhalmi főapáttá, amely tisztségében azóta háromszor is megerősítették.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!