Romokban lévő, teljesen megosztott Görögország várja a vasárnapi népszavazást.

 
 
 

Folyamatosan változik az állás a befolyásos európai orgánum szavazásán, hogy akkor a görög miniszterelnök őrült vagy zseni. Lapzártánkkor kicsit többet látták őt zseninek, bár a vasárnapi népszavazással országát sikerült a teljes bizonytalanságba sodornia, és kormánya sorsa is hajszálon függ. A görög referendum ügyében nagyjából fele-fele arányban vannak az igennel és a nemmel szavazók, miközben azt sem lehet pontosan tudni, miről is szól a vasárnapi voks. Egyre több vélemény szerint nem is a görög megszorításokról, hanem egész Európa jövőjéről.

Friss lapszámunk kiemelt témája a görög helyzet elemzése és a vasárnapi esélylatolgatás. Összeállításunk cikkei:
"Kettészakítják az országot"
- Munkatársunknak, Szűcs Ágnesnek Fokasz Nikosz, az ELTE Társadalomtudományi
Karának egyetemi tanára segített helyzetelemzése elkészítésében. Fokasz Nikosz éppen Athénban végez kutatásokat, a helyszínen figyelt az "igenek" és "nemek" melletti tüntetéseket. 
Lusták és kapzsik – a legkedveltebb, görögökkel kapcsolatos sztereotípiák
Bennünket hogyan érinthet a görög csőd? 

Szerkesztői vélemény: Gál J. Zoltán "Másnap" című vezércikkében
a vasárnapi görög népszavazást és a magyarországi, 2008-as, úgynevezett "szociális népszavazást veti össze:
"Orbán jobban kiismerte az Európai Uniót, mint görög kollégája. Mindketten el akartak menni a falig, csakhogy a görögök most törik be a fejüket rajta, Orbán viszont mindig behúzza a féket az utolsó pillanatban, hogy aztán újra nekilóduljon, és újra megálljon, indul-befékez, így megy ez, mióta kormányra került. A fal tudniillik, amibe Európában bele tud ütközni egy kormány, nem politikai, hanem csakis gazdasági elemekből, de leginkább számokból, százalékokból, kritériumokból épül. Ezeket tudják csak számon kérni, erre van ugyanis kidolgozott mechanizmus, másra nincs. Hogy világos legyen: miközben a görögök ügyén vitatkozik Európa, az EU belső piaci biztosa interjút ad arról, hogy pontosan tudják, milyen sokat lop el a magyar kormány az uniós forrásokból, de mégse tudnak, és hát nem is nagyon akarnak most ez ellen fellépni. Orbán hamar megértette ezt: amíg a gazdasági szabályokat betartja, lophat, törvénykezhet, ahogy akar, megakadályozni ebben kívülről nemigen tudják" - írja cikkében lapunk főszerkesztője;

és
Avar János "Ciprasz és Orbán" című publicisztikája főmunkatársunk "Kommentár" rovatában.
 

 

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!
Néhány további kiemelt témánk a VH július 4-én megjelent friss számából:

 

Szépíró az embercsempészek között
Gerlóczy Márton
a határszélen járt.
 A július 4-i Vasárnapi Hírekben megjelent, "Emberi oldal" című riport helyszínei: Szeged-Mórahalom-Ásotthalom-Szabadka. A fotókat Ancsin Gábor készítette. 
Szerzőnk utazása előtt közzétett egy felhívást a Facebookon, hogy ruhát, bébiételt, pelenkát vinne magával a határra a menekült gyerekeknek. Egy nap leforgása alatt dugig telt adománnyal a gyűjtőhelyként megjelölt újlipótvárosi kocsma.  Gerlóczy Márton teljes riportja a friss VH-ban jelent meg.
Ízelítőül két idézet: 

"...emberi dolognak tartom, hogy képes valaki a csecsemőjével megindulni a sötét erdőkön át, hogy adott esetben valóban nem tartja tiszteletben egy másik ország kultúráját, mert ahelyett inkább a gyermeke életét tartja tiszteletben." 
(....)  "Hát komolyan gondolják odafent a nagyvárosban, hogy az itt élők, akiknek már a nagyapjuk is abból kereste a pénzt, hogy a szerbekkel csencselt, azok az emberek, akik éppen azért élnek példamutató békességben a határok mentén, mert ez az érdekük, egész életükben a határügyeskedésből tartották el a családjukat, hogy ezek az emberek lennének azok, akikkel együtt lehet működni a menekültáradat megállításában? Ennél nevetségesebbet elképzelni sem tudok, tudván, hogy ők élnek itt, ők ismerik az erdőket és a hatóságokat és a hatóságok mozgását és minden technikai eszközüket. És tudván, hogy valójában, ha ellenséget keres a kormány, ha a kerítés célját keresi a kormány, akkor a saját állampolgárait keresi a kormány, akik nélkül – szerb és vajdasági magyar üzlettársaikkal együttműködve – mindez természetesen megvalósíthatatlan lenne."

 

 

Húsz év büszkeség
Az egykori vidám forgatagból kordonok között vonuló demonstráció lett a Budapest Pride.
Diószegi-Horváth Nóra összeállítása a magyarországi melegfelvonulások húszéves történetéről - sok fotóval a friss VH-ban.

 

Félelmetes egyezések
Vannak az évnek olyan napjai, amelyeken gyakrabban
fordulnak elő kísértetiesen hasonló események.
Ilyen például az amerikaiak számára a függetlenség
napjaként ünnepelt július 4., amelyen már három
egykori elnök távozott az élők sorából.

 

Már a jelentkezés is milliárdokba fáj 
Hétfőn dönt az Országgyűlés arról, versenybe száll-e Magyarország a 2024-es nyári olimpia megrendezésének jogáért. Egy budapesti olimpia ötlete (vágya?) tíz éve minden ciklusban felmerül, most azonban a miniszterelnök személyes ügyeként és a PwC könyvvizsgáló cég többféleképpen értelmezhető hatástanulmánya által megtámogatva zöld utat kaphat a jelentkezés – ami már önmagában 10 milliárd forintot emészt fel. Miközben az ellenzők szerint az országnak egyéb területekre (pl. egészségügy, oktatás) kellene forrásokat összpontosítani, egy igen mérvadó szakértő, a négy olimpia szervezésében részt vevő Vajda László azt mondja: ezt a történelmi pillanatot meg kell ragadni. „Kandidálni kell, mert ha nem tesszük, soha semmi nem fog történni.” Nem ez az egyetlen sarkos kijelentése a Pekingben élő sportközgazdásznak. Szerinte az olimpia rendezése leginkább sportdiplomáciai kérdés, amelyben a mi adu ászunk bukott köztársasági elnökünk, Schmitt Pál lehetne.
Pró és kontra érvek, hatások és tanulmányok.

 

Távol a valóságtól
Az iskolában megszerezhető tudás nem érvényes a
falakon kívül, és a gyerekek ezzel tisztában vannak –
mondja Nádori Gergely természetismeret-tanár, aki
nemrégiben publicisztikában „tette helyre” a köznevelésért
felelős államtitkárt.

 

Vasárnapi Hírek Előfizetési Akció - még néhány hétig!
Fizessen elő
és nyerjen
egy tabletet!   
Előfizetéséhez az ajándékokat garantáljuk - és most nyerhet is! - A részleteket itt olvashatja



 

 

Riadó! Hőség!

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe szombat éjféltől. Megannyi veszélyt rejt az extrém kánikula.

Harmadfokú, tehát a legmagasabb hőségriasztás van érvényben szombat éjféltől szerda éjfélig, mert a napi középhőmérséklet három egymást követő napon eléri, sőt meg is haladhatja a 27 fokot. Az elmúlt évek nyarait tekintve egyre gyakoribb, hogy hőségriadót rendel el az ÁNTSZ. Ilyenkor az idős, beteg emberekre, a szívés keringési problémákkal küzdőkre és a csecsemőkre kell a legjobban vigyázni, de mindenkinek a szervezetét megviseli az extrém hőség. Csökken a koncentrációs készség, ingerlékenyebbek lehetünk, fejfájás, szédülés bárkinél előfordulhat.
Nem lehet elégszer elismételni: ilyen melegben többliternyi, alkoholmentes és nem cukros folyadékot kell inni, érdemes könnyű ételeket fogyasztani, és árnyékban tartózkodni, pláne a legmelegebb órákban, ugyanis nagyon magas az UV-sugárzás. Percekre sem szabad az autóban hagyni a gyermekeket és a háziállatokat sem. Amire érdemes még gondolni: telt ház várható a strandokon és a vízpartokon. Az ott, illetve a különböző fesztiválokon szórakozók is óvatosan bánjanak az alkohollal és a koffeines italokkal. Fontos a megfelelő öltözék és a napvédő krémek használata is.
A katasztrófavédelmi igazgatóságok weboldalán olvasható a légkondicionált helyiségek listája, országszerte többtucatnyi zárt, hűtött helyen lehet felfrissülni. Óriási a kereslet a légkondicionálók és a ventilátorok iránt, azonban a nem helyesen tisztított készülékek légúti betegségeket, allergiát is okozhatnak.
A legújabb gépek között létezik már USB-ről üzemeltethető asztali ventilátor, de kézi, illetve zsebbe helyezhető vízpermet-generáló eszközzel is hűthetjük magunkat. Aki a hagyományosabb módszerek híve: érdemes többször, langyos vízzel zuhanyozni, redőnyt, sötétítőfüggönyt elhúzni, természetes alapanyagú, lenge ruhákat viselni.

Szerdáig fokozatosan emelkedik a hőmérséklet, akár 39 fok is lehet. A hétvégén hajnalonta 20 fokig frissül a levegő, délutánonként viszont 35 fok várható, csapadék nem valószínű. A jövő hét elején tetőzik a kánikula, extrém erős lesz az UV-sugárzás. A Balaton 23 fokos, a Velencei- tó pedig 24. Azonban ne feledjük, hogy minden hazai tavat csak a kijelölt helyeken „használhatunk” strandolásra.
 

Egész Nyugat-Európában tombol a hőség: Andalúziában például a minap 44 fokot mértek.


Melegrekordok Magyarországon

Címkék: Fókusz, Ajánló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!