Az oligarchák talán legnagyobb fejőstehene, Putyin szíve csücske – Orbán Viktor körömszakadtáig küzd majd Paksért, és ebben számíthat táborára.

 
Vasárnapi Hírek, 2017. március 4., 09. szám

Kutatásunk szerint (a Publicus Intézet lapunk megbízásából januárban végzett közvélemény-kutatást januárban) ugyanis a fideszesek beleszerettek a függőségbe és az adósságba. Az ellenzék közösen nullázná le az atomerőmű-bővítést.
A közvélemény-kutatás eredményei és elemzésünk a friss VH 8. oldalán olvashatók, - "Mindjárt atomháború"címmel...


A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál a hétvégén és a jövő héten is, következő számunk megjelenéséig megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!
Néhány további kiemelt témánk a VH 2017. március 4-én megjelent számából:



Nagyvárosi matek 
Budapest emelt és buktatott kormányokat, illetve tartott életben kis pártokat.
A helyzet változni látszik, mindenki a vidékre koncentrál:
az is, aki hatalomra akar kerülni, és az is, aki a törpepárti létből törne ki.
A „választási döntés” részben a nagyvárosok kezében van. Lehet, hogy a
kormány rájuk önt ezermilliárdot – amit Budapestről tép ki.


Így titkol a Jobbik
A Fideszt majmolja a Jobbik
– legalábbis
akkor, ha közpénzek felhasználásáról van szó.
A radikális párt mintegy 51 milliónyi
adóforintot költött kutatásokra,
tanulmányokra, amiket kitartóan igyekszik
rejteni. Azért sikerült belenézni a
„titkos dokumentumokba”.


Köszöntjük a nőket!
Nélkülük megállna az élet –
ezt bizonyítanák be a március 8-i nőnapon a Nemzetközi Női Sztrájk szervezői, akik minden városban más célokért és módszerekkel tiltakoznak majd. Világszerte sok helyen piros, nálunk fekete ruhában.



Gyerekeken kísérleteznek –
Komoly károkat okozhatnak
a kísérleti tankönyvek


Új generáció, új szemlélet –
Ablonczy Balázs történész
a legfrissebb Trianon-kutatásokról



Szimulátorból a versenyautóba –
Egyre több magyar tehetség

robban be a világelitbe


Hitről és
Putyinról
Mireille Mathieu
vallomásai



Le a tévhitekkel!
Novák Hunor
a „megmondó” orvos

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!